A Szkeptikusok Társaságának alapítója zavarba jött, miután tanúja volt egy paranormális eseménynek

Michael Shermer nagy tiszteletnek örvend a saját közösségén belül. Ő az alapító kiadója a Szkeptikus magazinnak, havi rovatvezetője a Sci...

Michael Shermer nagy tiszteletnek örvend a saját közösségén belül. Ő az alapító kiadója a Szkeptikus magazinnak, havi rovatvezetője a Scientific American-nek, rendszeresen publikál a Time.com-on, és elnökségi tag a Chapman Egyetemen. Természeténél fogva nagyon szkeptikus és tudományos jellemmel rendelkezik, és egészen idáig még nem volt természetfeletti, vagy paranormális élményben része.

"Egy annyira rejtélyes eseménynek voltam a tanúja, hogy ez megrázta a szkepticizmusomat." - Michael Shermer

A szempont eltolódása

2006-os TED előadásában Shermer-t nagyon szkeptikusnak és leereszkedőnek láthatjuk. Ennek ellenére az előadás érdekes, ezért érdemes megnézni. Bár az idő nagy részében a "furcsa" elméletek nevetségességével hozakodik elő, tesz néhány jó utalást arra, hogy miképp döntjük el, hogy hogyan látjuk és halljuk a dolgokat, és ennek eredményeként hogy alakulnak ki a hiedelmeink.



A megfigyeléses szinten még mindig érdekes hallani valakit, aki egyértelmű elfogultsággal viszonyul bizonyos témákhoz, másokat elfogultnak nevezve, hogy megpróbálja elmagyarázni, hogy miért hiszünk furcsa dolgokban. Például nevetséges módon hozza fel az UFO és idegen kérdést, amely szerinte "nagyon valószínű, hogy nem valódi." Teszi ezt oly módon, ahogy egyes szkeptikusok teszik, akik olyan szavakat használnak, hogy eltereljék a bizonyítékokról a figyelmet, és még nevetségesebb állításokat tesznek, hogy megpróbálják "leleplezni" az egész jelenséget. Talán nem látta a bőségesen rendelkezésre álló bizonyítékokat a létezésükről, köztük a témában feloldott kormányzati dokumentumokat?

Akárhogy is, a lényeg itt az, hogy a felfedezés szempontjából a tudományos módszer igazságához ragaszkodni minden olyan esetben fontos, amikor egy elképzelés külső érvényesítését keressük. Elhagyva az elfogultságot vagy a módszertant, hogy bizonyítsunk egy szempontot, megtalálva az elméletre vonatkozó legtöbb "szeméremsértő" példát, a legjobb módja mindennek. Szkeptikusnak lenni rendben van, de a szkeptikusság valódi formájában nem azt jelenti, hogy lezárjuk a gondolkodásunkat, hanem egyszerűen azt, hogy nyitottak maradunk a kérdezésre, és az új elgondolásokra anélkül, hogy mindent elhinnénk.

Az előadásából látszik, hogy a szkeptikusok közül sokan miért nem alázatosak a hitükben, sőt úgy érzik, hogy jobbak, mint mások, akiknek nem ugyanaz a meggyőződésük. Szinte úgy tűnik, mintha egyfajta "szkeptikus kultúra" volna. Talán Michael legutóbbi tapasztalata mások teljesen más véleményének és állításainak irányába fordítja őt?

Shermer természetfeletti élménye

Íme története, melyet Infrequencies című cikkében írt le, (1) mely a Scientific American-ban szintén megjelent.

Az eseményre 2014 június 25-én került sor. Azon a napon vettem feleségül Jennifer Graf-ot Kölnből, Németországból. Édesanyja nevelte fel, nagyapja Walter volt a legközelebbi apai személy, miközben felnőtt, de meghalt, amikor ő 16 éves volt. Az esküvő előtt a holmijainak otthonomba történő szállítása során a dobozok legtöbbje megsérült, és több értékes öröksége elveszett, köztük a nagyapja távcsöve. Az 1978-as Philips 070 tranzisztoros rádió megérkezett, úgyhogy elhatároztam, hogy a több évtizedes némaság után újra életre keltem. Új elemeket tettem bele, és kinyitottam, hogy lássam, van-e laza csatlakozás, amit meg kell forrasztani. Megpróbáltam az odacsapós módszert is, amiről azt mondták, hogy működik ilyen készülékeknél, ezért élesen odaütöttem egy kemény felülethez. Csend. Feladtuk, és hátára fektetve egy íróasztal fiókjába tettük a hálószobában.
[post_ads_2]
Három hónappal később, miután a szükséges aláírásokkal elláttuk a házassági anyakönyvi kivonatot a Beverly Hills-i bíróságon hazatértünk, és a család jelenlétében elmondtuk a fogadalmat, és gyűrűt cseréltünk. Kilencezer kilométerre a családjától, a barátoktól és az otthonától Jennifer rosszul érezte magát, és magányos volt. Azt kívánta, hogy bárcsak a nagyapja is ott lenne. Azt suttogta, hogy szeretne valamit mondani nekem egyedül, ezért elnézést kértünk, és kimentünk a ház mögé, ahol hallottuk, hogy zene szól a hálószobából. Nem volt ott semmiféle zenelejátszónk, ezért elkezdtük keresni a laptopokat és a telefonokat, és még a hátsó ajtót is kinyitottuk, hogy ellenőrizzük, nem a szomszédok zenélnek-e. Követtük a hangot az íróasztalon lévő nyomtatóig kíváncsian, hiszen abszurd lenne, ha ez a kombinált nyomtató/szkenner/fax készülék még egy rádiót is tartalmazna. De nem.

Abban a pillanatban Jennifer egy pillantást vetett rám, amilyet azóta nem láttam, hogy a természetfeletti thriller, Az ördögűző meglepte a közönséget. "Ez nem az, amiről úgy gondolom, hogy az lehet?" - kérdezte. Kinyitotta az íróasztal fiókját, és elővette nagyapja tranzisztoros rádióját, amiből egy romantikus, szerelmes dal szólt. Percekig ültünk csendben, és döbbenten. "A nagyapám itt van velünk," - mondta Jennifer könnyes szemmel. "Nem vagyok egyedül."

Röviddel ezután visszatértünk a vendégekhez, miközben szólt a rádió, és én elmeséltem a történetét. A lányom Devin, közvetlenül a ceremónia kezdete előtt jött ki a hálószobájából, és megemlítette, hogy "hallottam a zenét a szobátokból, ahogy elkezdtétek." A furcsa dolog az, hogy ott készültünk pár perccel előtte, amikor még nem szólt a zene.

Azon az estén később a Walter rádió klasszikus zenéjére aludtunk el. A rádió a következő napon már nem működött, és néma maradt azóta is.

Hogyan viszonyuljunk másokhoz?

Mivel Michael most már mondhatja, hogy első kézből származó tapasztalata van valamilyen természetfeletti jelenségről, amit nem tud megmagyarázni, vagy egyszerűen valami "logikus" magyarázattal előállni, talán lehetséges, hogy most már jobban kötődik azokhoz az emberekhez, akik valóban mélyen és teljes mértékben úgy vélik, hogy valami megmagyarázhatatlan dolgot tapasztaltak. Még a legutóbbi 2010-es TED előadásában is úgy érezte, hogy az idegen elrablásokban hinni abszurd, de mi van azokkal, akik azt állítják, hogy megtapasztalták? Mit mond majd ezután erre? Vajon mondhatjuk azoknak, akik ilyet állítanak, hogy egyszerűen őrültek?



Néha nagyon könnyű számunkra, hogy lejárassunk, nevetségessé tegyünk valakit, vagy szkeptikusak legyünk egy tapasztalattal kapcsolatban, amiben nem volt még részünk, miközben másoknak igen. Majdhogynem "menő" és "intelligens", hogy egy "logikus" magyarázattal álljunk elő akkor is, ha nem igazán tudjuk megmagyarázni, hogy mi történt. Ugyanakkor szkeptikusnak lenni rendben lévő dolog, mivel egyszerűen ellenőrzés alatt kell tartanunk az egónkat egyidejűleg, és folyamatosan nyitottnak kell lennünk azokra a tényekre, melyek logikus magyarázatot nyújtanak mindaddig, amíg valamiről be nem bizonyosodik, hogy hamis, vagy téves. Amikor nem így teszünk, akkor egyszerűen elzárjuk magunkat sok lehetőségtől, melyek elvezethetnek bennünket az igazsághoz.

Michael számára valószínűleg elég erőteljes volt ez az élmény, és úgy tűnik, hogy időszerű is. Jelenleg valami nagy dolognak vagyunk a közepében itt a Földön. Egyre többen tapasztalják az elmozdulást a globális tudatban, és mindez átalakítja azt a módot, ahogyan életünk sok aspektusára tekintünk. Bár ezt némileg eltorzult módon és félreértelmezve teszi sok hitrendszer, és rosszul kezelt mozgalom (new age), de egyre inkább látható a tudományos és a közvetlen tapasztalat útján meglévő érvényessége.

Érdekes módon Shermer valami nagyon fontos dologgal zárja.

"Egy ilyen rendhagyó esemény érzelmi értelmezése jelentőséggel bír, figyelembe véve az okozati összefüggést. És ha komolyan vesszük a tudományos hitvallást, hogy nyitott elmével járjunk, és ne foglaljunk állást, amikor a bizonyíték határozatlan, vagy a rejtély megoldatlan, nem kell, hogy becsukjuk az észlelés kapuit, mikor azok nyitva lehetnek számunkra, hogy titokzatosságát megcsodáljuk."

(1) - http://www.michaelshermer.com/2014/10/infrequencies/

CE