Obama aláírt egy törvényjavaslatot, amely az űrben elkövetett vállalati bűnöket védi 2022-ig

November 25-én Obama amerikai elnök aláírta azt a törvényjavaslatot, (1) amely szövetségi szintű védelmet nyújt olyan amerikai vállalatok ...

November 25-én Obama amerikai elnök aláírta azt a törvényjavaslatot, (1) amely szövetségi szintű védelmet nyújt olyan amerikai vállalatok számára, melyek bányászatot folytatnak az űrben. Obama tettét úgy mutatták be, mint ami védelmet nyújt az amerikai vállalati érdekeknek az űrbányászati vállalkozások vonatkozásában, melyek várhatóan 2025 körül kezdődnek. Azonban meggyőző bizonyítékok vannak arra, hogy a valódi cél a vállalatok megvédése akár 2022 végéig a több évtizede folyó űrbányászati tevékenységek során elkövetett bűnügyi visszaélések miatti vádemelésektől.

Az Amerikai Kereskedelmi Űrhajózási Versenyképességi Törvényről (H.R. 2262, más néven "2015-ös Űrtörvény") (2) úgy vélik, hogy javítja az amerikai vállalatok versenyképességét azáltal, hogy leválasztja a kormány szabályozó hatalmáról az űrben születő új iparágakat, mint az aszteroida bányászat. (3)

Marco Rubio republikánus elnökjelölt szenátor azt mondta:

"Az egész gazdaságunkban olyan felesleges szabályozásokat kell kiküszöbölnünk, melyek túlságosan megnehezítik az amerikai újítókat abban, hogy munkahelyeket teremtsenek. A reformok keretében könnyebbé tesszük újítóink számára, hogy visszajuttassák az amerikaiakat a szuborbitális űrbe, és segítsék az amerikai űripart, hogy egyre távolabb jussanak az űrben, mint korábban valaha. Büszke vagyok a végső törvényre, mely tartalmazza azokat a javaslatokat, melyeket korábban a szenátusnak mutattam be, köztük az egyik az űrben található források kereskedelmi hasznosításával kapcsolatos." (4)

Az űrtörvény egy nyolc éves időtartamot ír elő az űripar számára, hogy kidolgozzanak egy "biztonsági keretet" a szövetségi szabályozást megelőzően, ha van ilyen, akkor alkalmazandó, ahogy a következő rész magyarázza:

(8) - Független felülvizsgálat - Legkésőbb 2022. december 31-ig, egy független rendszerszervezés és technikai segítségnyújtási szervezet vagy miniszter (közlekedési) által megbízott szabvány fejlesztési szervezet nyújtja be... a kereskedelmi űripar készenlétének és a szövetségi kormánynak az értékelése egy biztonsági keretbe átmenetként, amely előírásokat foglalhat magában. (5)

Az űrtörvény annak leírásával folytatja, hogy a közlekedési miniszter által szerződtetett szervezet értékelni fogja a "biztonsági keret" fejlesztését az "iparági konszenzusos szabványok" alapján, amely magában foglalja a munkaerőfelvételi gyakorlatot:

A felülvizsgálat részeként a szerződött szervezetnek értékelni kell -

"(A) a kereskedelmi űripar haladását az önkéntes iparági konszenzusos szabványok elfogadásában, ahogy arról a miniszter jelentést tett..."

"(B) a kereskedelmi űripar legfontosabb ipari mérőszámok irányába tett haladását... beleértve a kereskedelmi űripar által megszerzett tudást és üzemeltetési tapasztalatot..."

Alapvetően az űrbányászati vállalatoknak enged szabad utat 2022-ig, hogy azt tegyék, ami a "biztonsági keret" létrehozásához szükséges, amely szabályozza az ipari, köztük a munkaügyi előírásokat is.

Fontos hangsúlyozni, hogy az űrtörvény nyelvezetének egyértelmű célja, hogy a szövetségi szabályozást alkalmazza "adott esetben", miután az űrbányászati ipar által javasolt és elfogadott előírásokat egyeztették a kongresszussal és a közlekedési miniszterrel.

Ez azt jelenti, hogy minden űrbányászati tevékenység egészen 2022-ig mentes minden szabályozó intézkedéstől. Talán ennél is fontosabb az a tény, hogy a világűr törvény visszamenőleges hatályú a 2022-t megelőző minden űrbányászati tevékenységet illetően, így az összes korábbi tevékenység is mentesül a szövetségi szabályozás és bármiféle kormányzati felügyelet alól.

Ellentétben a széles körben elterjedt közfelfogással az űrbányászattal kapcsolatosan, mint olyan, amely egy évtized múlva fog megtörténni a jövőben, bennfentesek nyugtalanító beszámolói utalnak arra, hogy egy nagyon jövedelmező és virágzó űripar létezik jelenleg is. Létezését az egyik legszigorúbb titokként kezeli az amerikai katonai hírszerző közösség.

Corey Goode állításai eléggé felforgatták az alternatív médiát és az exopolitikai közösségeket a titkos űrprogramokban a munkavállalókkal kapcsolatos visszaéléseket illetően, illetve hogy egy galaktikus rabszolga kereskedelemben vesznek részt. Állításait egy cikksorozat vizsgálta, melyekben jelentős közvetett bizonyítékok támasztják alá az általa elmondottakat.

Goode szerint az űrbányászatban érintett amerikai vállalatok már az 1950-es évek vége óta működnek titokban, a munkavállalók ellen folyamatosan bűnügyi visszaéléseket követnek el, akiket becsaptak, kihasználtak és/vagy fizikailag bántalmaztak. Röviden, jelentések szerint a rabszolgamunka az 1950-es évekre visszamenőleg létezik az űrbányászati tevékenységben.

Talán még ennél is aggasztóbb Goode azon állítása, hogy ezeket az űrbányászati műveleteket a náci Németország fejlett űrhajózási programjával kapcsolatban lévő szakadár német csoporttal együttműködve végezték. Mivel ez egy jól megalapozott történelmi tény, a nácik úttörők voltak a fejlett technológia programok során a rabszolgamunka használatában.

Legújabb Kozmikus Közzététel interjújában Goode leírja, hogy az űrbányászati műveletek hogyan haladtak előre a titkos német marsi bázisokon túl az aszteroida övben, a Jupiter holdjain és máshol a Naprendszerben. (6)

Az ezen bányászati tevékenységek során összegyűlt nyersanyagokat visszavitték a Marsra, és késztermékekké dolgozták fel egy csúcstechnológiájú feldolgozóiparban. Az 1940-es években a Marson létrehozott első német kolóniák óta eltelt évtizedekben Goode állítása szerint az amerikai vállalatok egy vállalkozást hoztak létre a szakadár német csoporttal közösen, az úgynevezett Bolygóközi Vállalati Konglomerátumot.

A Marson gyártott csúcstechnológiájú termékek most már részét képezik egy virágzó kereskedelemnek, amely Goode beszámolói szerint akár 900 különböző földönkívüli civilizációval is folyhat. Ezen termékek nagy része a Marson, vagy az űrben, távoli bányászati helyeken található feldolgozóipari központokban használt rabszolgamunkából származik.

Kapcsolódó cikk: A titkos marsi kolóniák akár 900 földönkívüli civilizációval is kereskedhetnek

Ha Goode hihetetlen állításai igazak, akkor világos, hogy a kormányzati szabályozó hatalmat jelentősen növelni kell, hogy megakadályozzák a vállalati bűncselekményeket az űrben, különösen ha amerikai vállalatok is részt vesznek benne. Az űrtörvény azonban ennek a szöges ellentétét jelenti, mely egyértelműen lehetőséget nyújt a vállalatok számára 2022-ig, hogy egy "biztonsági keretet" dolgozzanak ki, amely magában foglalja a munkaerő használatát. Miért?

Miközben az űrtörvény többnyire azzal foglalkozik, hogy ösztönzi a vállalatokat, hogy fektessenek be az űrtevékenységbe a kormányzati szabályozó hatalomtól függetlenül, vannak szakaszok a törvényjavaslatban, melyek úgy tűnik, hogy messze meghaladják ezt.

Egy korábbi cikk az űrtörvény 51302-es számú szakaszát tárgyalta (7), és aggodalmakat vetett fel a törvény valódi szándékát illetően. A legtöbb figyelmet a következő kapta:

(a) Általánosságban - Az elnök nevében eljárva a megfelelő szövetségi ügynökségeknek...

(3) támogatniuk kell az Egyesült Államok kereskedelmi vállalkozásait, hogy felfedezzék a világűrt, és hasznosítsák az űr erőforrásokat az Egyesült Államok meglévő nemzetközi kötelezettségei szerint, káros beavatkozástól mentesen... (8)

Timothy Nelson, az űrtörvény egyik szakértője szerint a "káros beavatkozástól mentesen,"

...tükrözi az Egyesült Államok saját kötelezettségét a Világűr Egyezményben, hogy saját állampolgárait megvédi azon tevékenységek ellen, melyek "potenciálisan káros beavatkozást okoznának az egyezményben részes más államok békés célú kutatási tevékenységeibe és a világűr használatába, beleértve a Holdat és más égitesteket." (9)

Nelson azt sugallja, hogy ennek az egyetlen kifejezésnek a jelentése annak biztosítása, hogy más jogi személyeket vagy egyéneket, akik zavarják egy vállalat űrbányászati tevékenységét, be lehessen perelni egy amerikai szövetségi bíróságon.

Ezen kívül a "káros beavatkozástól mentesen" kifejezés azt is sugallja, hogy az űrbányászati műveletek mentesek lennének mindenféle ellenőrzés alól, melyben általában részesülnének a belföldi kormányztai és/vagy nemzetközi szabályozók részéről akár 2022-ig.

Az űrtörvény nyelvezete jóval túlmutat azon, melyet támogatói, mint például Rubio szenátor és mások állítanak a bürokrácia csökkentésével kapcsolatosan. Az egy dolog, hogy az űrbányászati vállalatoknak nem kell megfelelniük a NASA űrkilövésekre vonatkozó szabályozásának annak érdekében, hogy versenyképesek legyenek a nemzetközi riválisokkal szemben. Az egy teljesen más kérdés, hogy egy amerikai vállalat nem felel meg az amerikai munkaügyi normáknak a Földön kívüli műveletek lefolytatása során.

Míg az űrtörvény hívei talán megbocsátható módon elutasítják az ötletet, hogy a jövőben az amerikai űrbányászat rabszolgamunkához vezethet, ugyanez nem mondható el a több évtizedes titkos vállalati programról, mely Goode és mások állításai szerint pontosan ezt teszi.

Érdemes hangsúlyozni, hogy amikor Goode először állt elő állításaival 2015 elején, hogy rabszolgamunkát alkalmaznak a marsi bázisokon, az aszteroida övben és máshol a Naprendszerben, nem tűnt úgy, hogy sok bizonyíték támasztaná alá a több évtizedes titkos vállalati űrbányászati tevékenységet.

Sőt úgy tűnt, hogy az űrbányászat legalább egy évtized múlva fog csak valósággá válni. A jogalkotás most mégis gyorsan elfogadta az űrbányászattal kapcsolatos szabályozást a közvélemény kevés figyelmével vagy vitával.

Az űrtörvény gyors elfogadása azt sugallja, hogy a célja egy nyolc éves időkeret biztosítása (2022-ig) azok számára, akik érintettek az űrben elkövetett vállalati bűncselekményekben, hogy akár eltussolhassák a múltban elkövetett gaztetteket, hogy elkerüljék a felelősségre vonást, vagy törvényes amnesztiáért cserébe titkos tárgyalásokon mondjanak le a hatalomról.

Íme négy ok, amiért az űrtörvény elfogadása kapcsolatban lehet, legalábbis részben Goode azon állításaival, hogy a vállalatok már évtizedek óta alkalmaznak rabszolgamunkát.

Először is, amikor Goode először hozta nyilvánosságra hihetetlen állításait, az amerikai kongresszus első alkalommal kezdett tárgyalni egy "jövőbeni" űrbányászati ipar jogi védelméről. 2015. március 19-én mutatták be a kongresszusnak a "2015-ös Űr erőforrás kutatási és hasznosítási törvényt".

Az "Űr erőforrás kutatásáról és hasznosításáról szóló törvényt" végül beépítették egy nagyobb törvényjavaslatba, a "H.R.2262 - Amerikai Kereskedelmi Űrkilüvési Versenyképességi Törvénybe," IV-es címmel. Ez az utóbbi törvényjavaslat volt, melyet a képviselőház november 17-én, az amerikai szenátus november 10-én fogadott el, és amit Obama végül november 25-én aláírt.

Úgy tűnik, hogy ez egy rendkívüli egybeesés Goode állításaival, hogy egy jogszabályt fogadnak el az űrbányászat védelmében, ami több mint egy évtizedre van a megvalósulástól, a közvélemény vállalati űrtevékenységére vonatkozó ismeretei szerint.

Másodszor, egy vonatkozó szabályozás bevezetése egy jövőbeni űrbányászat, mint iparág védelmében, ahol egy "biztonsági keretet" kell kidolgozni és bevezetni 2022-ig, és addig nem áll kormányzati szabályozás alatt, nagyon gyanús.

Miért használták az űrtörvényben azt a kifejezést, hogy meg kell védeni a vállalatokat a "káros beavatkozástól" 2022-ig, és a munkaügyi előírások fontosságát? Az űrtörvény törvényes védelmet nyújt a vállalatok számára, amelyek "önként alávetették" magukat az amerikai szövetségi bíróság joghatóságának az űrtevékenységeik felett, amelyben lehetnek minimális vagy visszaélésszerű munkaügyi normák, akár 2022-ig.

Például egy űrbányászati vállalat esetén, amely rabszolgamunka működési feltételeket szabott meg korábbi titkos műveletek során, a "mentes a káros beavatkozástól" záradék azt sugallja, hogy a nemzetközi szervezetek, például a Nemzetközi Büntetőbíróság nem rendelkezik hatáskörrel, hogy közvetlenül beavatkozzon.

Alapvetően az űrbányászati tevékenységek tulajdonosai és működtetői önként vetik alá magukat az Egyesült Államok joghatóságának, és azok attól fogva védelmet élveznek az Egyesült Államok szövetségi törvényei által a nemzetközi szervezetek vizsgálatától a rabszolgamunkát illetően 2022-ig.

A harmadik ok az, hogy számos nemzetközi jogtudós rámutatott arra, hogy a Világűr Törvény potenciálisan illegális (10), mivel sérti az 1967-es Világűr Egyezményt, amely kifejezetten tiltja a világűr kereskedelmi célú hasznosítását. Az egyezmény 1-es cikkeje azt mondja:

A világűr feltárását és használatát, beleértve a Holdat és más égitesteket minden ország javára és érdekében kell végezni függetlenül a gazdasági vagy tudományos fejlettségének mértékétől, és az egész emberiség tartományának kell lennie. (11)

Nyilvánvaló, hogy az űrbányászati vállalatok kereskedelmi okokból nem tesznek úgy, hogy "az egész emberiség" részesüljön belőle, de lényegében az emberiség nevében járnak el. Ha Goode állításai igazak, akkor úgy tűnik, hogy az amerikai űrtörvény célja, hogy megvédje azokat a vállalatokat, melyek szándékosan megsértik a nemzetközi jogot legalább 1967 óta, melyek kereskedelmi célból végeznek űrbányászati tevékenységet.


A végső megfontolandó ok, hogy június 11-én a Brit Bolygóközi Társaság egy kétnapos találkozót tartott "Hogyan döntsünk meg egy marsi diktatúrát" címmel. A találkozó elképzelt egy marsi gyarmatot, melyet egy olyan könyörtelen diktátor irányít, aki sárba tapossa a munkások jogait egy vállalat által irányított futurista társadalomban. A diktátort meg kellett dönteni anélkül, hogy a kolóniát magát megsemmisítették volna. A BBC írójának, Richard Hollinghamnek június 22-én megjelent cikke szerint a találkozón 30 neves tudós, mérnök és filozófus vett részt, akik "komolyan vették a feladatukat", mindössze "két rövid sarokra az MI6 brit biztonsági szolgálat londoni központjától," ezzel célozva a találkozónak nyújtott hivatalos támogatásra.

Kapcsolódó cikk: Egy Mars kolónia diktátor megdöntése: A brit elit valóságos dologra készül

Ezzel egyidejűleg Goode egy beszámolót hozott nyilvánosságra június 22-én, melyben részletezett egy állítólagos ellenőrző körutat, amit egy másik informátorral együtt vezetett egy Marson található titkos termelő kolóniára. Goode jelentésében egy olyan zsarnok programvezetőt írt le, aki kihasználta a munkásokat, és nem tűrte még a látogatók enyhe kritikáját sem.

A Brit Bolygóközi Társaság találkozóján megvitatott forgatókönyv és Goode ettől független beszámolója közötti hasonlóságok arra utalnak, hogy a brit tudományos intézmény kulcspozícióban lévő emberei a titkos marsi, és másutt található gyarmatok jövőbeli felfedésére készülnek, melyeket megalomániás zsarnokok, mint vállalati diktátorok működtetnek, akik hosszú évek óta bántalmazzák a munkavállalókat.

Hogyan távolítsák el ezeket a Mars kolónia diktátorokat a személyzet megölése és/vagy az értékes létesítmények megsemmisítése nélkül a kérdéses probléma, amivel a brit és más nemzetek döntéshozóinak hamarosan szembe kell nézniük.

Az űrtörvény megfelelő eszköz lehet, melynek révén ezek a hipotetikus "marsi diktátorok" rávehetők lennének, hogy mondjanak le a hatalomról. Lényegében a tulajdonosok és/vagy a termelés vagy a bányászati bázisok vezetői az egész Naprendszerben amnesztiát kapnak, ha 2022 előtt átadják a létesítmények irányítását.

Miközben Obama aláírta az űrtörvényt látszólag azzal a céllal, hogy megvédje az amerikai vállalatok érdekeit az űrbányászati vállalkozások esetén, melyek várhatóan 2025 körül kezdődnek, a valódi szándék úgy tűnik az, hogy megvédjék a vállalatokat a saját bűnügyi visszaéléseiktől, melyeket a több évtizedes űrbányászati tevékenységük alatt követtek el.

(1) - http://www.popsci.com/companies-can-now-officially-own-resources-they-mine-from-asteroids
(2) - https://www.congress.gov/bill/114th-congress/house-bill/2262
(3) - http://www.space.com/30213-asteroid-mining-planetary-resources-2025.html
(4) - http://www.spacedaily.com/reports/President_Obama_signs_bill_recognizing_asteroid
(5) - https://www.congress.gov/bill/114th-congress/house-bill/2262/text
(6) - http://www.gaia.com/video/conquering-solar-system
(7) - http://exopolitics.org/us-congress-passes-bill-protecting-slave-labor-on-mars-corporate
(8) - https://www.congress.gov/bill/114th-congress/house-bill/2262/text?q={"search"%3A
(9) - http://www.newyorklawjournal.com/id=1202733305720/Mining-Outer-Space-Who-Owns
(10) - http://www.sciencealert.com/who-owns-space-us-asteroid-mining-act-is-dangerous-and
(11) - http://www.unoosa.org/oosa/en/ourwork/spacelaw/treaties/outerspacetreaty.html

Exopolitics

Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,348,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,25,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,599,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1516,aminosav,1,amishok,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,62,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,8,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,42,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,678,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,9,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,84,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,294,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1094,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,24,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,795,éghajlat,176,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,58,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,30,emberáldozat,11,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,61,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,425,erdő,5,erdősítés,23,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,163,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,38,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,196,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,287,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,85,ezüst,7,fa,84,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,331,fekete lyuk,53,feldolgozott étel,23,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,130,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,359,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,663,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,786,földrengés,96,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,76,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,147,globális lehűlés,68,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,256,gyermekmunka,2,gyógyítás,347,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyorsétel,1,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,96,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1713,hírszerzés,3,hit,18,Hold,269,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,88,idegen lény,406,idegen technológia,304,idegsejt,11,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,86,időjárás módosítás,53,időjárási fegyver,15,időkapszula,6,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,26,India,189,indián,17,indigó gyerekek,11,Indonézia,39,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,51,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,124,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,69,kiméra,3,Kína,631,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkorszak,1,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,201,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,52,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,lávacső,1,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,27,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,422,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,83,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,13,manó,1,Marokkó,4,Mars,217,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,19,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,65,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,230,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,144,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,93,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,98,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,258,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,14,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,203,napszél,20,naptár,1,NASA,395,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,3,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,65,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,197,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,28,Orionidák,1,Oroszország,752,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,2,önismeret,320,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,67,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,2,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,79,pénz,421,permafroszt,1,Peru,96,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,70,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,11,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,941,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,686,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,223,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,29,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,82,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,18,sötét energia,5,Spanyolország,108,spiritualitás,373,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,70,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,59,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,3,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,58,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1331,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1180,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,786,tudomány,1204,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,889,UFO felfedés,103,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,401,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10909,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,254,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,10,utazás,7,űrállomás,45,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,665,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,11,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,21,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,259,valóság,46,vámpír,5,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,30,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9706,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,369,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,12,vulkánkitörés,88,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Obama aláírt egy törvényjavaslatot, amely az űrben elkövetett vállalati bűnöket védi 2022-ig
Obama aláírt egy törvényjavaslatot, amely az űrben elkövetett vállalati bűnöket védi 2022-ig
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgG8wAFw8C-6DWqpLPMySASXLtS0XDwu4fRdz0g3RvBU8s3B_JOunU96nvKxZKWuaU_bzBGIgB8E29er8srFDeiJD3gYPsCuwUWJX0cHgwfWCCII5R9vwKhAz8I8dCmqf0sjbDclT-TWpje/s1600/obama+%25C5%25B1r+b%25C3%25A1ny%25C3%25A1szat+t%25C3%25B6rv%25C3%25A9ny+mars+kol%25C3%25B3nia+gyarmat+rabszolgamunka+jogi+v%25C3%25A9delem+amerikai+v%25C3%25A1llalat+video+corey+goode+titkos+%25C5%25B1rprogram-2015-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgG8wAFw8C-6DWqpLPMySASXLtS0XDwu4fRdz0g3RvBU8s3B_JOunU96nvKxZKWuaU_bzBGIgB8E29er8srFDeiJD3gYPsCuwUWJX0cHgwfWCCII5R9vwKhAz8I8dCmqf0sjbDclT-TWpje/s72-c/obama+%25C5%25B1r+b%25C3%25A1ny%25C3%25A1szat+t%25C3%25B6rv%25C3%25A9ny+mars+kol%25C3%25B3nia+gyarmat+rabszolgamunka+jogi+v%25C3%25A9delem+amerikai+v%25C3%25A1llalat+video+corey+goode+titkos+%25C5%25B1rprogram-2015-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/12/obama-alairt-egy-torvenyjavaslatot.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2015/12/obama-alairt-egy-torvenyjavaslatot.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy