Az idő nem létezik - Soha nem létezett, és soha nem is fog

Minden a jelen pillanatban létezik, és ez egy alapvető elve az Univerzumnak, melyet sok tudós még mindig próbál felfogni. Az idő valójában...

Minden a jelen pillanatban létezik, és ez egy alapvető elve az Univerzumnak, melyet sok tudós még mindig próbál felfogni. Az idő valójában nem létezik, és a Kvantumelmélet is ezt bizonyítja. Vannak dolgok, melyek időben közelebb vannak, és vannak, melyek távolabb, mint ahogy vannak dolgok, melyek közel vagy távol vannak a térben. De az ötlet, hogy az idő rajtunk kívül múlik legalább olyan abszurd, mint az a javaslat, hogy a tér teszi ezt.

A baj az idővel egy évszázaddal ezelőtt kezdődött, amikor Einstein speciális és általános relativitáselmélete lerombolta az idő, mint univerzális állandó gondolatát. Ennek egyik következménye az, hogy a múlt, a jelen és a jövő nem abszolútumok. Einstein elmélete szakadást okozott a fizikában, mert az általános relativitáselmélet szabályai (amely leírja a kozmosz gravitációs és nagy léptékű szerkezetét) úgy tűnik összegyeztethetetlenek a kvantumfizikával (vagyis az apró dolgok birodalmával).

Einstein speciális relativitáselmélete szerint nincs mód arra, hogy meghatározzunk olyan eseményeket, melyekben mindenki egyetért, hogy egyszerre történnek. Két olyan esemény, amelyek egyaránt a "Most"-ban történnek valaki számára, különböző időpontokban fognak megtörténni bárki másnak, akik egy másik sebességgel mozognak. Más emberek egy másik "Most"-ot fognak látni, amely azokat az elemeket tartalmazza mint másoké, de nem lehetnek egyformák.

Az eredmény egy kép, az úgynevezett Blokk-Univerzum: a világegyetem egy lehetetlen pontból látható téren és időn kívül. Itt egy pios ponttal jelölhetjük, hogy mit gondolunk a "Most"-nak, de nincs semmi, ami megkülönbözteti ezt a helyet minden mástól, kivéve azt, hogy valaki ott van. A múlt és a jövő fizikailag többé nem elkülöníthető egymástól, ahogy a bal és a jobb sem.

Albert Einstein

A fizikai egyenletek nem mondják meg, hogy milyen események történnek most - ezek olyanok, mint egy térkép az "itt vagy te" szimbólum nélkül. A jelen pillanat nem létezik bennük, ezért ugyanez igaz az idő múlására. Továbbá Albert Einstein relativitáselmélete azt sugallja, hogy nem hogy nincs egy kitüntetett jelen, hanem minden pillanat egyformán valóságos.

Mintegy négy évtizeddel ezelőtt a neves fizikus John Wheeler a Princeton Egyetemről, és a néhai Bryce DeWitt az Észak-Karolinai Egyetemről kifejlesztett egy rendkívüli egyenletet, amely egy lehetséges keretet nyújtott a relativitáselmélet és a kvantummechanika egyesítéséhez. De a Wheeler-DeWitt egyenlet mindig is ellentmondásos volt, részben azért, mert hozzátett még egy, még ennél is zavarba ejtőbb csavart, hogy megértsük az időt.

"Azt találjuk, hogy az idő eltűnik a Wheeler-DeWitt egyenletből," - mondja Carlo Rovelli, a Marseilles-ben, Franciaországban található University of the Mediterranean fizikusa. "Ez egy olyan kérdés, ami sok elméleti szakembert zavarba ejtett. Lehet, hogy a legjobb módja annak, hogy gondolkodjunk a kvantum valóságról, ha feladjuk az idő fogalmát - vagyis a világegyetem alapvető leírásának időtlennek kell lennie."

Azt mondhatjuk, hogy amikor jobban megértjük a tudatot, akkor jobban fogjuk érteni az időt is. A tudat a végtelen dimenzió és lehetségesség energiájának az alaktalan, láthatatlan mezője, minden létezés táptalaja, független tértől, időtől és helytől, mégis mindent magában foglaló és mindenhol jelenlévő. Magában foglal minden létezést túl minden korláton, dimenzión vagy időn, és regisztrálja az összes eseményt, nem számít, hogy látszólag milyen apró, például akár egy röpke gondolat. Az idő és a tudat közötti kölcsönhatás emberi szempontból korlátozott, holott ez korlátlan.

Nincs ilyen dolog, hogy idő

Julian Barbour megoldása az idő problémájára a fizikában és a kozmológiában legalább olyan egyszerű kijelentés, mint amennyire radikális: nincs olyan dolog, mint az idő.

"Ha megpóbáljuk rátenni a kezünket az időre, mindig kicsúszik az ujjaink közül," - mondja Barbour. "Az emberek biztosak benne, hogy van idő, de nem tudják megfogni azt. Az az érzésem, hogy azért nem tudják megfogni, mert egyáltalán nincs ott." Barbour egy olyan lefegyverző bájjal beszél, ami meghazudtolja a vas elhatározást és bizalmat a tudományban. Extrém perspektívája azokból az évekből származik, amikor belenézett a klasszikus és a kvantumfizika szívébe. Isaac Newton úgy gondolt az időre, mint egy folyóra, amely mindenhol ugyanabban az iramban halad. Einstein megváltoztatta ezt a képet egyesítve a teret és az időt egyetlen 4 dimenziós egységbe. De még Einstein sem tudta vitatni az idő koncepcióját mint a változás mértékét. Barbour megítélése szerint a kérdést a feje tetejére kell fordítanunk. A változás az, ami az idő illúzióját okozza. Parmenidész szellemét közvetítve Barbour minden egyes pillanatot mint egy egésznek, teljesnek és saját jogán létezőnek látja. Ezeket a pillanatokat nevezi "Most"-nak.

"Ahogy élünk, úgy tűnik, hogy egy sor 'Most'-on keresztül mozgunk," - mondja Barbour, "és a kérdés az, hogy mik ezek?" Barbour számára minden egyes Most, az mindennek egyfajta elrendezése az univerzumban. "Azt az erős benyomást kelti, hogy a dolgoknak határozott helyzetük van egymáshoz képest. Célom, hogy kivonjunk mindent, amit nem látunk (közvetve vagy közvetlenül) és egyszerűen megtartani ezt az ötletet, hogy a sok különböző dolog egyszerre létezik. Egyszerűen csak a 'Most'-ok vannak, se több, se kevesebb."

Julian Barbour

Barbour "Most"-jait úgy lehet elképzelni, mint egy könyvből kitépett oldalakat, melyeket véletlenszerűen a padlóra dobtak. Minden lap egy külön egység, mely idő nélkül és az időn kívül létező. Az oldalakat egy bizonyos meghatározott sorrendbe rendezve és rajtuk áthaladva lépésről-lépésre egy történet bontakozik ki. Mindazonáltal nem számít, hogyan rendezzük el a lapokat, mert minden egyes lap teljes és független. Ahogy Barbour mondja, "A macska, amelyik ugrik, nem ugyanaz a macska, amelyik földet ér." A valóság fizikája Barbour számára ezeknek a "Most"-oknak az együttes összessége. Nincs elmúlt pillanat, ami átfolyik egy jövőbeli pillanatba. A világegyetem összes lehetséges különböző konfigurációja helyett minden atom lehetséges helye az egész teremtésben egyszerre létezik. Barbour "Most"-jai mind egyszerre léteznek egy hatalmas platóni birodalomban, amely teljesen és abszolút idő nélküli.

Az illúziónk a múltról abból adódik, hogy az egyes "Most"-ok olyan objektumokat tartalmaznak, amelyek Barbour nyelvezetében "bejegyzésként" szerepelnek. Az egyetlen bizonyíték a múlt hétre az emlékezet. De az emlékezet neuronok egy stabil struktúrájából származik az agyban a jelen pillanatban. Az egyetlen bizonyítékok, melyekkel a Föld múltjáról rendelkezünk, azok a sziklák és kövületek. De ezek csak stabil szerkezetek azokban az ásványi elrendezési formákban, melyeket a jelenben vizsgálunk. A lényeg az, hogy mindaz amink van ezek a bejegyzések, és csak a "Most"-ban rendelkezünk velük.

Az idő e nézet szerint nem olyasvalami, ami az univerzumtól függetlenül létezik. Nincs egy ketyegő óra odakinn az univerzumban. A legtöbben hajlamosak vagyunk úgy gondolni az időre, ahogy azt Newton tette: "Az abszolút, valódi és matematikai idő önmagában és saját természeténél fogva folyik egyenletesen, függetlenül bármilyen külső tényezőtől." De ahogy Einstein bebizonyította, az idő az univerzum szövetének a része. Ellentétben azzal, amit Newton hitt, a hétköznapi óráink nem olyasmit mérnek, ami független az univerzumtól.

A "Kvantummechanika" kifejezésben használt "Mechanika" szó egy olyan gépre utal, ami kiszámítható, megépíthető és megismerhető dolog. A Kvantum Univerzum, amelyben élünk, akár elfogadjuk akár nem, a felszínen úgy tűnik, hogy mechanikai és lineáris, de nem az. Valószínűleg jobban jellemzi a végtelen sok lehetséges lineáris működés. Ha nevet kell adnunk ennek a még mindig misztikus folyamatnak, akkor hívjuk "Kvantum Ökológiának" a "Kvantummechanika" helyett, mert ez önmagából épül fel. Minden a láthatatlanból lép ki ugyanúgy, mint bármely élő szervezet működése során.

A kvantummechanikában minden anyagi részecske és az energia is leírható hullámként. És a hullámok rendelkeznek egy szokatlan tulajdonsággal: Végtelen számban létezhetnek ugyanazon a helyen. Ha az időről és a térről egy nap kimutatják, hogy kvantumokból állnak, akkor a kvantumok mind létezhetnek együtt egy halmazban egyetlen dimenzió nélküli pontban.

A jelenlegi uralkodó világparadigma az, hogy ha egy dolgot nem lehet megmagyarázni, részletezni, elemezni és dokumentálni lineáris tudományos gondolkodási folyamatok révén, akkor az halandzsa. Ha valaki egy spirituális magyarázattal rendelkezik az emberi létezésre, az őrült és egy álomvilágban él. A tudományos gondolkodás szerint az univerzumban mindent képesnek kell lennünk megmagyarázni akár most, vagy valamikor a jövőben egyedül tudományos és analitikus módszerekkel. A tudomány azt mondja, hogy "Tudományos bizonyíték hiányában nem éri meg az időt a megvitatása. Ha nem helyezhető el egy dobozban egy címkével, akkor felejtsük el. Menj és találd ki, hogy melyik dobozba tudod beletenni és megcímkézni, majd térj vissza hozzánk, és majd meglátjuk, hogy egyetértünk-e." Látod a korlátokat, amit ez jelent az emberi fejlődés számára?

A kvantumrészecske viselkedést nem lehet önmagával a tudománnyal megmagyarázni, vagyis nem magyarázható az elme kifejezéseivel, mert az elme természetes működésének alapja, hogy a valóság dolgokból áll, olyan dolgokból, melyeket le lehet bontani egyedi információ darabkákra, és megmagyarázható lineáris mechanikus módon. Hogy felismerjük, mennyire hibás ez a gondolkodásmód, ahhoz először el kell fogadni, hogy ez egy viszonylagos világ amelyben élünk, és az a tudati szint, amelyen más emberi lényekkel és a világegyetem többi részével kölcsönhatásba lépünk, az lineáris. Ez az elme természete. Túl kell lépni az elménken, hogy hozzáférjünk a válaszokhoz.

A fizika szerint az életedet egy sor esemény írja le, mint amikor csecsemő voltál, mint aki evett ma reggel, mint aki elkezdte olvasni ezt a mondatot és így tovább, minden szelete mozdulatlanul létezik a hozzá tartozó időben. Létrehozzuk az idő folyásának gondolatát, hogy ugyanaz az én, aki megette a reggelit, kezdi olvasni ezt a mondatot.

Tehát valóban gyászolnunk kell az idő múlását? Einstein az időtlen univerzum szemszögéből vigasztalta egy nemrég elhunyt barátjának családját: "Most egy kicsit előttem hagyta el ezt a különös világot. Ez nem jelent semmit. Az emberek, mint mi, akik hiszünk a fizikában tudjuk, hogy a különbség a múlt, a jelen és a jövő között csak egy makacsul kitartó illúzió."

Prevent Disease