Bob Lazar újra interjút adott az 51-es Körzetről, megismételve 25 évvel ezelőtti állításait

Bob Lazar 25 évvel ezelőtt szigorúan titkos kormányzati információkat hozott nyilvánosságra egy interjúban, amit George Knapp készített v...


Bob Lazar 25 évvel ezelőtt szigorúan titkos kormányzati információkat hozott nyilvánosságra egy interjúban, amit George Knapp készített vele. Az interjú során Lazar bemutatta az 51-es Körzetet, ami addig egy szigorúan titkos katonai létesítmény volt. Knapp újra meggyőzte arról Lazart, hogy látogasson el Las Vegasba, hogy ismét vitassák meg az 51-es Körzet témáját.

Lazar időt szakított arra is, hogy ellátogasson a Nemzeti Atomteszt Múzeumba, ahol az 51-es Körzet kiállítás került megrendezésre.

Lazar 1989-ben azt állította, hogy egy idegen technológia mérnöki visszafejtésén dolgozott egy úgynevezett S-4 létesítményben, az 51-es Körzet fő helyszínétől délre, ami konkrétan egy hegyoldalban fekszik. Elmondta, azt tanácsolták neki, hogy ne folytassa a munkát a területen, miután kiszivárogtatta a fejlett idegen technológiák tesztelésének helyszínéről szóló információkat a barátainak. A kritikusok kétségbe vonták szavait az állításait alátámasztó bizonyítékok hiányára hivatkozva, mint például a foglalkoztatási és oktatási feljegyzések. Ugyanakkor Lazar ragaszkodott ahhoz, hogy a nyilvántartásokat a kormány tüntette el.

Az 51-es Körzet létezését a CIA nemrég hozta nyilvánosságra. Lazar-ra nem volt nagy hatással a hír, amikor megkérdezték véleményéről a katonai létesítmény titkosításának feloldásáról. A fejleményeket "apró előrelépésnek" nevezte. Azt mondta, hogy az S-4 létezését is hamarosan elismerik, talán egy évtizeden belül.

Lazar története huszonöt éve ugyanaz, és elmondta, hogy nem érdekli, hogy az emberek hisznek-e neki vagy sem. Megismételte, hogy senkit sem akar meggyőzni, hogy higyjen neki, és hogy megpróbálta maga mögött hagyni az UFO-kkal kapcsolatos dolgokat a múltjában.

Knapp mostani interjújában Lazar elmondta, hogy nem tartott előadásokat vagy készített eladásra felvételeket az UFO-król. Hangsúlyozta, hogy ez nem az ő dolga. Beszámolt arról is, hogy egy tudományos vállalkozást működtet, és egy UFO-s fickó nem tenne jót ennek az iparágnak. Lazar úgy véli, hogy az embereknek előnyére válik, ha nem hisznek az ő történetében.

A nemrég készült interjú angol nyelven



Bob Lazar az 51-es Körzetről 1989-ben beszélt először, ami megváltoztatta az UFO-król és a technológiájukról alkotott korábbi elképzeléseket szerte a világon. A következő dokumentumfilm még azelőtt készült, hogy a CIA elismerte a helyszín létezését.



Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,658,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1197,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10859,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9659,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,367,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Bob Lazar újra interjút adott az 51-es Körzetről, megismételve 25 évvel ezelőtti állításait
Bob Lazar újra interjút adott az 51-es Körzetről, megismételve 25 évvel ezelőtti állításait
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkkgyjDjO_jQmeke690pAmlZ_4Qb1qmS8TvV4hEfuM6zLByQb_ro2xeILF93XTXiQRNeQyghXa57imbBrHhw37YSEgOpLnTLi6tzpmORrLn5-vvKbmgix6C_dfPHTid8_3XOxpEk_zEgIO/s640/bob+lazar+area+51+51-es+k%C3%B6rzet+nevada+amerika+ufo+sci-fi+cs%C3%A9szealj+f%C3%B6ld%C3%B6nk%C3%ADv%C3%BCliek+cia+george+knapp+1989-2014-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkkgyjDjO_jQmeke690pAmlZ_4Qb1qmS8TvV4hEfuM6zLByQb_ro2xeILF93XTXiQRNeQyghXa57imbBrHhw37YSEgOpLnTLi6tzpmORrLn5-vvKbmgix6C_dfPHTid8_3XOxpEk_zEgIO/s72-c/bob+lazar+area+51+51-es+k%C3%B6rzet+nevada+amerika+ufo+sci-fi+cs%C3%A9szealj+f%C3%B6ld%C3%B6nk%C3%ADv%C3%BCliek+cia+george+knapp+1989-2014-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2014/05/bob-lazar-ujra-interjut-adott-az-51-es.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2014/05/bob-lazar-ujra-interjut-adott-az-51-es.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy