Fizikusok olyan erős lézerek építését tervezik, amelyek képesek széttépni az üres teret

Sanghajban, Kínában egy zsúfolt laboratóriumban Ruxin Li fizikus és munkatársai a világ legerősebb fényimpulzusának rekordját készülnek á...


Sanghajban, Kínában egy zsúfolt laboratóriumban Ruxin Li fizikus és munkatársai a világ legerősebb fényimpulzusának rekordját készülnek áttörni. A lézersugaruk középpontjában, melyet Sanghaji Szupererős Ultragyors Lézer Létesítménynek (SULF) neveznek, egyetlen henger titán adalékot tartalmazó frízbi szélességű zafír található.

Miután fényt gyújtanak a kristályban, majd lencsék és tükrök rendszerén áthalad, a SULF elképesztő erejű impulzusokká alakítja. 2016-ban addig példátlan módon 5,3 millió milliárd wattot vagy petawattot (PW) értek el.

Sanghaj fényei azonban nem alszanak ki minden alkalommal, amikor a lézer tüzel. Bár az impulzusok rendkívül nagy teljesítményűek, végtelenül rövidek is, kevesebb, mint egy billiomod másodpercig tartanak.

A kutatók most tovább fejlesztik a lézert és azt remélik, hogy az év végéig megdöntik saját rekordjukat egy 10 PW-os lövéssel, amely több mint 1000-szeres energiát jelent annál, mint a világ összes villamos hálózatának ereje együttvéve.


A csoport ambiciózus tervei itt azonban nem érnek véget. Ebben az évben Li és kollégái egy 100 PW-os lézert kívánnak építeni, az Extreme Light Station-t (SEL). 2023-ra akár a föld alatt 20 méterre lévő kamrába is képesek lesznek impulzusokat küldeni olyan szélsőséges hőmérsékleteket és nyomást létrehozva, amely a Földön általában nem tapasztalható, ami áldás az asztrofizikusoknak és az anyagtudósoknak egyaránt.

A lézerrel egyben képesek lesznek demonstrálni a részecskék felgyorsításának egy új módját, melyet az orvostudományban és a nagy energiájú fizikában lehet hasznosítani. Ám a leginkább vonzó eredmény Li szerint az, hogy a fény képes kiszakítani az elektronokat és azok antianyag társait, a pozitronokat az üres térből egy olyan jelenség részeként, amelyet "a vákuum megtörésének" neveznek.

http
Mindez lenyűgöző bizonyítása lenne annak, hogy az anyag és az energia felcserélhető, ahogy Albert Einstein híres E = mc2 egyenlete állítja. Bár a nukleáris fegyverek bizonyítják, hogy az anyag átalakítható hatalmas mennyiségű hővé és fénnyé, a fordítottja nem könnyű. De Li azt mondja, hogy a SEL akár erre is képes lehet. "Ez nagyon izgalmas lenne," - mondja. - "Ez azt jelentené, hogy valamit létrehozhatunk a semmiből."

A kínai csoport "határozottan vezetőnek számít a 100 PW-hoz vezető úton," mondja Philip Bucksbaum, a Stanford Egyetem atomfizikusa Palo Alto-ban, Kaliforniában. De sok a versenytárs. Az elkövetkező években a 10 PW-os eszközöket kapcsolhatnak be Romániában és a Cseh Köztársaságban az Európa Extrém Fény Infrastruktúrájának részeként, bár a projekt nemrégiben elhalasztotta a 100 PW méretű készülék megépítését.

Oroszországi fizikusok egy 180 PW-os lézert terveztek az Exawatt Extrém Fény Tanulmányok Központja (XCELS) néven ismert projekt során, míg japán kutatók 30 PW-os eszközre tettek javaslatot. (1)

(1) - https://www.sciencemag.org/news/2018/01/physicists-are

Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,659,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1198,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10860,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9660,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,368,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Fizikusok olyan erős lézerek építését tervezik, amelyek képesek széttépni az üres teret
Fizikusok olyan erős lézerek építését tervezik, amelyek képesek széttépni az üres teret
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEibUzT6JBn_Ie9BFqUiTs0Q1Rfmprnc_ukdaOIOpHvhYXkq1LNhG-7kmkC79n7U2rMTc2cO_ucCnMSd65d5qR_V_r9oO8MIp4v0Onmz3sKIuENZkAk6qASKlsapQS4M2-tOmUZsYF9RvSw/s1600/k%25C3%25ADna+szuper+er%25C5%2591s+l%25C3%25A9zer+v%25C3%25A1kuum+sz%25C3%25A9tszak%25C3%25ADt+elektron+pozitron+antianyag+einstein+energia+f%25C3%25A9ny+fizika+tudom%25C3%25A1ny-video-2018-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEibUzT6JBn_Ie9BFqUiTs0Q1Rfmprnc_ukdaOIOpHvhYXkq1LNhG-7kmkC79n7U2rMTc2cO_ucCnMSd65d5qR_V_r9oO8MIp4v0Onmz3sKIuENZkAk6qASKlsapQS4M2-tOmUZsYF9RvSw/s72-c/k%25C3%25ADna+szuper+er%25C5%2591s+l%25C3%25A9zer+v%25C3%25A1kuum+sz%25C3%25A9tszak%25C3%25ADt+elektron+pozitron+antianyag+einstein+energia+f%25C3%25A9ny+fizika+tudom%25C3%25A1ny-video-2018-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2011/02/fizikusok-olyan-eros-lezerek-epiteset.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2011/02/fizikusok-olyan-eros-lezerek-epiteset.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy