Márciusban szabad szemmel is látható lesz a Pan-STARRS üstökös

Az üstökösök szempontjából látványos évnek nézünk elébe, ami hosszú évek óta az egyik legfényesebb üstökös megjelenésével fog véget érni az ...

Az üstökösök szempontjából látványos évnek nézünk elébe, ami hosszú évek óta az egyik legfényesebb üstökös megjelenésével fog véget érni az év utolsó 2-3 hónapjában.

Messze túl a Neptunusz és Plútó pályáján, ahol a Nap fénye már nem sokkal erősebb, mint más csillagoké, hatalmas rajokban köröznek fagyos sziklák a Naprendszer körül. A csillagászok Oort Felhőnek nevezik, és ez a forrása a történelem legszebb üstököseinek.

Közülük az egyik most hamarosan szabad szemmel is megfigyelhető lesz.

A Pan-STARRS üstököst a Hawaii Haleakala vulkán tetején található teleszkóppal figyelték meg először. A csillagászok által használt 1,8 méteres hatalmas teleszkóp szolgál az égbolton megjelenő esetleg veszélyes Föld közeli objektumok, aszteroidák, üstökösök megfigyelésére. 2011 júniusában jelent meg ez az üstökös, ami nevét a teleszkóp nevének betűiből kapta ( Panoramic Survey Telescope & Rapid Response System ).

Március elején az üstökös 160 millió kilométerre lesz a Földtől, amikor a Merkúr pályáján belülre fog kerülni. A legtöbb szakértő arra számít, hogy szabad szemmel is látható lesz a jelenség, ami olyan fényes lesz, mint a Göncölszekér csillagai.

Karl Battams a Tengerészeti Kutató Laboratórium munkatársa viszont figyelmeztet a meglepetésre. Egy új üstökös az Oort Felhőből mindig ismeretlen tömeggel rendelkezik, egyaránt képes fantasztikus látványt nyújtani, de okozhat nagy csalódást is.

Az Oort Felhő névadója a 20. században élt Jan Oort holland csillagász, aki azzal érvelt, hogy léteznie kell egy ilyen övnek, ami felelős a sok új üstökös megjelénéséért, melyek bekerülnek a belső Naprendszerbe is. A Oort Felhőben a meleg és fény állandósága miatt az üstökösök olyanok, mintha fagyott kapszulák lennének, gázokat és egyszerű poros anyagot tartalmazva, melyek a 4,5 milliárd éves szoláris ködben alakultak ki.



Mivel ez a Pan-STARR első látogatása, még sosem volt kitéve a Nap heves hőhatásának és gravitációs vonzásának. Tehát bármi megtörténhet, mondja Battams. Ha az üstökös szétesik, az nagy csalódás lesz. Viszont ha a fagyott anyagból gázcsóvák és por szabadul ki, az gyönyörű látványt fog nyújtani az esti, éjszakai égbolton.

Mivel kis távolságra halad el a Nap közelében, a Pan-STARRS nagyon aktív is lehet, rengeteg port kiszórva magából, ami egy szép porcsóvát eredményezhet, jósolja Matthew Knight a Lowell Obszervatórium munkatársa.

Azonban figyelmeztet, hogy ezt előre megmondani elég nehéz. A mi szempontunkból nagyon közel lesz a Naphoz. Ez azt jelenti, hogy a félhomályban lesz megfigyelhető, amikor az égbolt még nem teljesen sötét.

A legjobb időpont a megfigyelésre március 12-13-án lesz, amikor az üstökös a nyugati égbolton naplemente idején lesz látható nem messze a Holdtól. Egy üstökös és a Hold együtt a szürkület kékségével keretezve nem mindennapi látvány. Úgy vélem, hogy az elsődleges jelenség ami szabad szemmel látható, az a gáz halmazállapotú kóma lesz az üstökös feje körül. Az üstökös farkát valószínűleg csak egy távcsővel, vagy kisebb teleszkóppal lehet majd megfigyelni.

Két fontos dátum van, az egyik március 5-e, amikor az üstökös a legközelebb lesz a Földhöz (mintegy 160 millió kilométer), és március 10-e, amikor az üstökös a legközelebb lesz a Naphoz. A Nap energiája, ami a Merkúr pályáján belül éri majd az üstököst teszi majd lehetővé a szabad szemmel történő megfigyelést.

A Pan-STARRS üstökös nem tévesztendő össze a 2013 novemberében érkező ISON üstökössel, ami olyan fényesen fog ragyogni, mint a Hold fényes nappal, amikor áthalad a Nap légkörén.
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/02/kulonleges-felvetel-az-ison-ustokosrol.html#.UTMp5EdR1gY

Forrás: science.nasa.gov

A jelentősen kifényesedett kométa Rob Kaufman (Ausztrália) március 1-jei felvételén. Az üstökösnek immáron három csóvája is van, ami csak a leglátványosabb kométák sajátja. A legfényesebb a középen húzódó, sárgás színű porcsóva. Tőle jobbra a halvány, de hosszú gáz- vagy más néven ioncsóva, míg balra, szinte vízszintesen egy másik, vélhetően a legnagyobb porszemcsékből felépülő porcsóva látható. A kép azt is érzékelteti, hogy az üstökös mennyire közel van a horizonthoz.

Michael Mattiazzo szintén március 1-jén készült, az előbbinél kicsit jobb felbontású fotója.



Még egy felvétel Mattiazzotól, amely azonban a Lemmon-üstököst mutatja március 1-jén este. A porban szegény, gázokban viszont gazdag üstökös egészen más képet mutat, mint testvére, csóvája azonban sokkal hosszabb. Ezen a képen 10 fokig (a telehold látszó méretének húszszorosa) követhető a hullámzó, tekeredő fantasztikus uszály.

Fotók: hirek.csillagaszat.hu

Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,659,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1198,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10860,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9660,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,368,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Márciusban szabad szemmel is látható lesz a Pan-STARRS üstökös
Márciusban szabad szemmel is látható lesz a Pan-STARRS üstökös
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhhNVNyPcRkqmWbLbbETvcE2h9_XUe3Mh1Y5jRMsuLc09G5TBzzmQq206vky1PlnU2xpRxFlH_lXcLsdLHiFVc8gF2X7TSQMdT_hMxeXvdyon5Axt80faULG2KNM4CKv-CVqFMCJxTsJ2Xp/s400/comet+Pan-STARRS+%C3%BCst%C3%B6k%C3%B6s+2013+m%C3%A1rcius.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhhNVNyPcRkqmWbLbbETvcE2h9_XUe3Mh1Y5jRMsuLc09G5TBzzmQq206vky1PlnU2xpRxFlH_lXcLsdLHiFVc8gF2X7TSQMdT_hMxeXvdyon5Axt80faULG2KNM4CKv-CVqFMCJxTsJ2Xp/s72-c/comet+Pan-STARRS+%C3%BCst%C3%B6k%C3%B6s+2013+m%C3%A1rcius.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/03/marciusban-szabad-szemmel-is-lathato.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/03/marciusban-szabad-szemmel-is-lathato.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy