A megígért változások jó úton haladnak a beteljesedés felé - Salusa - 2013 március 22. - Mike Quinsey közvetítése

Oly sok minden történik bolygótokon, hogy egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá: a megígért változások jó úton haladnak a beteljese...

Oly sok minden történik bolygótokon, hogy egyre több ember számára válik nyilvánvalóvá: a megígért változások jó úton haladnak a beteljesedés felé. Mindenesetre nem egyszerű idők ezek számotokra, akik a történések közepén vagytok. De ti magatok választottátok ki ezt az időpontot, hogy itt legyetek a Földön, – mint tapasztalataitok fontos részeként, mely a jövőbeni feladataitokra készítenek fel benneteket. Idővel közületek sokan más felemelkedő civilizációk mentoraivá léptek előre. Ez lesz a szolgálatotok formája, ha az értelmezés egy magasabb szintjét éritek el, mely a mesteri státusszal jár együtt. Ezek teljesen természetes előrelépések, hiszen egyre erőteljesebben éltek a FÉNYBŐL és azon vagytok, hogy másokat is felemeljetek magatokkal.

Az általatok megfigyelhető univerzális rend, azoktól a lelkektől származik, akik megértek a felismerésre, hogy semmi sem hatékonyabb a SZERETET erejénél és minden élet e körül forog és ennek köszönheti létezését. Most is felfelé emelkedtek tovább, összpontosul figyelmetek és megértitek a SZERETET hihetetlen erejét. A SZERETET maga az élet és ez a leghatalmasabb erő a világegyetemben, mely képessé tesz benneteket, hogy tovább folytassátok utatokat felfelé a dimenziókban. Időközben már számtalanszor informáltak benneteket, hogy az alacsonyabb dimenziókban gyűjtött tapasztalataitok valójában egy ’kísérletet’ jelentenek, hogy megtudjátok, hogyan találtok vissza valódi énetekhez, mint (eredendő) FÉNYLÉNYEK. Az alacsonyabb dimenziók soha nem voltak a ti valódi valóságaitok és soha nem is lesznek azok, mert az eredet-hazátok a csillagok között van, ahol ti teljes Egységben éltetek, a SZERETET egységeként.  A dualitás egy út volt, egy elválasztódás, kettéosztás, hogy a sötétséget és a FÉNYT is megtapasztalhassátok ugyanazon a dimenzión belül.

A FÉNY Galaktikus Föderációjától úgy véljük, hogy a tudatszintetekben olyan mértékű előrelépést tettetek meg, mely lehető teszi számotokra az Arany Kor felismerését és elképzelését [vizualizálását]. Ez egy csodálatos teljesítmény és mivel továbbra is erre összpontosítotok, felgyorsítjátok az idő múlását, így az manifesztálódhat számotokra. A FÉNY veszi át a kormányzást a Földeteken és ezért nem kell tovább aggódnotok a még meglévő sötétség miatt, mert ez a FÉNY nagy mennyiségű beáramlásával
átalakul. A problémáitok megoldása meg van és ezt a Szövetségeseink ültetik át [a valóságotokba]. Ezek a jótevő megoldások bevezetésre kerülnek és első helyen szerepel az ingyenes energia; de nem szabad mindent egyszerre elvárnotok, hanem egy folyamatos és jól megtervezett bevezetésre készüljetek. Mi nem kényszeríthetjük ki a fejlesztéseket, de a benne részt vállalókat támogatni fogjuk, gondoskodunk róluk és védelmet biztosítunk számukra.

Már régóta vártatok bizonyos látható változásokra, miközben sok dolog történt a színfalak mögött, mint a befolyásolás és az inspiráció. Ha nyíltan fogadjátok tanácsadó vezetésünket, biztosíthatunk róla, hogy bármikor kérhetitek és meg is kapjátok azt. Ha kérésetek mindenki javát szolgálja, megtesszük a lehető legtöbbet, hogy garantáljuk a szükséges segítséget. Gyakran láthatatlan Fénymunkásokként állunk oldalatokon, szeretettel és vezetéssel segítve benneteket. Természetesen folyamatosan Gaia Anyának is segítünk és észrevehettétek, hogy a történések, mely vele vagy a fizikai változásaival kapcsolatosak, meglehetősen enyhén zajlottak le. Valójában, minél magasabbra emelitek a tudatszinteteket, annál egyszerűbb lesz mindennek a kivitelezése.

Egyre több energiát fogadtok be a Földön kívülről, mely sok forrásból ér el hozzátok. A tavaszi Napfordulótok egy erőteljes példája ennek, és sok-sok ember érezhette hatását. Ez egy felemelő energia, amit ti „jó érzés faktornak” neveztek és a nyugalom, a béke csodálatos érzését hordozza magában. Tartsátok meg az érzést és észreveszitek, hogy egyes emberek érezni fogják bennetek a változást és nemsokára ez lesz a természetes állapototok. Képzeljetek el egy világot, teli lelkekkel, akik Eggyé váltak és folyamatosan FÉNYBEN és SZERETETBEN élnek – mert ez következik be az 5. dimenzió felé való haladásotok során. Egyesek közületek már nagyon közel járnak ehhez és ők lesznek, akik mások számára mutatják majd az utat. A ti példátokon keresztül sokan követnek majd benneteket az úton, amit ti egyengettetek. Csodálatos időszakban vagytok most, amikor gyakorlatilag minden lehetséges; ezért semmilyen módon ne korlátozzátok törekvéseiteket vagy az önmagatokba vetett hiteteket.

Miközben a sötétség – valamint a mögöttük álló felelősök – ki vannak téve a nyilvánosság Fényének, arra kérünk benneteket még egyszer, engedjétek az igazságosságot a saját medrében folyni. Tudjátok, hogy minden egyes lélek felelősségvonásra kerül az emberiség ellen elkövetett bűnökért; ezzel szemben a kisebb jelentőségű tévedéseket a tanulási folyamatotok részeként kell elismernetek. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy ez lényegében nem egyenlő a büntetéssel, ti magatok hozzátok meg a döntést, hogy korrigáljátok és meghaladjátok a téves magatartásotokat. Isten nem ajándékoz meg a szabadad akarattal, hogy aztán a hibáitokat rója fel. Csak abban az esetben, amikor szándékos próbálkozás történik, hogy egy másik léleknek ártsanak vagy megöljék, ez az eset hív további tapasztalatokat életre, melyek megtanítják számotokra cselekedeteitek tévútjait. Ez a karma – és ez részét képezi az életterveteknek, amikor ezeket megtapasztaljátok. Minden a legnagyobb szeretettel és figyelemmel történik, hogy átsegítsenek benneteket a tapasztalataitokon. Szellemi vezetőitek és angyalaitok, sokkal többet tesznek, mint az általában köztudott és mindenkor elkísérnek benneteket az életutatokon.

A FÉNY Galaktikus Föderációjától magas rangú embereket ösztönöztünk, hogy igyekezetükkel a Felfedés valamilyen formáját mozdítsák előre. Azonban bizonyos szemszögből nézve ez alig szükséges, hiszen jelenlétünk az égboltotokon és a sok cikk és beszámoló megteszi ezt magától. Ez a nagy többséget nem fogja meglepni, de még mindig azon van a hangsúly, hogy milyen messzire mennek ezek a Felfedések, ha arról van szó, hogy a veletek való kapcsolatunkat nyilvánosságra hozzuk. Egyedül ebben a mostani évszázadban sok történelmi bizonyítékot találtatok rólunk és a veletek való sok évezrede tartó kapcsolatunkról. Ezt nem lehet tovább figyelmen kívül hagyni vagy tagadni, hacsak nem olyan merev valakinek a hitbeli meggyőződése. Szeretnénk egy olyan helyzetet, amikor a kormányaitok beismerik, hogy több mint 100 éve már kapcsolatban állnak velünk és megerősítik, hogy mindig szeretettel és békével közeledtünk feléjük. Ez talán egyesek dédelgetett kételyeit eloszlatná, mert azt hitették el velük, mi vagyunk a „szörnyek” a science-fiction regényekből és filmekből.

SaLuSa vagyok a Szíriuszról, és gratulálnom kell a Fénymunkásoknak, hogy egy új rezgésszintre jutottak el, mely előre, az Új Korba repíti őket. Ugyanolyan fontos munkátok lesz, mint eddig, ha nem több, mivel felkészítitek a népességet az ’utolsó körre’ és az idővonalon való átkelésre. Tiétek a győzelem, és megillet benneteket a díj, és soha többet nem lesztek ’elválasztva Istentől’ és a valódi otthonotoktól a csillagok között. Szeretünk benneteket és szándékotokat, hogy megleljétek jövőbeni helyeteket mellettünk – mint valódi galaktikus lények.

Köszönet, SaLuSa!
Mike Quinsey
Csatornázta: Mike Quinsey
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett
Forrás: SaLuSa
http://kristalyhang.wordpress.com/2013/03/29/salusa-2013-03-22/



Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,347,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,25,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,598,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1516,aminosav,1,amishok,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,62,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,8,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,42,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,678,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,9,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,84,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,294,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1094,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,24,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,795,éghajlat,176,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,58,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,30,emberáldozat,11,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,425,erdő,5,erdősítés,23,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,163,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,38,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,195,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,287,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,85,ezüst,7,fa,84,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,331,fekete lyuk,53,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,130,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,359,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,663,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,786,földrengés,96,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,76,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,147,globális lehűlés,68,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,347,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,96,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1713,hírszerzés,3,hit,18,Hold,269,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,88,idegen lény,406,idegen technológia,304,idegsejt,11,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,86,időjárás módosítás,53,időjárási fegyver,15,időkapszula,6,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,26,India,189,indián,17,indigó gyerekek,11,Indonézia,39,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,51,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,124,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,69,kiméra,3,Kína,631,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkorszak,1,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,201,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,52,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,lávacső,1,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,27,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,422,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,83,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,13,manó,1,Marokkó,4,Mars,217,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,19,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,64,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,230,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,144,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,93,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,98,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,258,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,14,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,203,napszél,20,naptár,1,NASA,395,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,3,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,65,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,197,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,28,Orionidák,1,Oroszország,752,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,2,önismeret,320,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,67,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,2,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,79,pénz,421,permafroszt,1,Peru,96,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,70,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,11,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,941,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,686,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,223,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,29,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,82,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,18,sötét energia,5,Spanyolország,108,spiritualitás,373,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,70,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,59,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,3,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,58,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1331,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1180,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,786,tudomány,1203,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,889,UFO felfedés,103,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,401,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10908,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,254,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,10,utazás,7,űrállomás,45,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,665,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,11,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,21,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,259,valóság,46,vámpír,5,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,30,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9705,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,369,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,12,vulkánkitörés,88,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: A megígért változások jó úton haladnak a beteljesedés felé - Salusa - 2013 március 22. - Mike Quinsey közvetítése
A megígért változások jó úton haladnak a beteljesedés felé - Salusa - 2013 március 22. - Mike Quinsey közvetítése
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6wj1cLFQU1EfUMHfe4gc9TYNW6xzVzkguYRm2D8c7jxEdpQYI6uivRc8lm13gFmZXnPG8pzhM0gX66xQwZ7ZaMhob0gYqO9y_jovqG-2vSxKy5t4ZRW-AKJA8oeKKrsKVV4PyxwC9bkMM/s200/galactic+federation+of+light+a+f%C3%A9ny+galaktikus+f%C3%B6der%C3%A1ci%C3%B3ja+mike+quinsey-.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6wj1cLFQU1EfUMHfe4gc9TYNW6xzVzkguYRm2D8c7jxEdpQYI6uivRc8lm13gFmZXnPG8pzhM0gX66xQwZ7ZaMhob0gYqO9y_jovqG-2vSxKy5t4ZRW-AKJA8oeKKrsKVV4PyxwC9bkMM/s72-c/galactic+federation+of+light+a+f%C3%A9ny+galaktikus+f%C3%B6der%C3%A1ci%C3%B3ja+mike+quinsey-.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/03/a-megigert-valtozasok-jo-uton-haladnak.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/03/a-megigert-valtozasok-jo-uton-haladnak.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy