2001 szeptember 11. - Az események háttere

2001. szeptember 11-én a világ szinte élő adásban nézhette végig a World Trade Center ikertornyai ellen véghez vitt támadást, majd azok le...

2001. szeptember 11-én a világ szinte élő adásban nézhette végig a World Trade Center ikertornyai ellen véghez vitt támadást, majd azok leomlását. Ezzel párhuzamosan értesülhettünk további két repülőgép történetéről, melyek közül egy a Pentagon épületébe csapódott, míg a másik az utasok bátorságának köszönhetően ártalmatlanul zuhant le egy ritkán lakott területen.

A döbbenet csendjét a felháborodás és a bosszú hangjai váltották fel, majd az Amerikai Egyesült Államok két háborút is indított. Az elsőt Afganisztán, a másodikat Irak ellen, s úgy tűnik, hamarosan újabb harcok is indulnak, Irán és/vagy Szíria ellen. Ezek mind a szeptember 11-i események egyenes következményei.

De néhány figyelmes ember, akiknek rossz szokásuk, hogy észreveszik a gyanús dolgokat és szóvá is teszik ezeket igazságot követelve, már a merénylet után néhány nappal hallatta hangját. Azóta pedig ezek a gyanús jelek egyre csak szaporodnak. A teljesség igénye nélkül néhányat itt bemutatunk. Az olvasó feladata lesz az, hogy eldöntse, mennyire helytállóak ezek a gyanúk és valóban az történet-e 2001. szeptember 11-én, amit az országok vezetői elmondtak nekünk, vagy a világ egyik legnagyobb megtévesztő showműsorának rászedett áldozatai vagyunk, melynek egyenes folytatása volt az afganisztáni és a II. iraki háború.

Lássuk a gyanús elemeket…

Furcsaságok szeptember 11-e előtt 

Egy különös bérlet és biztosítás…

2001. július 23-án bérlőt cserélt a WTC komplexum, az új bérlő egy Larry Silverstein nevű vállalkozó. Ezután egy 3,5 milliárd dollár értékű biztosítást kötöttek az épületekre, mely egy új elemet tartalmazott: terrortámadás esetére szóló biztosítást. Ez a biztosítás a megkötésétől számított 48. napon már aktuálissá is vált…

Egy érdekes kinevezés…

A támadás előtti napokban kapott egy új biztonsági igazgatót a WTC, aki történetesen az FBI azon részlegén dolgozott korábban, amely Osama bin Laden tevékenységét figyelte. John O’Neil vizsgálta ki az al-Kaidának tulajdonított korábbi merényleteket, de amikor eredményeket mutatott volna fel, „fentről” állították le, majd hazahívták. O’Neil néhány nappal a támadás előtt vette át a WTC biztonsági szolgálatának vezetését. A tornyok összeomlásakor életét vesztette.

Tőzsdei spekulációk…

Néhány nappal a támadás előtt érdekes tőzsdei spekulációk indultak útjukra. A WTC-ben irodát bérlő vállalatok, a WTC biztosítói és azon két légitársaság (UA – United Airlines és AA – American Airlines), részvényei ellen irányuló spekulációra fel kellett volna figyelni. Ezen cégek részvényforgalma megtöbbszöröződött (akár a szokásos forgalom 10-15-szeresére). Ennek hátterében az a spekuláció állt, miszerint a cégek részvényeinek értéke néhány napon belül jelentősen esni fog. Független nyomozati szervek felfedezték, hogy a legaktívabb személy a börzei tranzakciókban egy bizonyos A. Krongard nevű úriember volt, aki a CIA Executive Director-ja, azaz a CIA hivatalban lévő igazgatója (Lásd pl.. http://globalresearch.ca/articles vagy www.tetrahedron.org), aki számos nagy pénzintézetben rendelkezik jelentős érdekeltségekkel.

Szervezési nehézségek

Egy összehangolt akció, melyet lehetetlen külföldről koordinálni. 1 órán belül 4 nagy hatótávolságú utasszállítógép eltérítése olyan magasszintű komplex szervezést igényel, amit semmilyen terrorcsoport nem képes külföldről létrehozni. Minden biztonsági rendszert ki kellett játszani, s mindazt úgy, hogy semelyik ország titkosszolgálata ne szerezzen róla tudomást; s ez gyakorlatilag ma már képtelenség, azaz lehetetlen (műholdas megfigyelés, telefon-internet kommunikáció megfigyelése), főleg, ha a szervezést egy arab országból, vagy Afganisztánból irányították volna.

Alkalmatlan pilóták

Mint azt hivatalosan állítják, a gépeltérítők mindenféle gyorstalpalókon és könyvekből tanultak repülni. A nagy méretű és nagy sebességű utasszállítókkal való repülés hatalmas tudást és gyakorlatot követel, főleg a célpont precíz eltalálása végett. Ehhez képest azon oktatók, akiknél az állítólagos terroristák tanultak, úgy nyilatkoztak, hogy az arab pilótajelöltek angol nyelvtudása és egyéb képességeik egy kisméretű Cessna vezetésére is alkalmatlanná tette őket, nem beszélve a nagy utasszállítókról.

Ennek ellenére a leírások és videofelvételek szerint mindegyik eltérített gép olyan manővereket hajtott végre, melyek gyakorlott pilótáknak is becsületére váltak volna.

Körözött terroristák nevei az utaslistán

Pár nappal a támadások után nyilvánosságra hozták az utaslisták alapján azoknak a neveit, akiket terroristaként azonosítottak, köztük az FBI által is keresett terroristák neveit, mint Atta, Alomari, stb. Ez azt jelenti, hogy az összes terrorista a SAJÁT NEVÉRE foglalt jegyet a járatokra!!? Sőt, a támadás előtt a saját hitelkártyájukkal fizettek és éltek vidáman, lejárt ideiglenes vízummal. Többet közülük köröztek! És senki nem vett észre semmit...



A merénylet anomáliái

Szokatlanul üres célpontok

Többen rámutattak, hogy a merénylőknek nem lehetett célja, hogy minél több embert öljenek meg. A két gép ráadásul azokon a szinteken csapódott be, ahol többnyire üres irodák álltak, hiszen a tornyok felső szintjeinek ebben az időben nem volt bérlője!

A WTC tornyokban egy átlagos napon több mint 50.000 ember dolgozott. Ha fanatikus terroristák lettek volna az elkövetők, egy ilyen gondosan kidolgozott merényletet bizonyára akkor hajtottak volna végre, amikor „minél több átkozott kapitalista üzletember” tartózkodik a tornyokban, ergo bizonyára nem 9 óra előtt, amikor még kevesen vannak az épületekben, és a felsőbb vezetők sincsenek a helyükön. Kezdetben több tízezer áldozatról szóltak a híradások, ám a számok gyorsan csökkentek. Hónapokkal később újra lefelé korrigálták az áldozatok számát. 2001.10.09.-én az áldozatok száma 2893, beleszámítva a repülőgépeken lévőket személyzettel, valamint a 300 tűzoltót.

Ez „csak” 1200 személy TORNYONKÉNT. Ez így is borzasztó, de akkor is marad a TABU kérdés: Hol voltak a többiek???

Rögtön egy másik tabu kérdést vet fel az első kérdés, mégpedig: A támadások utáni híradások szerint a WTC tornyok voltak az arab világ szemében a cionista-zsidó világgazdasági hatalom fellegvárai, és ezért lettek a támadások fő célpontjai. Ezen körök hány magas rangú vezetője vált a merényletek szerencsétlen áldozatává?

A Pentagon esetében is az az épületszárny károsodott, amely éppen tatarozás alatt állt és nem is tartózkodtak benne.

Szokatlanul üres repülőgépek

Járat AA 077: 289 Hely, 64 utas (a gép 3/4-e üres)

Járat AA 011: 351 Hely, 92 utas (a gép majdnem 3/4-e üres)

Járat UA 175: 351 Hely, 65 utas (a gép 4/5-e üres)

Járat UA 093: 289 Hely, 45 utas (a gép 4/5-e üres)

Az American Airlines (AA) és a United Airlines(UA) mindig ilyen kevés utassal repül? Mert akkor rég tönkrementek volna. Éppen ezért, ha egy társaság gépén kevesebb, mint a helyek 50% van eladva, a légitársaságok általában lemondják az utat, illetve más járataikkal kombinálják, mert egy légitársaság sem engedheti meg magának félig teli gépek üzemeltetését. Főleg ebben az esetben, mert az utak különösen hosszúak voltak (Keleti parttól Kaliforniáig), s ilyen utaknál a nem gazdaságos utasszám igen magas veszteséget jelent. Egyébként pedig normális esetben soha nem történik az meg, hogy egy gép 75-80% -a üres.

Aznap azonban 4 gép szállt fel egyszerre, ilyen kevés utassal!

A merénylethez nagy Boeing gépekre volt szükség, teli tankkal (45.000 l kerozin), ám relatív kevés utassal, de nem emberségből, hanem azért, hogy a 289, vagy 351 utas nehogy lefegyverezze az elkövetőket. Ez valós veszély volt, és ez be is következett, a 4/5-ig üres UA 093-as járaton, ahol az utasok védekeztek, s ezáltal a gép idő előtt le is zuhant.

Melyik terrorszervezet képes elérni, hogy telitankolt repülők, hosszú távú járatként, kevés utassal induljanak, annak ellenére, hogy ez a légitársaságnak magas anyagi veszteséggel jár?

A filmfelvételek avagy a hipergyors média…

A CNN-nek voltak saját irodái a WTC-ben, ezt a CNN többször megerősítette non-stop híradásai közben. A CNN azonban soha nem jelentette, hogy haltak volna meg a munkatársaik közül a WTC porig rombolt épületeiben. A CNN és vezetője, Walter Issacson olyan gyorsan ott volt az esemény helyszínén, hogy a második becsapódást már élőben közvetítette.

Később bemutattak egy felvételt az első becsapódásról, melyet véletlenül egy amatőr készített. Állítólag hallotta a közeledő gép hangját, és elkezdett filmezni. A gyanús az a felvételen, hogy a kamera nem a gépet keresi, rá se keres, csak az épületre van állítva, ahol SEMMI nem történik, majd pont ott, azon a ponton csapódik be az első gép, ahova néz a kamera.

Melyik amatőr lenne képes egy repülő hangjára így reagálni, majd találó előrelátással a megfelelő toronyra irányítani a kamerát?

A tornyok váratlan és megmagyarázhatatlan összeomlása

A szeptember 11-i események legnagyobb hatású eleme a WTC tornyainak összeomlása. De sokak szerint ennek NEM lett volna szabad megtörténnie, a gépek becsapódása NEM indokolta a dolgok ilyen irányú alakulását. Ugyanis:

1. Az épületek tervezésénél figyelembe vették a 737-es Boeing karakterű gépek becsapódása okozta hatásokat. A szeptember 11-én becsapódott 767-es típus valamivel nehezebb, de méreteiben közel azonos géptípus. Így elméletileg nem omolhatott volna össze egyik torony sem.

2. Az északi toronyba csapódó repülőgép (8:46-kor) üzemanyaga begyulladt, de mindössze 17 perc múlva már gyakorlatilag el is oltották, csak kisebb tűzfészkek voltak az érintett emeleteken. Ehhez képest másfél óra múlva, 10 óra 28 perckor omlott le az épület, ami nehezen indokolható.

3. Kétségessé teszi a történetet az a tény, hogy a kerozin égési hőmérséklete mindössze 375 Celsius fok. Az épület acéltartóinak meglágyulásához több mint 800, megolvadásukhoz mintegy 1300 fok kell, amit kerozin égésével nem lehet elérni!

4. A tűzoltóság szakemberei, akik szakértőnek mondhatók, csak azért mentek föl a tornyokba, mert meg voltak arról győződve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben. Azóta bebizonyosodott, hogy az első tűzoltócsapatok Orio Palmer és Ronald Bucca vezetésével a 78. emeletig, azaz a becsapódás helyszínéig eljutottak. Egyikőjük sem tudósított 1300°C forróságú tűzről és olvadó acéltartókról, és még statikailag instabil elemekről sem, amit az is bizonyít, hogy erősítést kértek. Pár perccel később a torony leomlott!

5. A déli toronyba 9.03-kor csapódott be a repülő. Az ütközés koránt sem volt olyan súlyos, mint az északi toronynál, ugyanis a felvételek szerint a gép nagy része leszakadt a becsapódáskor, többek között nagyobb mennyiségű kerozin sem juthatott az épületen belülre, mert az üzemanyag nagy része egy hatalmas tűzgömb formájában a szabadban égett el. A 236 külső oszlopból alig 40 sérülhetett komolyabban, a 47 központi tartóból is 4-5 károsodhatott nagyobb mértékben. Ezt a károsodást ki kellett volna állnia az épületnek.

6. Sok szakértőben az épületek összeomlásának felvétele a házbontásoknál alkalmazott precíziós robbantást juttatta eszébe. Mindkét épület példaszerű pontossággal saját függőleges tengelye mentén omlott össze. Nehéz elképzelni, hogy a két aszimmetrikus terhelést okozó becsapódás, melyek egymástól is erősen eltérő terhelést jelentettek, szinte hajszál pontosan ugyanolyan módon döntötték romba a két épületet.

7. Belső robbanásra utal az a jel, hogy az összeomláskor az épülettől oldalra nagy ívben repülnek jelentős méretű épületrészek. Ezt a hivatalos „rakott-palacsinta” verzió nem magyarázza.

A tanúk robbanásokról beszélnek

Több túlélő, akik ki tudtak menekülni az épületekből, egymástól függetlenül, élő TV interjúkban számoltak be robbanásokról. Pl. Steve Evans is, aki a BBC-nek így nyilatkozott:

"Történt egy robbanás. Nem gondoltam, hogy ez egy robbanás volt, de a torony teljes alapzata megremegett! És akkor, amikor már mi kint voltunk, bekövetkezett a második robbanás, majd azt követte egy egész sorozat robbanás. Döbbenetes, hogy ez a robbanás, a robbanások sorozata ilyen pusztítást végzett."

Egy színesbőrű üzletember, aki teljesen porosan rohant ki a WTC-ből, a következőket mondta a Dán DR-TV1-nek: "A nyolcadik emeleten egy hatalmas robbanás letaszított a lábamról."

A német Sat1 csatorna szintén élőben mutatott embereket, akik a tornyokból menekültek kifelé. Egyiküket, Tom Canabant azonban még interjú közben, menő kamera előtt állított meg két FBI ügynök, majd elvezették.

Azonban több tűzoltó is hallotta a robbanásokat. Louie Cacchiolo, szintén tűzoltó, a következőket nyilatkozta a People magazinnak: "Az embereimet felvittem lifttel a 24. emeletre, hogy evakuáljuk az ott lévő irodai dolgozókat. Amikor utoljára jöttünk lefelé, egy bomba robbant."

Valóban mindkét torony precízen zuhant önmagára, csak port és romokat hagyva maga után. Robbantási szakértők szerint magasfokú precizitás kellett volna ahhoz, hogy a tornyok ilyen szabályosan omoljanak össze.

Egy igen tekintélyes robbantási szakértő rögtön, a romok helyzetét látva azt a feltevését hangsúlyozta, hogy az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. Ez a szakértő, Van Romero az Újmexikói Bányászati Technológiai Intézet alelnöke volt.

Biztonsági anomáliák a Pentagonnál

8.45-kor csapódott az első gép a WTC első tornyába, 9.03-kor a második. 9.30-kor Bush már háborúról beszél Amerika ellen. Mégis, 9.47-kor, egy órával az első merénylet után, a VILÁG legjobban biztosított épületébe, melynek saját radar- és rakétarendszere van, a Pentagon épületébe is belezuhant egy repülőgép. A Pentagon elleni merénylet nem következett be váratlanul. A gép már egy órája letért az előírt légifolyosóról, és akkor már az egész országban, s különösen a biztonsági erőknél, legkésőbb 9.03-óta a legmagasabb készültségi fok volt elrendelve.

Kétes eltérítés

Megegyezés alapján, ha a gépet eltérítik, a pilótáknak egy négyjegyű kódot kell leadni a légi irányításnak, akik ebből tudják, hogy baj van. De a négy eltérített gép közül egyik sem adta le a vészjelet, csak a gép adatait sugárzó adókat kapcsolták ki hirtelen.

Máig kérdéses, hogy lehetett eltéríteni komolyabb fegyverek nélkül a gépeket, hiszen a terroristák fémből készült fegyvereket (lőfegyverek, komolyabb kések) nem tudtak átvinni utasként az ellenőrzéseken. A hivatalos verzióban szereplő műanyag kések és doboznyitó schnitzerek ellen pedig nem olyan nehéz védekezni, ezekkel nem lehet sakkban tartani egy repülőgépnyi utast és személyzetet!

Hol volt a légierő?

Az USA keleti partján a városok egyetlen megapolisszá olvadnak össze. Katonai védelmükről számos légibázis gondoskodik, ahol a legmodernebb F-15 és F-16 típusú elfogó vadászok állomásoznak. Ezeknek a gépeknek a riadótól számítva 1 percen belül a levegőben kell lenniük és gyakorlatilag bármelyik eltérített gépet 3 percen belül képesek lettek volna elfogni, és szükség esetén még a célpontok előtt kilőni. Hol voltak ezek a gépek, amikor a légiirányítás elveszítette ezeket a gépeket, és bejelentette a hadseregnek az eltérítéseket.

Telefonhívások a repülőkről

Az eltérített gépekről állítólag igen nagy telefonforgalmat bonyolítottak az utasok. Hogy ezt az állítólagos terroristák hogyan engedték, kérdéseket vet fel, de van egy nagyon érdekes műszaki jellegű probléma is: egy 800 km/h sebességgel közlekedő repülőgép olyan gyorsan lép át egyik adótorony körzetéből a másikba, hogy a mobiltelefonok nem képesek ezzel lépést tartani. Ráadásul a telefonok 7-800 méteres magasságban elveszítik a kapcsolatot. Ennek ismeretében igen érdekesnek tűnik, hogyan adhattak az utasok csaknem élő közvetítést az eltérített gépen uralkodó állapotokról.

Az 5., 6., 7. számú torony története

A WTC elleni támadás során a komplexum több épülete is kigyulladt. Az 5. és 6. számú épület teljesen kiégett, de statikailag stabil maradt és nem omlott össze. Ezzel szemben a 7. torony az ikertornyokhoz hasonló precizitással roskadt magába. Történt ez annak ellenére, hogy semmi nem indokolta ezt.

Ifjabb Goerge Bush nyilatkozatai és rejtélyes viselkedése szeptember 11-én

Bush elnök 9 óra előtt látta az első gép becsapódását. A Fehér Ház hivatalos weboldalán 2 interjú található Bush elnökkel, melyekben arról kérdezik, hogy hogyan érezte magát, amikor a merényletekről hallott. 2001. december 4-én, válaszként Bush a következőt mondta:

"I was sitting outside the classroom waiting to go in, and I saw an airplane hit the tower - the TV was obviously on. And I used to fly myself, and I said, well, there’s one terrible pilot. I said, it must have been a horrible accident."

Ugyanezt nyilatkozta az őt kérdezőknek 2002. január 5-én. Képzeljük csak el:

Az Egyesült Államoknak, mint világhatalomnak az elnöke azt látja, hogy az USA és a világgazdaság egyik fő szimbólumába belerepül egy utasszállító gép, de ő nagy nyugodtan, napirendje szerint bemegy egy osztályterembe és elmagyaráztat magának egy praktikus olvasással kapcsolatos tanulási módszert. Ő úgy gondolja, hogy ez a baleset egy „borzasztó rossz pilóta” hibájából adódik. Először is, köztudottan a New York feletti égen repülési tilalom van érvényben, másodszor pedig soha nem tenne ilyet egy utasszállító gép pilótája.

Már az elnöknek ez a személyes magyarázata is kissé valószerűtlen. A két becsapódás között 18 perc telt el. Bush várt egy kicsit, majd fogadták az iskolában, ahol gyerekekkel is találkozott, és a magyarázatokat is végighallgatta.

Mennyi ideig tarthatott ez? Bizonyára 10-15 percig, a szigorú, zsúfolt, és gyors napi programját feltételezve. Ez azt jelenti, hogy amit Bush a képernyőn látott, az maximum 3-8 perccel az első becsapódás után lett leadva. Csakhogy ebben az időpontban még egy TV állomás sem sugározta az első becsapódás képeit. Mit láthatott Bush elnök?

A nyomozati munka furcsaságai

A megtáltosodott CIA

Amilyen váratlanul érte a támadás az USA-t, olyan gyorsan produkáltak eredményeket: már délután 4 órakor hivatalos bejelentésben azonosították a támadó szervezetet Oszama bin Laden terrorszervezetével.

Terroristák, akik névtelenek akarnak maradni, de jó széles nyomokat hagynak

Egy terrortámadásnál, a mindenkori elkövető terrorszervezet mindig jelentkezik, és kinyilvánítja követeléseit, ill. propagálják elképzeléseiket (lásd RAF, ETA, gerillák, stb.). Csak a titkosszolgálatok nem tesznek ilyet, ha gyilkosságot vagy terrorakciót követnek el, illetve esetenként magányos elkövetőket prezentálnak tettesként. A 2001. szeptember 11-i merényletek után SENKI nem jelentkezett. A tettesek nyilvánvalóan ismeretlenek akartak maradni. Mégis olyan óvatlanok voltak, hogy egy autót, melyben a Korán egy példánya volt, valamint egy arab nyelvű repülési útmutatót otthagytak a bostoni repülőtér előtt, holott tisztában voltak azzal, hogy soha többet nem térnek oda vissza.

Ilyet csak akkor tesz valaki, ha szándékosan hamis nyomokat akar hátrahagyni.

Gyanúsan gyors háborús kedv

Már a támadások utáni első órában kijelenti Bush elnök, hogy a támadást iszlám terroristák követték el. Nemcsak az elkövetőket, hanem az őket esetleg bújtató országokat is háborúval fenyegeti. Még a legcsekélyebb bizonyíték sem áll senki rendelkezésére az elkövetőket illetően, Bush ennek ellenére kissé túl gyorsan tesz világpolitikai méretű kijelentéseket.

Mint később kiderült, az Afganisztán és Irak elleni agresszió tervei már régen készen voltak, és a Közel-Kelet átrendezési forgatókönyve is megvolt. Az USA a mai napig ezt követi, nem zavartatva magát a nemzetközi felháborodástól és a légből kapott állításainak valótlanságától.



Kétségbevonható bizonyítékok (1.)

A bizonyítékok gyorsan jöttek, mintegy hívásra: Állítólag Bostonban megtalálták a terroristák autóját. Majd megtudhattuk, hogy 2 táskát nem csekkoltak be, s ez a 2 táska véletlenül éppen a terroristáké, melyeknek tartalma: Korán, arab nyelvű repüléshez való útmutató, egy búcsúlevél útmutatóval a terrorista társaknak. Ez enyhén szólva eléggé valószerűtlen. Egy fanatikus iszlám terrorista soha nem adná fel poggyászként a Koránját, maximum kézitáskában magával vinné a fedélzetre. Profi pilótáknak nincs szükségük Boeing használati utasításra az utolsó pillanatban, és profi terroristáknak nincs szükségük klisé-szerű utasításokra, mint ahogy az az állítólagos búcsúlevélben áll: „Ellenőrizzétek fegyvereiteket, késeiteket..... mosollyal az arcotokon halljatok meg.”

Kétségbevonható bizonyítékok (2.)

Szeptember 13.-án a médiából megtudhattuk, hogy a WTC romhalmazában találtak egy útlevelet, ami az egyik terroristáé volt. A felrobbanó repülőgépek állítólag még az acélt is megolvasztották. Képes egy útlevél, ami papírból van arra, hogy egy ilyen infernóból kirepüljön anélkül, hogy kigyulladna?

Mekkora annak a valószínűsége, hogy pont az egyik elkövető útlevele repül így ki a gépből sértetlenül?

Kétségbevonható bizonyítékok (3.)

Kabulban egy újságíró jutott hozzá egy laptophoz, amin a terrortámadás tervei (valamint az al-Kaida számos más terve, rengeteg információ a hálózatról, stb.) voltak a merevlemezen. Vajon egy titkos terrorszervezet hagyja, hogy a működésének titkos adatai kikerüljenek a kezéből?

Ahogy egy terrorista sosem cselekszik

Az iszlám terroristák számos olyan jelet hagytak maguk után, amik több mint valószínűtlenek. Több cselekedetük a szakértői vizsgálatok tekintetében egyáltalán nem egyezik egy fanatikus iszlám hívőtől elvárhatóakkal. Lássunk néhányat:

- Az egyik eltérített gépen a telefonhívások szerint az eltérítők vörös fejkendőt viseltek. Az iszlám szent színe a zöld, egy fanatikus hívő nem hord vöröset, különösen meghatározó időszakban.

- A pilótafülkét a terroristák tollkésekkel (itthon schnitzer néven ismert) és műanyag papírvágó késekkel foglalták el, olyan gyorsan, hogy még vészjelet sem tudtak leadni a pilóták. Ez igen valószínűtlen, hiszen a személyzet kiképzéséhez hozzátartozik az ilyen helyzetekre való felkészülés. Ugyanakkor az egyik eltérítő bombát vitt fel a fedélzetre (a telefonálók szerint). Hogy lehet, hogy egy bomba feljut a gépre, de normális fegyvereket nem tudtak felvinni.

Túlélő terroristák

Röviddel a támadás után közzétették a 19 gépeltérítő nevét, ám hamarosan kiderült, hogy ez a lista "hasból" született, ugyanis többen jelentkeztek, hogy köszönik szépen életben vannak és semmi közük sincs az eseményhez. Mintegy 7 személyről egyértelműen bizonyítható, hogy életben vannak.

Bizonyítékok megsemmisítése

Ha nem a repülőgépek becsapódása, hanem ténylegesen robbantások okozták a két torony teljes összeomlását, ennek a nyomai fellelhetőek lennének a romok között. Pontosan ez a vizsgálat maradt el. Valamilyen rendeletre hivatkozva, még mielőtt egy vizsgálóbizottság összeállhatott volna, a romokat gyorsan eltakarították! William A. Manning, az amerikai tűzoltó magazin, a Fire Magazine főszerkesztője ezt a tettet nyilvánosan a "bizonyítékok megsemmisítésének" nevezte.

2002 március 6-án a kongresszus tudományos bizottsága azt közölte, hogy a vizsgálatokat akadályozzák, mert "Néhány fontos acéloszlop-maradvány eltűnt, MÉG mielőtt a vizsgálatot végzők a szerencsétlenség helyszínére érkeztek volna!" A fémroncsok gyors eltakarításáért egy cég, a Newark-i "Metal Management" volt felelős. Csak Shanghaj-nak több mint 50.000 tonna szétroncsolt fémtartószerkezetet adtak el ócskavasként. A cég mellesleg ragyogó teljesítményével mellékesen 3 millió dollárt keresett.

A Bin Laden beismerő videó

2001 decemberében hirtelen előkerül egy videófelvétel, amit állítólag US-csapatok véletlenül Jalalabad-ban találtak. Egy afgán város poros romjai között, az amerikai katonák találnak egy videokazettát. Minden városban amerre járnak, minden videokazettát megnéznek? Nem afgán felirat állt a kazettán, hogy ennyire feltűnt nekik? Vagy esetleg angol nyelvű? Vagy a kazettának egészen más a története?

Mindenesetre a kazetta éppen a megfelelő időben került elő, amikor a kezdeti háborús eufória már lecsengőben volt, s így a világ közvéleménye megint felrázódott. Maga a felvétel nagyon sötét és a rajta lévő hangok is igen rosszul hallhatóak. A döntő mondatok elhangzásakor Bin Laden arca nem is látszik a sötétben. Bin Laden ismerői szerint nem az ő hangja és beszédstílusa hallható a felvételen.
Más szintén kritikus megfigyelők szerint meg sem lehet állapítani, hogy a rosszul megvilágított turbános alak egyáltalán a hírhedt terrorista-e.

Nagyon valószínűtlen, hogy Bin Laden (aki tagadja, hogy a felvételen ő van) egy videokamera előtt hencegne a merényletekről, illetve, hogy menekülő al-Kaida tagok pont ezt a videofelvételt felejtenék magukkal vinni! Amit Bin Laden a felvételen mond, az pont az amit a háborús kedvű amerikai vezetők hallani akarnak. Amit állítólag Bin Laden a videón mond, az gyakorlatilag lehetetlen: mégpedig, hogy a merényleteket ő és Mohammed Atta szervezték meg Afganisztánból és arab országokból, és hogy a társaik gyakorlatilag a merényletekig nem is tudták mi az akciók célja!! Ennek ellenére mégis képesek voltak 2 gépet mérnöki pontossággal nekivinni a WTC tornyoknak, illetve 1 géppel rázuhanni a Pentagonra, mégpedig előzetes ismeretek nélkül!!



Misztikus érdekesség – játék a dátumokkal és számokkal

Szeptember 11-e már korábban fontos események dátuma volt.

1978. 09. 11-én írták alá a Camp David-i egyezményt.

1990. 09. 11-én röviddel az irakiak kuvaiti inváziója után tartotta meg idősebb Bush elnök azt a beszédét, melyben először követelte nyilvánosan az "Új világrend" szükségességét.

Napra pontosan 11 évvel utána, 2001. 09. 11-én történtek azok a merényletek, melyek után a világ nem úgy néz ki többé, mint korábban. Ez pedig 23 évvel történt Camp David után, amire Wilson regénye, az "Illuminatus" emlékeztet minket, melyben a hátsó hatalmak számára olyan fontos 23-as számról van szó.

A Pentagon épülete, ami szintén érintett volt a merényletekben, kapcsolódik a dátumhoz. Az okkult jelentésű ötszög alakú épület alapkövét ünnepélyes ceremónia kíséretében, 1941. 09. 11-én tették le, melynek 60. születésnapját egy "különleges" tűzijátékkal ünnepelték.

09. 11-től pontosan 111 nap van hátra az év végéig.

Rögtön a merénylet után sokaknak feltűnt, hogy a dátum az USA általános segélyhívó számával, a 911-el egyezik.

Ezekkel a dátumokkal és számokkal különböző okkult tényezők vannak kapcsolatban. Iszlám terroristák soha nem használnák a számmisztikában és az asztrológiában - mely praktikák szerintük a "sátán eszközei" - jelentéssel bíró dátumot akciójuk időpontjához. Ez a számmisztika a talmudi Kabbala-nak felel meg. Ezen irányzat képviselői MINDEN lépésüket bonyolult technikákkal előre kiszámítják, mely technikák a nem beavatottak számára teljesen érthetetlenek.

magtar


Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,344,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,658,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,2,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,113,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,781,tudomány,1196,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10858,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,252,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9658,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,367,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: 2001 szeptember 11. - Az események háttere
2001 szeptember 11. - Az események háttere
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidOF9BAZQLACUUM9iwbjVH9C-Bguop1gdUZznUOOl00r7Od3oquN4fhPN5W10IJYbn0MyuPMEg4VgUdIssUahYRx4TmjsmLVWKQOqoMGeYnubBsc82wjtdaL_rhp9nn63d-7csuvkhgbE/s1600/2001+szeptember+11+az+esem%C3%A9nyek+h%C3%A1ttere+terrort%C3%A1mad%C3%A1s+cia+fbi+pentagon+bush+%C3%BAj+vil%C3%A1grend-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEidOF9BAZQLACUUM9iwbjVH9C-Bguop1gdUZznUOOl00r7Od3oquN4fhPN5W10IJYbn0MyuPMEg4VgUdIssUahYRx4TmjsmLVWKQOqoMGeYnubBsc82wjtdaL_rhp9nn63d-7csuvkhgbE/s72-c/2001+szeptember+11+az+esem%C3%A9nyek+h%C3%A1ttere+terrort%C3%A1mad%C3%A1s+cia+fbi+pentagon+bush+%C3%BAj+vil%C3%A1grend-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/09/2001-szeptember-11-az-esemenyek-hattere.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/09/2001-szeptember-11-az-esemenyek-hattere.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy