Egyes elméletek szerint a valóság csak a tudatunkban létezik, mások azt állítják, hogy a tudat hozza létre az anyagot. Megint mások, akik...
Egyes elméletek szerint a valóság csak a tudatunkban létezik, mások azt állítják, hogy a tudat hozza létre az anyagot. Megint mások, akik őssejt-beültetés révén visszanyerték a szemük világát úgy vélhetik, hogy a valóság most már kezd fölzárkózni az álmaikhoz. Cikkünkben bemutatjuk a tudomány elképesztő, valóságot magyarázni próbáló elképzeléseit.
13 éve fedezték fel a humán embrionális őssejteket, és megszületett az első tanulmány, amely ezen őssejtek orvosi felhasználásáról, a humán embrionális őssejtek páciensekbe való beültetéséről számol be - írta a The Lancetben februárban megjelent cikkében Robert Lanza. (1) A beültetés eredményeképpen a makuladegeneráció előrehaladott stádiumában szenvedő betegek visszanyerték a látásukat.
Korábban az őssejt-guru és munkatársai továbbfejlesztették azt az eljárást, amiért 2012-ben orvosi Nobel-díjat kapott Shinya Yamanaka, így ma már biztonságosabban lehet az idő kerekét visszaforgatni, és indukált pluripotens őssejteket létrehozni. A Cell Stem Cell című szakfolyóiratban 2009-ben megjelent cikk mellett abban az évben Robert Lanza egy nagy vihart kavart könyvet is publikált, ami nem őssejtek, klónok vagy mesterséges szövetek létrehozásáról, hanem a világmindenség teremtéséről szól. Mint ahogy a "Biocentrizmus: Hogyan lehet az élet és a tudatosság a kulcs az univerzum megértéséhez" című könyvében leírja, Lanza szerint az univerzum biocentrikus: a tudat hozza létre az időt, a teret és magát a világmindenséget is. (2)
Hasonló elképzelésekről nemcsak orvosok, de fizikusok is beszámolnak. Ezeket a megdöbbentő elképzeléseket szedi csokorba a New Scientist című lap "Létezik-e valóság?" című összeállításában. (3)
Kapcsolódó cikk: A halál nem létezik, csak a "jelen" örökkévaló pillanatainak sorozata
Ahogy Michael Brooks írja: a jelenlegi kvantummechanikai tudás szerint az elemi részecskék hullámként működnek, és ezt a hullámfunkciót sok különböző valószínűségű, egyszerre létező állapot összeadódása, szuperpozíciója hozza létre. Amikor megpróbáljuk megfigyelni ezeket az egyszerre létező állapotokat, valami furcsa történik: csak egyet láthatunk. A kvantummechanika központi kérdése ez: hogyan lesz a sokféle lehetőségből egyetlen konkrét fizikai valóság?
A legtöbbek által elfogadott magyarázat, a Koppenhágai Interpretáció szerint semmi sem valóságos addig, amíg meg nem figyelik, azonban ez a magyarázat arról nem szól, hogy mi is pontosan a "megfigyelés". E témában először Neumann János nyilatkozott, aki szerint a megfigyelés egy tudatos elme működése, majd ezt a véleményt vitte tovább Max Planck, aki szerint "a tudatosság alapvető – úgy tekintek az anyagra, hogy azt a tudatosság hozza létre." Neumann szerint, teszi hozzá Brooks, az univerzumban minden a kvantumfizika elvei szerint működik, kivéve a tudatos elmét, ami képes arra, hogy a kvantumszuperpozíciót alkotó lehetőségekből kiválasszon egyet, és ezáltal valósággá tegye azt.
Henry Stapp (szintén fizikus) véleménye is az, hogy az ember "résztvevő megfigyelő", és az emberi elme okozza a kvantumszuperpozíció összeomlását. Az emberi tudatosság megjelenése előtt csak a potenciális univerzumok multiverzuma létezett, mondja a kaliforniai tudós. A tudatos elme megjelent az egyik lehetséges univerzumban – a miénkben -, ami különleges státuszt adott ennek a korábban csak lehetséges univerzumnak: valósággá tette azt.
Matthew Donald, a Cambridge-i tudományfilozófus még bizarrabb véleményt fogalmaz meg: szerinte a kvantumelmélet "sok világ" interpretációjához hasonló "sok elme" magyarázat a helyes. E szerint a megfigyelő agyának fizikai struktúrájából több elme jön létre, amelyeknek közös a múltjuk és a jövőjük, de nem tudnak kommunikálni egymással a jelennel kapcsolatban. Annyi elme van, ahány lehetséges kvantumállapot, és mindegyik elme megfigyel egy lehetséges kvantumállapotot.
A New Scientist összeállításának következő szerzője a tudományfilozófus Jan Westerhoff a redukcionista materialista megközelítés (a biológiai folyamatok megmagyarázhatók kémiai folyamatok révén, a kémiai folyamatok pedig fizikai folyamatok segítségével) tévedését vizsgálja – hogyan gondolhatjuk, hogy az anyag valóságos, azaz akkor is jelen van, ha nincs jelen tudatos elme/megfigyelő?
Westerhoff idézi Werner Heisenberget: "a materializmus azon az illúzión alapul, hogy a bennünket körülvevő világ direkt aktualitása igaz az atomi szinten is. Mindazonáltal ez nem igaz… Az atomok nem dolgok." Nem tudjuk a biológiai, kémiai folyamatokat fizikai atomok, illetve alapvető szubatomi részecskék viselkedésére redukálni, hiszen nem találtunk olyan részecskéket, amelyek alapvetőek lennének, és valószínűleg nincsenek is ilyenek.
Van, aki szerint a mindenség alapja matematika, azaz a számok. A tudományos redukcionizmus szerint, mondja Jan Westerhoff, az emberi elme működése az agy működésére vezethető vissza, az agy működése az idegsejtek működésére, az a molekulák, majd atomok működésére, az atomok működése szubatomi részecskék működésére, az pedig a szubatomi részecskék tér-idő koordinátáira, azaz számokra. A redukció végén tehát meglepő módon mentális képződmények állnak, nem "anyag". A materialista redukcionizmus paradox eredménye tehát vagy az, hogy nincs semmi, ami a világ alapvető, másra nem redukálható alapját adná, vagy az, hogy ez a fundamentum nem anyagi természetű.
És bár a részecskefizika standard modellje sok mindent megmagyaráz, még annál is többet hagy homályban: nem mond semmit a láthatatlan sötét anyagról és a sötét energiáról sem, ami igencsak súlyos fogyatékosság, hiszen ez a kettő teszi ki az univerzum 96 százalékát.
Kapcsolódó cikk: A kvantumfizika szerint az elkülönülés csak egy illúzió
A valóság talán matematika?
A matematikáról már Wigner Jenő megállapította, hogy érthetetlen annak hatékonysága a természettudományokban. Max Tegmark matematikus többekkel együtt abban hisz, hogy a fizikai objektumok végső soron nem részecskékből vagy energia-húrokból állnak, hanem számokból – ez megmagyarázná a matematika világleíró hatékonyságát. "Minden matematikai struktúra valóságosan is létezik"– mondja a Massachusettsi Technológiai Intézet tudósa –, "és nagyobb matematikai struktúrák tartalmazzák magát a tér-időt is. Azok a matematikai struktúrák, amelyek a mi világunkban nem valóságosak, vagyis az a matematika, amit a mi univerzumunk nem használ, más világegyetemekben létezik. Hogy milyenek ezek az univerzumok, azt nehéz elképzelni, hiszen az alapvető valóság megismerésében még kezdők vagyunk."
A valóság egy számítógépes program?
Mint Ed Fredkin fizikus mondja: a mindenség gyökerénél információ-feldolgozás található – az univerzum egy kompjúter, hiszen bármi, ami történik benne, leírható az információ-feldolgozás fogalmaival. Az is elképzelhető, hogy az univerzum csak egyetlen szabályt követ, és ez "ha – akkor"-típusú információ-feldolgozási szabály.
A világ egy másik fizikus, Vlatko Vedral szerint is információ-feldolgozásból áll, de bonyolultabb, és inkább kvantumszámítógépként képzelhető el. Egyébként már a kvantumelmélet híres bizonytalansági elve is információ-feldolgozási probléma: nem ismerhető egyszerre egy részecske sebessége, illetve helye. Sőt, jusson eszünkbe az a mindennapi ész számára eléggé furcsa dolog is, hogy a részecskék a kvantumvilágban az egymástól való fizikai távolságtól függetlenül cserélnek egymással információt (kvantum összefonódás).
2008-ban a GEO 600 gravitációs hullámdetektor a németországi Hannoverben egy olyan jelet érzékelt, aminek alapján a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a tér-idő pixelekből épül fel – ez csak úgy képzelhető el, hogy a 3 dimenziós valóság egy olyan hologram, ami az univerzum 2 dimenziós határfelszínén kódolt információ projekciójaként jön létre. Ez a bizarr ötlet a fekete lyukakról folytatott vita során alakult ki, amely Stephen Hawking és kollégái között folyt az ezredfordulón.
A fekete lyukak ugyanis azzal, hogy elnyelik az információhordozó anyagot, látszólag megsértik a fizika egyik alapelvét, miszerint információt nem lehet megsemmisíteni. A fizikusok a vitát azzal zárták, hogy azt feltételezték, hogy az információ a fekete lyuk határát jelentő eseményhorizonton kerül rögzítésre, így elkerüli a megsemmisülést. Ebből a feltételezésből nőtt ki aztán Leonard Susskind és Gerard't Hooft javaslata, miszerint az egész univerzum rögzíthet információt a határfelületén, így a valóság ennek a 2 dimenziós információnak a határokon belülre vetülő képe, azaz hologram.
A valóság csak illúzió?
Honnan tudhatjuk, hogy a valóság valóban létezik? – teszi fel a kérdést Mike Holderness, a New Scientist valóság-összeállításának utolsó szerzője, és válaszában Descartes-ot idézi: lehetetlen megbizonyosodni arról, hogy a külső valóság valóban létezik, és nem pusztán álmodjuk azt. Ez a megállapítás egy újabb szakterület, az alvás- és álomkutatás képviselőinek némely eredményével is egybevág.
Michael Talbot - Holografikus univerzum
(1) - http://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(12)60028-2/fulltext
(2) - http://www.cell.com/cell-stem-cell/fulltext/S1934-5909(09)00214-8
(3) - https://www.newscientist.com/round-up/reality
mo
