Obama egy televíziós műsorban beszélt az 51-es körzetről, UFO-król és az idegenekről

Két nappal ezelőtt Obama elnök mint vendég jelent meg Jimmy Kimmel élő műsorában, és ahogyan annak idején Clinton elnök esetében tette, Ob...

Két nappal ezelőtt Obama elnök mint vendég jelent meg Jimmy Kimmel élő műsorában, és ahogyan annak idején Clinton elnök esetében tette, Obamát is megkérdezte, hogy van-e betekintése az 51-es körzet és az UFO-k kérdéskörébe.

Kimmel ugyanolyan módon hozta szóba a témát, ahogy Clinton elnök műsorban tett látogatása során. Azt mondta Obamának, hogyha ő lett volna az elnök, akkor az első dolog, amit megtett volna az, hogy megvizsgálja, mit tud a kormány az 51-es körzetről és az UFO-król. Obama erre azt mondta neki, hogy ez az oka, amiért nem lesz elnök.

Majd Kimmel megkérdezte, hogy Obama megtette-e? Obama azt válaszolta, hogy "Az idegenek nem hagyják, hogy ez megtörténjen. Ön fel fogja fedni az összes titkukat. Szigorú ellenőrzést gyakorolnak felettünk."

Kimmel figyelmeztette Obamát, hogy az emberek figyelni fogják az arckifejezését és minden mozdulatát, miközben válaszol ezekre a kérdésekre, hogy elemezzék, amit mond.

Majd Obama válaszolt, "Nem árulhatok el semmit." Kimmel elmondta az elnöknek, hogy Clinton azt mondta neki, hogy betekintést tett a kérdéses ügyekbe, és nem talált semmit.

Erre Obama azt válaszolta, hogy "Azt az utasítást kaptuk, hogy ezt mondjuk."

Ennyi volt a földönkívüliekről szóló beszélgetés terjedelme.

Ha mindezt úgy olvassa valaki, hogy nem látta közben a beszélgetésről készült felvételt, az egész kissé baljóslatúnak is hangozhat, és sokan annak megerősítését látják benne, hogy az idegenek irányítják a kormányt. Azonban Kimmel és Obama egész idő alatt csak mosolygott. Kimmel biztosan úgy érezte, hogy az elnök csak viccel, és úgy tűnt, hogy a válaszokat nagyon viccesnek találta.


A beszélgetés a következőképpen zajlott:

Kimmel: Ez olyasvalami úgy érzem. Ha én lettem volna az elnök, és ez nem valószínű, hogy valaha is meg fog történni...

Obama: Sosem lehet tudni...

Kimmel: Ha én lettem volna az elnök...

Obama: Nem valószínű, hogy én elnök akartam lenni...

Kimmel: Abban a pillanatban, amikor felavattak - a kezem még mindig forró a Biblia érintésétől - azonnal keresném, bárhol is vannak a dokumentumok az 51-es körzetről és az UFO-król, és megtennék mindent, hogy megtudjam, mi történt. Ön ezt tette?

Obama: Ez az,a miért nem lesz elnök...

Kimmel: Az egyik ok.

Obama: Mert ez az első, dolog, amit megtenne.

Kimmel: Ez van a listám tetején.

Obama: Az idegenek nem hagyják, hogy megtörténjen. Ön fel fogja fedni az összes titkukat. Szigorú ellenőrzést gyakorolnak felettünk.

Kimmel: Tudja van egy csomó ember, akik meg fogják vizsgálni itt az arckifejezését, minden rezdülését, mindent, amit mond, és pesze mondják. Nézted? Láttad? Észrevetted?

Obama: Nem árulhatok el semmit.

Kimmel: Ó tényleg? Clinton elnök azt mondta, hogy ő megnézte, és nem talált semmit.

Obama: Tudja, azt az utasítást kaptuk, hogy ezt mondjuk.

Az általános nézet szerint Obama csak viccelt Kimmellel, és ostoba válaszokat adott. Azonban nem mindenki érzi így. Valójában Obama idegeneken való viccelődését félremagyarázták, és hírek voltak már erről korábban is.

Két évvel ezelőtt Will Smith elvitte a családját a Fehér Házba egy látogatásra, és miközben a szituációs szobában voltak (1), Smith fia Jaden megkérdezte az elnököt, hogy az idegenek valódiak-e? Jaden elmondta A Wonderland magazinnak (2), hogy "Beszéltem Obama elnökkel a földönkívüliekről. Azt mondta, hogy sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a létezésüket, ami azt jelenti, hogy valóságosak. Ha az emberek azt hiszik, hogy mi vagyunk az egyetlen emberek, akik az univerzumban élünk, velük baj van."

Ez nem az első alkalom, amikor egy amerikai elnök nyilatkozik az idegenekről, kiváltva egy vitát arról, hogy az csak egy vicc, vagy sem. 1982-ben Steven Spielberg meghívást kapott a Fehér Házba E.T. - A földönkívüli című filmjének vetítésére Ronald Reagan elnök társaságában. Spielberg elmondta, hogy a vetítés után Reagan felállt, és Spielberg szerint azt mondta, hogy "Meg akartam önnek köszönni, hogy elhozta E.T.-t a Fehér Házba. Igazán élveztem a filmet." Spielberg elmesélte, hogy az elnök körülnézett a helyiségben, és így folytatta: "És van néhány ember a teremben, akik tudják, hogy amit láttunk, az teljes mértékben igaz."

Spielberg elmondta, hogy a szobában ekkor kitört a nevetés. Arra a kérdésre, hogy Reagan vajon csak viccelt-e vagy sem, Spielberg azt mondta, hogy "Én egy kicsit ufológus vagyok. Reméltem, hogy volt valami több is, mint amit láttam. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de azt hiszem, hogy egyszerűen csak megpróbált vicceset mondani."

Az összes ilyen esettel kapcsolatban sokan vannak, akik úgy érvelnek, hogy az elnökök mind az igazat mondták az idegenek felfedéséről, és ezek valójában nem voltak viccek. Kimmel úgy tűnik tudatában volt ennek, amikor figyelmeztette Obamát, hogy minden mozdulatát meg fogják vizsgálni.

Amikor Clinton jelent meg Kimmel műsorában, és megvitatták az UFO-kat és az idegeneket, a válaszait gondosan analizálták.

Ben Hansen, az egykori Igaz vagy hamis tévéshow házigazdája egy testbeszéd analízist végzett a Clinton interjút követően. Azt mondta úgy érezte, hogy voltak jelek, amikor a kérdések hatására Clinton feszültté vált. Bevallotta, hogy ez nem jelenti egyértelműen azt, hogy Clinton idegen titkokat rejteget, de úgy érzi, hogy mindez jelezheti, hogy Clinton többet tud, mint amit hajlandó volt feltárni.

Kimmel figyelmeztetésén nem csodálkozhatunk, ha esetleg látta a Hansen elemzést. Mindenesetre valószínűleg teljes mértékben igaz a jóslata, hogy Obama válaszait gondosan elemezni fogják.

Végeredményben Obama mindig azt érzékeltette, hogy nem érdeklik az UFO-k. Első elnöki kampánya alatt egy elnöki vita közben Dennis Kucinich-t megkérdezték egy UFO észlelésről, amiben része volt, melyről Shirley McLaine írt egyik könyvében. Miután finnyásan válaszolt, Obamát is megkérdezték, hogy hisze-e abban, hogy létezik élet más bolygókon. Obama azt felelte, hogy "Tudja, nem tudom. És még csak nem is sejtem. Azt tudom, hogy van élet itt a Földön, és hogy nem vigyázunk az életre."


Bár azt meg kell jegyezni, hogy Obama volt az első elnök, aki az "51-es körzet" szavakat használta a nyilvánosság előtt. Annak ellenére, hogy Clinton azt mondta, több alkalommal vizsgálta a dolgot, mindig egy titkos bázisról beszélt a sivatagban. Az "51-es körzet" elnevezés egészen a közelmúltig nem volt elismert.

2013-ban a CIA végül visszaszerkesztette az 51-es körzet elnevezést a korábban titkosított dokumentumokban, mely a bázis létezésének hivatalos elismerését jelentette.

Ugyanabban az évben, amikor Shirley McLaine-t bemutatták a Kennedy Központban, mint a Kennedy Központ kitüntetettje, Obama azt mondta, hogy "Most, amikor először elnök lesz valaki, az egyik kérdés, amit az emberek feltesznek, hogy 'Mi történik valójában az 51-es körzetben?' Amikor meg akartam tudni, fehívtam Shirley McLaine-t."

A közönség egy pillanatnyi nevetése után Obama folytatta: "Azt hiszem én lettem az első elnök, aki nyilvánosan beszél az 51-es körzetről. Hogy is van ez, Shirley?"


Tehát most elkezdődhet a vita UFO körökben. Vajon Obama tényleg viccelt? Vagy gonosz titkokat rejteget mindenki szeme láttára, miközben csak nevet az egészen?

Bob Lazar, aki annak idején elkezdte a vitát az 51-es körzettel kapcsolatban, mely gyakorlatilag szinonimája lett a földönkívüleiknek és az UFO kérdésnek, a közelmúltban a 2015-ös Nemzetközi UFO Kongresszuson jelent meg nyilvánosan.


UFO Akták - Titkos UFO bázis - 51-es körzet



(1) - https://www.whitehouse.gov/interactive-tour/situation-room
(2) - http://www.wonderlandmagazine.com/2013/04/here-comes-the-son-jaden-smith/

Open Minds

Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,347,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,25,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1516,aminosav,1,amishok,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,62,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,42,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,678,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,9,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,84,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,294,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1094,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,24,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,795,éghajlat,176,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,58,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,30,emberáldozat,11,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,425,erdő,5,erdősítés,23,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,163,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,38,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,195,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,287,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,85,ezüst,7,fa,84,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,331,fekete lyuk,53,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,130,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,359,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,663,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,786,földrengés,96,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,76,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,147,globális lehűlés,68,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,347,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1713,hírszerzés,3,hit,18,Hold,269,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,88,idegen lény,406,idegen technológia,304,idegsejt,11,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,86,időjárás módosítás,53,időjárási fegyver,15,időkapszula,6,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,26,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,39,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,51,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,69,kiméra,3,Kína,631,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkorszak,1,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,201,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,52,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,lávacső,1,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,27,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,422,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,83,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,13,manó,1,Marokkó,4,Mars,217,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,19,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,64,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,229,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,144,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,93,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,98,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,258,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,14,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,203,napszél,20,naptár,1,NASA,395,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,3,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,65,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,197,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,28,Orionidák,1,Oroszország,752,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,2,önismeret,319,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,67,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,2,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,79,pénz,421,permafroszt,1,Peru,96,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,70,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,11,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,941,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,686,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,29,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,82,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,18,sötét energia,5,Spanyolország,108,spiritualitás,373,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,70,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,59,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,3,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,58,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1330,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1180,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,786,tudomány,1203,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,889,UFO felfedés,103,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,401,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10906,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,254,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,10,utazás,7,űrállomás,45,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,665,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,11,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,21,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,259,valóság,46,vámpír,5,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,30,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9704,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,369,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,12,vulkánkitörés,88,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Obama egy televíziós műsorban beszélt az 51-es körzetről, UFO-król és az idegenekről
Obama egy televíziós műsorban beszélt az 51-es körzetről, UFO-król és az idegenekről
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEisPc6WkDrcWpI2iHsDYeoAcqM0hf5GXShzhyeDMe98KacWdBe-TXjgxLUr-T69cX4KOrTR_re4uMSajbOVvjM-yfZX1oLAQMxq2S8TUm4nuMb0smDIJ7jiWPOJvqTUsNVYXFzAuhfg25Wd/s640/barack+obama-jimmy-kimmel+t%C3%A9v%C3%A9+m%C5%B1sor+f%C3%B6ld%C3%B6nk%C3%ADv%C3%BCliek+ufo+interj%C3%BA+vicc+ronald+reagan+bill-clinton-2015-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEisPc6WkDrcWpI2iHsDYeoAcqM0hf5GXShzhyeDMe98KacWdBe-TXjgxLUr-T69cX4KOrTR_re4uMSajbOVvjM-yfZX1oLAQMxq2S8TUm4nuMb0smDIJ7jiWPOJvqTUsNVYXFzAuhfg25Wd/s72-c/barack+obama-jimmy-kimmel+t%C3%A9v%C3%A9+m%C5%B1sor+f%C3%B6ld%C3%B6nk%C3%ADv%C3%BCliek+ufo+interj%C3%BA+vicc+ronald+reagan+bill-clinton-2015-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/03/obama-egy-televizios-musorban-beszelt.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/03/obama-egy-televizios-musorban-beszelt.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy