1969 és 1972 között hatszor látogattak el a Holdra amerikai asztronauták, de a legközelebbi égitest továbbra is sok tekintetben rejtély a...
1969 és 1972 között hatszor látogattak el a Holdra amerikai asztronauták, de a legközelebbi égitest továbbra is sok tekintetben rejtély a tudósok számára. Ezen rejtélyek megoldása az általunk ismert Hold idegen aspektusára utalhat.
Dr. Robert Jastrow tudós, a NASA Holdkutató Bizottságának első elnöke "a bolygók Rosette-i kövének" nevezett minta tanulmányozása során azt remélte, hogy a Hold összetételének vizsgálata megoldja bolygónk és a Naprendszer létrejöttének néhány titkát.
Azonban hat holdraszállással később Earl Ubell tudományos író kijelentette, "...a holdi Rosette-i kő továbbra is rejtély marad. A Hold sokkal bonyolultabb, mint azt bárki is gondolta volna, nem csak egy fagyott biliárdgolyó a térben és az időben, ahogy azt sok tudós hitte. Néhány alapvető kérdésre választ adott, de az Apollo kövek és felvételek egy tucat újabb rejtélyt szültek, néhány közülük lélegzetelállító."
Ezen "lélegzetelállító" titok vagy anomália, ahogy a tudósok inkább nevezik őket, az a tény, hogy a Hold jóval idősebb, mint azt korábban gondolták, talán még a Földnél és a Napnál is sokkal régebbi. A kozmikus sugárzás által a Hold kőzeteibe beleégetett pályákat megvizsgálva a tudósok azokat több milliárd évesre datálják. Vannak, akik 4,5 milliárd évesre teszik a korukat, ami jóval idősebb, mint a Föld, és majdnem olyan régi, mint maga a Naprendszer.
A Hold legalább három különböző réteg sziklával rendelkezik. Ellentétben azzal a gondolattal, hogy a nehezebb tárgyak elsüllyednek, a nehezebb kőzetek a felszínen találhatók. És van egy határozott különbség az ásványi anyagok megoszlásában.
Ubell megkérdezte:
"Ha a Föld és a Hold ugyanabban az időben jött létre egymás közelében, akkor miért kapta az egyik test a vas szinte egészét (a Föld), a másik viszont alig (a Hold)?
A különbségek arra utalnak, hogy a Föld és a Hold egymástól távol jött létre, egy olyan gondolat, ami megbotlik az asztrofizikusok képtelenségén, hogy megmagyarázzák, hogyan lett pontosan a Hold a Föld mellékbolygója."A Hold rendkívül száraz, és nem úgy tűnik, hogy valaha is volt rajta jelentős mennyiségű víz. Egyik holdkőzet - függyetlenül attól, hogy hol találták - sem tartalmaz szabad vizet, vagy akár vízmolekulákat az ásványi anyagokban megkötve. Az Apollo 16 űrhajósai mégis találtak olyan holdkőzeteket, melyek rozsdás vasat tartalmaztak. Mivel az oxidáció oxigént és szabad hidrogént igényel, ez a rozsda jelzi, hogy valaha lennie kellett víznek a Holdon.
Továbbá az Apollo küldetések által hátrahagyott eszközök egy jelet küldtek a Földre 1971 március 7-én, jelezve, hogy egy "víz szél" áthaladt a Hold felszínén. Mivel a víz levegő nélkül elpárolog a Hold felszínén, és úgy viselkedik, mint a szél a Földön, a kérdés az lett, hogy honnan származik ez a víz?
A gőzfelhő kitörések 14 órán át tartottak, és mintegy 100 négyzetmérföldnyi területet fedtek le, emlékeztetnek Dr. John Freeman, Jr. és Dr. H. Ken Hills, a Rice Egyetem fizikusai, akik szerint az esemény az egyik "legizgalmasabb felfedezés", ami mégis azt jelzi, hogy van víz a Holdon. A két fizikus azt állítja, hogy a vízgőz mélyen a Holdból jött, mely egy látszólagos holdrengés során szabadult fel.
A NASA tisztviselői több hétköznapi és megkérdőjelezhető magyarázatot adtak. Azt feltételezték, hogy az Apollotól származó két tartály, amelyek 27 és 45 kilogramm vizet tartalmaztak nyomás alá kerültek és megrepedtek, és felszabadult azok tartalma.
Freeman és Hills elutasították a magyarázatot, rámutatva arra, hogy a két tartály - az Apollo 12-től és 14-től - mintegy 180 kilométerre voltak egymástól, míg az észlelt vízgőz azonos áramlással jelent meg mindkét helyen, noha a műszerek egymással ellentétes irányba néztek. A szkeptikusok érthetően szintén megkérdőjelezték annak az esélyét, hogy a két különálló tartály egyszerre tört volna össze, és hogy egy ilyen kis mennyiségű víz volt képes létrehozni egy 100 négyzetmérföldes gőzfelhőt.
A holdkőzetekről úgy találták, hogy mágnesesek - nem elég erősek ahhoz, hogy felvegyenek egy gémkapcsot, de mégis mágnesesek. Ugyanakkor magán a Holdon nincs mágneses mező. Tehát honnan ered a mágnesesség?
A "tengerek" jelenléte, vagy inkább sima, megszilárdult olvadt kőzetek tengere szintén rejtélyt jelentenek. Ezek a "tengerek" nem kevesebbet jeleznek, minthogy a távoli időben egy hatalmas láva kiáradás történt. Mára megerősítést nyert, hogy néhány Hold kráter belső eredetű. De semmi sem utal arra, hogy a Hold valaha elég forró volt ahhoz, hogy vulkánkitöréseket produkáljon.
A kirakós egy másik darabja, hogy majdnem az egésze - négyötöde - ezeknek a "tengereknek" a Hold Föld felé néző oldalán található. Kevés "tenger" van a Hold túlsó oldalán, amit gyakran tévesen neveznek a "sötét oldalának". Pedig a túloldal több krátert és hegyvidéki területet tartalmaz.
Összehasonlítva a Hold többi részével, a "tengerek" viszonylag mentesek a kráterektől, ami arra utal, hogy a krátereket lávafolyamok borították be. Hozzátéve ehhez a rejtélyhez - nagy, sűrű, kör alakú tömegek fekszenek 20 és 40 mérföldre a Hold-tenger közepe alatt.
Ezeket azért fedezték fel, mert a sűrűségük eltorzította a felettük, vagy a közelükben repülő űrhajók pályáját. Egy tudós azt vetette fel, hogy a "mascon"-ok nehézfém meteoritok, amelyek mélyen belesüllyedtek a Holdba, amikor az még lágy, alakítható volt. Ezt az elméletet már kihagyták a számításból, mivel a meteoritok ilyen nagy sebességnél elpárolognak, amikor érintkezésbe lépnek a felszínnel.
Egy másik hétköznapi magyarázat az, hogy a "mascon"-ok nem mások, mint láva által kitöltött üregek, de a szkeptikusok azt mondják, hogy nincs elég láva, hogy ez lehtséges legyen. Úgy tűnik, hogy ezek a "mascon"-ok óriási, korong alakú tárgyak, esetleg mesterséges konstrukciók. Nem valószínű, hogy a nagy, kör alakú lemezek közvetlenül a "tenger" közepe alatt, mint egy hatalmas bikaszem, egy baleset, vagy véletlen folytán kerültek oda.
1969 és 1977 között az Apollo küldetés szeizmografikus berendezése mintegy 3000 "holdrengést" regisztrált működésének minden évében. A legtöbb rezgést meglehetősen kicsi meteorit becsapódások, vagy lezuhanó hordozórakéták okozták. De sok más rezgést észleltek mélyen a Holdban. Erről a belső "nyikorgásról" úgy gondolják, hogy bolygónk gravitációs vonzása okozta, mivel a legtöbb "holdrengést" akkor jelezték, amikor a Hold a legközelebb volt a Földhöz.
Egy esemény történt 1958-ban a Hold Alphonsus kráterében, mely megrázta azt az elképzelést, hogy minden belső holdrengési tevékenység egyszerűen a sziklák átrendeződése. Azon év novemberében Nyikolaj Kozirev, a Krími Asztrofizikai Obszervatórium szovjet csillagásza megdöbbentette a tudományos világot a Hold kráter csúcsa melletti első feljegyzett gázkitörés lefotózásával.
Kozirevnek tulajdonítható ennek a kiáramló, fluoreszkáló gáznak a felfedezése. Azt is megállapította, hogy a vöröses fény a szénvegyületek jellemzője, amely "úgy tűnt, hogy mozog, és egy óra múlva eltűnt."
Egyes tudósok nem voltak hajlandóak elfogadni Kozirev megállapításait, míg a Lowell Obszervatórium csillagászai is meglátták a vöröses ragyogást az Aristarchus régió hegygerinceinél 1963-ban. Napokkal később színes fényekről számolt be két különböző megfigyelő, ami több mint egy órán át tartott a Holdon.
Valami folyik odabenn a vulkanikusan halott Hold belsejében. Bármi legyen is az, ugyanúgy megtörtént egyazon időben. Ahogy a Hold közelebb kerül a Földhöz, különböző állomások szeizmikus műszerei azonos rezgéseket érzékelnek a Hold felszínén. Nehéz ezt a mozgást természetes jelenségként elfogadni.
Bizonyíték van rá, ami azt jelzi, hogy a Hold üreges lehet. A holdkőzet tanulmányok azt jelzik, hogy a Hold belseje eltér a földköpenytől, ily módon utalva egy nagyon kicsi, vagy nem létező magra.
1962-ben a NASA kutatója, Dr. Gordon MacDonald kijelentette: "Ha a csillagászati adatokat leegyszerűsítjük, akkor úgy találjuk, hogy az adatok szerint a Hold belseje kevésbé sűrű, mint a külső részek. Sőt, úgy tűnik, hogy a Hold inkább egy üreges, min egy homogén gömb."
Az Apollo 14 űrhajósa Dr. Edgar Mitchell miközben egy üreges Hold lehetőségén gúnyolódott, azt elismerte, hogy mivel nehezebb anyagok vannak a felszínen, nagyon is lehetséges, hogy hatalmas barlangok léteznek a Holdon.
Az MIT-s Dr. Sean C. Solomon azt írta:
"A Lunar Orbiter kísérletek jelentősen javítottak a tudásunkon a Hold gravitációs mezőjét illetően... jelezve azt az ijesztő lehetőséget, hogy a Hold üreges lehet."
Miért ijesztő? Ennek jelentőségét Carl Sagan csillagász megállapította 1966-os Értelmes élet az univerzumban című munkájában. "Egy természetes mellékbolygó nem lehet üreges objektum."A leginkább megdöbbentő bizonyíték arra, hogy a Hold üreges lehet, 1969 november 20-án érkezett, amikor az Apollo 12 legénysége, miután visszatért a parancsnoki hajóra, leküldte a Hold-modult az emelkedés szakaszában, hogy az lezuhanjon a Holdra, létrehozva egy mesterséges holdrengést. A modul mintegy 40 mérföldre az Apollo 12 leszállási helyétől csapódott a Hold felszínébe, ahol az ultraérzékeny szeizmikus berendezés valami olyat rögzített, ami váratlan és meghökkentő volt, a Hold több mint egy órán keresztül úgy visszhangzott, mint egy harang.
A rezgéshullámnak csaknem nyolc percig tartott, hogy elérje a csúcsot, majd csökkent az intenzitása. Ezen a napon egy sajtókonferencián a szeizmikus kísérlet egyik társ-igazgatója Maurice Ewing azt mondta az újságíróknak, hogy a tudósok tanácstalanok, hogy megmagyarázzák a jelenséget.
"Ami ennek a jelentését illeti, most inkább nem adnék rá értelmezést. De ez pont olyan, mintha valaki megkondított volna egy harangot egy templomban egyetlen ütéssel, és megállapítja, hogy a belőle jövő utózengés még 30 percig folytatódik."Később megállapították, hogy a kis rezgések tovább folytatódtak a Holdon több mint egy óráig. A jelenség megismétlődött, amikor az Apollo 13 harmadik fázisát a Holdnak ütköztették rádióvezérléssel, mely becsapódás 11 tonna TNT erejével volt egyenértékű. A NASA szerint ez alkalommal a Hold "úgy reagált, mint egy gong." Bár a szeizmikus berendezés több mint 108 mérföldre volt a becsapódás helyszínétől, a felvételek azt mutatták, hogy a visszhang 3 óra 20 percen át tartott, és 22-25 mérföld mélyre hatolt le.
A mesterséges ütközéses újabb vizsgálatok hasonló eredményeket hoztak. Az egyik becsapódás után a Hold négy órán keresztül visszhangzott. Ez a jelenség kapcsolódik a Hold sűrűségének problémájához, ami megerősíti az üreges Hold elképzelést. A tudósok azt remélték, hogy felvehetik egy meteor becsapódását, ami elég nagy ahhoz, hogy lökéshullámokat küldjön a Hold magjához és vissza, hogy rendezzék ezt a kérdést.
Ez a lehetőség 1972 május 13-án érkezett el, amikor egy nagy meteor találta el a Holdat 200 tonna TNT-vel egyenértékű erővel. Miután elküldte a lökéshullámokat mélyen a Hold belsejébe, a tudósok értetlenül állapították meg, hogy az nem tért vissza, amely igazolja, hogy valami szokatlan dolog van a Hold magja körül, vagy annak hiányával.
Dr. Farouk El Baz a következőket mondta: "Feltételezhetően sok felfedezetlen barlang létezik a Hold felszíne alatt. Több kísérletet is repítettek a Holdra, hogy lássák, valóban vannak-e ilyen barlangok." Ezen kísérletek eredményeit nem hozták nyilvánosságra.
Úgy tűnik, hogy a Holdnak egy szívós, kemény külső héja van, és egy könnyű, vagy nem létező belseje. A Hold héjazata sűrű ásványi anyagokat tartalmaz, mint a titán, amit a Földön az építőiparban, valamint repülőgépekhez és űrhajókhoz használnak.
Sokan még mindig emlékeznek arra, amikor a tévében mutatták az űrhajósokat, amint hiába próbáltak átfúrni a Hold kérgén. A speciálisan megtervezett fúrással csak néhány centire akartak behatolni. A Hold kemény felszínének rejtélyét tovább súlyosbítja, hogy úgy tűnik, feldolgozott fémeket fedeztek fel.
A szakértők meg voltak lepve, hogy találtak kőzeteket sárgarézzel, csillámpalával és amfibollal, mellette közel tiszta titánt. Urán 236-ot és neptunium 237-et - elemek, melyeket korábban nem találtak a természetben - fedeztek fel a holdkőzetekben, az Argone Nemzeti Laboratórium szerint. Miközben még mindig próbálják megmagyarázni ezen anyagok jelenlétét, a tudósok meglepetten értesültek a Veszélyek tengeréből származó rozsdamentes vasrészecskékről.
1976-ban az Associated Press beszámolt arról, hogy a szovjetek bejelentették a vasrészecskék felfedezését, amelyek "nem rozsdásodnak" azokban a mintákban, melyeket egy pilóta nélküli Hold misszió hozott vissza 1970-ben. Olyan vas, amely nem rozsdásodik, a természetben ismeretlen, és jóval meghaladja jelenlegi földi technológiánkat.
Kétségtelenül a legnagyobb rejtély a Holddal kapcsolatban elsősorban az, hogy hogyan került oda. Az Apollo küldetések előtt a Hold eredetéről szóló elmélet az volt, hogy az leszakadt a Földről évmilliárdokkal ezelőtt.
Bár senki sem tudta bizonyosan meghatározni, hogy a Föld melyik részéből származik, sokan gondolták, hogy az anyagveszteségre magyarázatot adnak a hatalmas földi árkok, melyek a Csendes-óceánt alkotják. Az ötletet azonban elvetették amikor kiderült, hogy kevés hasonlóság van bolygónk és a Hold összetételében.
Egy újabb elmélet az volt, hogy a Hold a Föld kialakulása után megmaradt űrszemétből jött létre. Ez a koncepció tarthatatlannak bizonyult a jelenlegi gravitációs elmélet fényében, ami azt jelzi, hogy egy nagy tárgy felhalmozza az összes laza anyagot, nem hagyva semmit egy másik nagy test formálódásához. Ma már általánosan elfogadott, hogy a Hold máshonnan származik, és belépett a Föld gravitációs terébe valamikor a távoli múltban.
Itt az elméletek eltérhetnek - az egyik azt állítja, hogy a Hold eredetileg egy bolygó, amely összeütközött a Földdel törmeléket hozva létre, amely együttesen alakította a Holdat, míg egy másik azt mondja, hogy a Holdat, miközben vándorolt a Naprendszerünkben, elfogta, és Föld körüli pályára húzta a gravitáció.
Ezen elméletek közül egyik sem különösebben meggyőző, mert hiányzik a bizonyíték arra, hogy a Földet, vagy a Holdat fizikailag megzavarta volna a múltban egy közeli találkozás. Nincs törmelék az űrben, jelezve a korábbi ütközést, és nem úgy tűnik, hogy a Föld és a Hold ugyanabban az időszakban alakult volna ki.
Ami az "befogás" elméletet illeti, a tudós Isaac Asimov, aki jól ismert szépirodalmi műveiről ezt írta:
"Túl nagy ahhoz, hogy a Föld befoghatta volna. Az esélye egy ilyen elfogásnak, és hogy ezután a Hold egy majdnem kör alakú pályára kerül a Föld körül túl kicsi ahhoz, hogy egy ilyen eshetőség hihető legyen."Asimovnak igaza volt, amikor figyelembe vette a Hold pályáját, mivel nem csak közel tökéletes kör, hanem kötött helyzetű, az egyik oldala van mindig a Föld felé, nagyon kis változással. Amennyire tudjuk, ez az egyetlen természetes mellékbolygó egy ilyen pályán.
Ez a kör alakú pálya különösen furcsa, tekintve, hogy a Hold tömegközéppontja egy mérfölddel közelebb van a Földhöz, mint a geometriai középpontja. Ezen ténynek önmagában egy instabil, bizonytalan pályát kellene eredményeznie, ahogy egy ilyen tömegközéppontú golyó sem gördülne egyenes vonalon. Továbbá a Naprendszerünkben lévő más holdak majdnem mindegyike bolygójának egyenlítői síkjában kering.
Nem így a Hold, aminek pályája furcsa módon közelebb van a Föld Nap körüli keringési pályájához, vagy hajlik a Föld ekliptikájához több mint öt fokkal. Ha ehhez hozzáadjuk a Hold kidudorodásának tényét - a Földdel átellenes oldalon található - ez hatálytalanítja a gondolatot, hogy ezt a Föld gravitációs vonzása okozta, lehetővé téve egy csaknem egyensúlyi világot.
Úgy tűnik lehetetlen, hogy egy ilyen furcsaság egy ilyen pontos és körpályára essen. Ez egy érdekes találós kérdés, mint a William Roy Shelton tudományos író által megfogalmazott, aki ezt írta: "Fontos megjegyezni, hogy valaminek oda kellett helyezni a Holdat a Föld körüli kör alakú pályára, vagy annak közelébe."
Csakúgy, ahogy egy Apollo űrhajó kerüli meg a Földet minden 90-ik percben, miközben 100 mérföld magasan van, és körülbelül 18000 mérföldes óránkénti sebességgel kell haladnia, hogy a pályáján maradjon, valaminek lennie kellett, ami a Holdnak megadta az éppen szükséges sebességet a súlyához képest, és a magasságát...
A lényeg, és ezt ritkábban jegyzik meg figyelembe véve a Hold eredetét az, hogy nagyon valószínűtlen, hogy bármelyik tárgy csak úgy belebotlana a tényezők megfelelő kombinációjába, ami ahhoz szükséges, hogy pályán maradjon. "Valami kellett, hogy a Holdat ebbe a távolságba, erre a pályára és sebességre állítsa. A kérdés az, hogy mi volt az a valami"?
Ha a Hold pontos és stabil pályáját puszta véletlennek tekintjük, akkor az is véletlen, hogy a Hold éppen a megfelelő távolságra van a Földtől, hogy teljesen eltakarja a Napot egy napfogyatkozás folyamán?
Míg a Hold átmérője mindössze 3476 kilométer, szemben a Nap gigantikus 1,39 millió kilométerével, mégiscsak a megfelelő helyzetben takarja el az egész napot a lángoló koronáján kívül, amikor a Nap és a Föld között halad át.
Asimov kifejtette:
"Nincs asztronómiai oka annak, hogy a Hold és a Nap ilyen jól illeszkedjen. Ez a legtisztább véletlen, és csak a Föld van megáldva ilyen módon az összes többi bolygó között."Vajon csak véletlen egybeesés? Hogyan lehet megmagyarázni ezt és még sok más Hold rejtélyt?
1970 júliusában két orosz tudós, Mihail Vasin és Alexander Scserbakov megjelentetett egy cikket a szovjet Szputnyik című lapban: "A Hold idegen intelligencia alkotása?" Ők alkották meg azt az elméletet, hogy a Hold nem egy teljesen természetes világ, hanem egy kisbolygó, amelyet évmilliókkal ezelőtt a távoli űr intelligens lényei tettek üregessé olyan technológiával, amely messze felülmúlja a miénket.
Hatalmas gépeket használtak a kőzet megolvasztására és a nagy üregek megformálására a Hold belsejében, és az olvadékot ők juttatták a felszínre. Egy védett hajótestszerű belső héjjal, plusz egy rekonstruált külső héjjal fémes sziklákból, ez egy gigantikus hajó volt, amit átkormányoztak a kozmoszon, és végül pályára állították a Föld körül.
Cikkükben Vasin és Scserbakov azt írták: "Felhagyva a 'józan ész' hagyományos útjával, már belevetettük magunkat olyasvalamibe, ami első látásra úgy tűnik, hogy féktelen és felelőtlen fantázia.
De minél aprólékosabban megy bele és gyűjti össze az információkat az ember a Holdról, annál inkább meg van győződve arról, hogy nincs egyetlen tény sem, ami kizárná a feltételezést. Nem csak ez, hanem sok, eddig rejtélynek tekinthető dolog a Holdról megmagyarázható az új hipotézis fényében."
Ha első pillantásra felfoghatatlannak tűnik az űrhajó Hold elmélet, érdemes megfontolni, hogy ez a modell hogyan egyeztethető össze a Hold többi titkával.
Ez megmagyarázná, hogy miért bizonyos, hogy a Hold sokkal idősebb, mint a Föld, és talán még a Naprendszerünknél is öregebb, és miért van három különböző réteg a Holdon belül, a legsűrűbb anyaggal a külső rétegben, pontosan úgy, ahogy egy űrhajó "hajótestéről" gondolnánk. Azt is megmagyarázza, hogy miért nincs nyoma a víznek a Hold felszínén, de bizonyíték arra, hogy a mélyben létezik.
Ez az elmélet megmagyarázná a furcsa "tengereket" és masconokat, talán a használt gépek nyomai, melyekkel üregessé tették a Holdat. A mesterséges bolygó ötlete magyarázhatja a furcsa, ritmikus "holdrengéseket", ahogy egy mesterséges szerkezet reagál ugyanezen módon a Föld vonzásából adódó nyomásra. És a mesterséges eszközökre a Hold felszíne alatt, melyek forrásai lehetnek azoknak a gázfelhőknek, amelyeket megfigyeltek.
A Hold intelligens "terraformálása" megoldásként bizonyulhat a "forró Hold" és a "hideg Hold" érvelésre - mindkettő helyes! A Hold eredetileg egy hideg világ volt, amelyet űrhajóvá alakítottak át mesterséges melegítéssel, és hatalmas tömeget távolítottak el a belsejéből.
Ez az elmélet azt a látszólagos ellentmondást is megmagyarázza, hogy a Hold üreges. Ha a Hold eredetileg egy tömör világ volt, amelyet mesterségesen vájtak ki, lenne bizonyíték mindkét fázisra, pontosan arra, amit jelenleg a Holdról tudunk.
Egy mesterségesen kivájt Hold megmagyarázná, hogy miért kong órákkal egy becsapódás után is, és hogy miért találtak ott kemény fémmmintákat, mint a titán, a króm és a cirkónium, "rozsdamentes" vasat, valamint urán 236-ot és neptúnium 237-et.
Tény, hogy az űrhajó Hold elmélet sokkal közelebb lehet bármely más elméletnél, amely a Hold eredetére és bámulatos pályájára próbál választ adni.
