Az Armata T-14 orosz tankot gyártó cég azt tervezi, hogy létrehoznak egy robot sereget

Egy orosz védelmi cég, amely a vadonatúj Armata T-14 harckocsit állítja elő azt tervezi, hogy építenek egy új harci robot sereget az elköv...

Egy orosz védelmi cég, amely a vadonatúj Armata T-14 harckocsit állítja elő azt tervezi, hogy építenek egy új harci robot sereget az elkövetkező két évben. Ez lenne a következő lépés a mesterséges intelligencia vezérelte gépek irányába, mondja a gyártó.

Az Uralvagonzavod, mely az Armata T-14 szuper tankot májusban mutatta be, megpróbál túllépni a kipróbált katonai technológiákon, és alig várják, hogy mesterséges intelligenciát fejlesszenek.

"A prototípust 1,5-2 éven belül be tudjuk mutatni. Fokozatosan fogunk távolodni a legénységgel rendelkező gépektől," - mondta kedden Vjacseszlav Khalitov, a cég vezérigazgató-helyettese.

Példaként említette, hogy az Armatának jelenleg három fős személyzetre van szüksége.

"Ezután lesz kettő, majd egyáltalán nem lesz szükség személyzetre," - mondta Khalitov.


A robot mérnöki trendek világszerte közel azonosak, mondta. Az egész távirányító technológiával kezdődik, majd azt követően bevezetésre kerül a mesterséges intelligencia. Az Uralvagonzavod ugyanezt a mintát követi.

Khalitov megnyugtatott, hogy még túl korai félni a gépek háborújától, mivel az egész ötlet az elkövetkező évtizedekben kerül kifejlesztésre. Ugyanakkor az így szerzett tapasztalatok az egész ipart át fogják alakítani, mondta.

A T-14 egy Armata páncélozott platformon alapul, és képes kezelni a 21. század által támasztott kihívásokat. Az orosz katonai csodát a Honvédelmi Minisztérium mutatta be a május 9-i Győzelem Napi parádé alkalmával Moszkvában. A tank több "komoly potenciális vásárlót vonzott arab országokból", mondta Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes.

A három fős legénység egy páncélozott kapszulában foglal helyet, a tank figyelemre méltó az ember nélküli lövegtornya miatt, mely teljes mértékben távirányítású 125 mm-es sima csövű ágyúval, és 7,62 mm-es géppuskával van felszerelve.


Az Uralvagonzavod nemrég jelentette be azon tervét, hogy egy távirányítású tankot készítenek a közeljövőben. A hírt Rogozin viccelődve fogadta, és azt mondta, hogy a hadseregnek hamarosan "World of Tanks" számítógépes játékban jártas emberekre lesz szüksége.

Megjegyzését azután tette, hogy az orosz tömegtájékoztatás nyilvánosságra hozta az Uralvagonzavod vállalat terveit, mely szerint a közeljövőben egy olyan T-90 típusú harckocsit hoznának létre, amely 3-5 kilométeres távolságból lenne vezérelhető.

Nem ez volt az első alkalom, amikor Rogozin hangot adott annak, hogy preferálja a drón technológiákat. Szeptember elején azt írta, hogy hamarosan mindannyian tanúi lehetünk annak, amikor egy "szemüveges stréberekből" álló hadsereg tönkreteszi a "jóképű sportolók erőit, akik alacsonyabb technológiai szinten harcolnak."

A T-90 az Uralvagonzavod által gyártott korábbi harckocsi modell, de a vállalat most a modernebb Armata tankok gyártására vált. Ugyanakkor a harci jármű export változatát továbbra is kínálják, és a kísérleti távvezérelt gépek kidolgozása is folyamatban van.

A World of Tanks egy belorusz cég, a Wargaming ingyenes online több személyes számítógépes játéka, mely 2010-ben jelent meg. A Forbes magazin 2014-es becslése szerint a World of Tanks felhasználók száma több mint 50 millió.

RT RT

Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,348,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,25,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,599,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1516,aminosav,1,amishok,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,62,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,8,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,42,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,678,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,9,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,84,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,294,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1094,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,24,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,795,éghajlat,176,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,58,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,30,emberáldozat,11,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,61,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,425,erdő,5,erdősítés,23,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,163,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,38,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,196,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,287,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,85,ezüst,7,fa,84,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,331,fekete lyuk,53,feldolgozott étel,23,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,130,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,359,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,663,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,786,földrengés,96,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,76,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,147,globális lehűlés,68,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,256,gyermekmunka,2,gyógyítás,347,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyorsétel,1,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,96,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1713,hírszerzés,3,hit,18,Hold,269,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,88,idegen lény,406,idegen technológia,304,idegsejt,11,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,86,időjárás módosítás,53,időjárási fegyver,15,időkapszula,6,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,26,India,189,indián,17,indigó gyerekek,11,Indonézia,39,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,51,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,124,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,69,kiméra,3,Kína,631,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkorszak,1,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,201,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,52,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,lávacső,1,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,27,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,422,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,83,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,13,manó,1,Marokkó,4,Mars,217,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,19,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,65,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,230,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,144,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,93,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,98,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,258,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,14,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,203,napszél,20,naptár,1,NASA,395,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,3,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,65,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,197,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,28,Orionidák,1,Oroszország,752,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,2,önismeret,320,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,67,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,2,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,79,pénz,421,permafroszt,1,Peru,96,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,70,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,11,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,941,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,686,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,223,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,29,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,82,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,18,sötét energia,5,Spanyolország,108,spiritualitás,373,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,70,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,59,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,3,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,58,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1331,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1180,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,786,tudomány,1204,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,889,UFO felfedés,103,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,401,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10909,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,254,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,10,utazás,7,űrállomás,45,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,665,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,11,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,21,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,259,valóság,46,vámpír,5,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,30,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9706,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,369,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,12,vulkánkitörés,88,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Az Armata T-14 orosz tankot gyártó cég azt tervezi, hogy létrehoznak egy robot sereget
Az Armata T-14 orosz tankot gyártó cég azt tervezi, hogy létrehoznak egy robot sereget
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhM-ziQQo4lmaAefbJlXSN171KRb2fl9xlXaAmL9C_JyH9pCymiEXz3EQY21u-K7y0yPI5ZNMdOZHdIlMkhdJI8cPC6dXzWKIx1ToeiKtcNMLzqIZfdYLcM2s788uhqnJNN_Bu-aKNvWPU_/s1600/armata+tank+t-14+orosz+robot+sereg+hadsereg+mesters%25C3%25A9ges+intelligencia+t%25C3%25A1vir%25C3%25A1ny%25C3%25ADt%25C3%25A1s+world+of+tanks+j%25C3%25A1t%25C3%25A9k+j%25C3%25A1t%25C3%25A9kos+katonai+technol%25C3%25B3gia-2015-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhM-ziQQo4lmaAefbJlXSN171KRb2fl9xlXaAmL9C_JyH9pCymiEXz3EQY21u-K7y0yPI5ZNMdOZHdIlMkhdJI8cPC6dXzWKIx1ToeiKtcNMLzqIZfdYLcM2s788uhqnJNN_Bu-aKNvWPU_/s72-c/armata+tank+t-14+orosz+robot+sereg+hadsereg+mesters%25C3%25A9ges+intelligencia+t%25C3%25A1vir%25C3%25A1ny%25C3%25ADt%25C3%25A1s+world+of+tanks+j%25C3%25A1t%25C3%25A9k+j%25C3%25A1t%25C3%25A9kos+katonai+technol%25C3%25B3gia-2015-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/10/az-armata-t-14-orosz-tankot-gyarto-ceg.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/10/az-armata-t-14-orosz-tankot-gyarto-ceg.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy