Az elme erejével csodálatos gyógyulás érhető el, íme a bizonyíték

Dr. Joe Dispenza lenyűgöző háttérrel rendelkezik - a Rutgers Egyetemen biokémiai tanulmányokat folytatott, amelynek középpontjában az ide...


Dr. Joe Dispenza lenyűgöző háttérrel rendelkezik - a Rutgers Egyetemen biokémiai tanulmányokat folytatott, amelynek középpontjában az idegtudomány állt, magna cum laude doktora kiropraktika fokozattal a Élettudományi Egyetemnek Georgiában, valamint az idegtudomány, a memória kialakulása, a sejtbiológia és az öregedés, illetve a hosszú élettartam területén szerzett kiterjedt ismereteket. Ő a New York Times egyik legismertebb szerzője és kiemelkedő szakértője a "Mi a csudát tudunk a világról?!" című filmnek, valamint több dokumentumfilmnek.

Kapcsolódó cikk: Mi a csudát tudunk a világról? - teljes film

Egy triathlon során egy sport jármű miatt bekövetkezett baleset után Dispenza volt az a férfi, aki csodálatos módon újranövesztette hat törött csigolyáját testének veleszületett intelligenciája segítségével, hagyományos orvoslás nélkül. Az orvosa azt mondta neki, hogy soha többet nem fog járni, ha nem a műtétet választja. Dispenza ezt a lehetőséget elutasította. Ehelyett a tudatának erejét használta a megfelelő étrenddel és fizikai terápiával együtt, hogy visszanyerje egészségét. Tíz héten belül Dispenza teljesen meggyógyította önmagát, és új emberként újra dolgozni kezdett.

"A meditáció olyan eszköz, amellyel túlléphetsz az analitikus elméden, hogy hozzáférj a tudatalatti elmédhez. Ez döntő fontosságú, hiszen a tudatalatti az, ahol minden rossz szokásod és viselkedésed található, amelyet meg akarsz változtatni." - Dr. Joe Dispenza

Az elme hihetetlen ereje a test és a lélek gyógyításában

Az 1990-es években Eric Kandel neuropszichiáter felfedezte, hogy az idegi kötegek megduplázhatók ismétlődő stimuláció hatására. Az eredményért Nobel-díjat kapott. A későbbi kísérletek során azt is megállapította, hogy ha nem használják a neurális kapcsolatokat, úgy három héten belül zsugorodni kezdenek. Ez a "neuroplaszticitás" fogalmának alapja - ahol az agy, melynek bizonyos fejlődési ciklusai vannak (elsősorban gyermekkorban) és egy "szilárd" struktúra, ténylegesen átformálható azon jelek által, amelyek a neuronhálózatunkon haladnak át bármely adott időpontban az életünk során.

Ugyanabban az évtizedben, amikor Kandel és mások megmérték a neuroplaszticitást, más tudósok felfedezték, hogy néhány génünk statikus. A gének többségét (a becslések 75-85% -át) ki- és bekapcsolják a környezetünkből származó jelek, beleértve a gondolatokat, hiedelmeket és érzelmeket, amelyeket agyunkban élünk át. Ezen gének egy csoportjának, az azonnali korai géneknek (IEG-k) csak három másodpercig tart, hogy elérjék a csúcs kifejeződésüket. Az IEG-k gyakran szabályozó gének, amelyek több száz gén és több ezer más fehérje kifejeződését szabályozzák a testünk távolabbi részeiben.

A tudósok úgy vélik, hogy ez az oka azoknak a látszólag csodálatos gyógyulásoknak, amelyekre az elmúlt években sor került, ahol a gondolatok, az érzések és a hit támogatják az egészség és a harmónia elérését.

"Joe egyike azon kevés tudományos íróknak, akik teljes mértékben megértik az érzelem átalakulásban betöltött szerepét. A negatív érzelmek szó szerint a saját stressz hormonjaink magas szintjétől függenek, mint amilyen a kortizol és az adrenalin. Mind a stressz hormonok, mind a relaxációs hormonok, mint például a DHEA és az oxitocin olyan pontokat határoznak meg, amelyek megmagyarázzák, miért érezzük magunkat kényelmetlenül a bőrünkben, amikor olyan gondolatokról vagy látszat hiedelmekről elmélkedünk, amelyek hormonális egyensúlyzavarhoz vezetnek a komfortzónán kívül. Ez az elképzelés a szenvedélybetegségek és a sóvárgás tudományos megismerésének középpontjában áll." -írja Dawson Church a "Génjeink csodája" című könyvében.



Dr. Dispenza kutatásai azt mutatják, hogy amikor egy gondolatot szándékosan alakítunk át egy pozitív érzelemmé, akkor pozitívan befolyásolhatjuk egészségünket és gyógyulásunkat. Elmagyarázza, hogy mindez az agy elülső lebenyében létrejött szándékkal kezdődik, amely a neuropeptid néven ismert kémiai hírvivő felszabadulását idézi elő.

Ezek a hírvivők aztán jeleket küldnek az egész testbe, amelyek viszont olyanok, mint a genetikai ki-be kapcsolók. Vegyük például a "ölelőhormont" - az oxitocint - egy neuropeptidet, amelyet a tapintás stimulál, valamint a szeretet és a bizalom érzése.

Egy kis gyakorlással mindannyian megtanulhatjuk hatékonyan beállítani ezeket a pontokat - csökkentve stressz hormonjainkat, miközben növeljük a gyógyító hormonokat. Az élvonalbeli kutatók Dispenza módszerét önirányított neuroplaszticitásnak (SDN) nevezték el.

"A kifejezés mögött az az ötlet, hogy az új idegi útvonalak kialakulását és a régiek pusztulását az általunk átélt tapasztalatok minőségével irányíthatjuk," - mondja Church. "Úgy vélem, hogy az SDN az elkövetkező generáció személyes átalakulásának és neurobiológiájának egyik legerőteljesebb fogalma lesz."

Kapcsolódó cikk: Anyag és tudat: Hogyan hozzák létre gondolataink a valóságunkat?

Mély, néha csodálatos gyógyításról szóló történetek jelentek meg Dispenza legújabb, "Te vagy a placebó" című könyvében. Esettanulmányok a sclerosis multiplex, a rák, a Parkinson-kór, a Hashimoto-k spontán gyógyulásáról és az illat hihetetlen erejéről a test gyógyításában.


Vegyük például azt a kettős vak vizsgálatot, amely szerint a résztvevők súlyos depresszióból gyógyultak ki, miután évekig azt gondolták, hogy erős gyógyszereket kaptak. Hihetetlen, de a tanulmány befejezése után egy nőnek, aki úgy gondolta, hogy az antidepresszáns "gyógyította" meg elmondták, hogy valójában a kontrollcsoportban volt, és soha nem kapott gyógyszert, csupán placebót.

Egy másik vizsgálatot idősebb férfiak körében végeztek el, akiknek térdműtétre volt szükségük. Miután átestek a műtéten, mindegyikük esetében tipikus javulás történt és jobb mozgást eredményezett. A helyzet azonban az volt, hogy egyetlen térdműtétet sem végeztek el valójában. A sebész csak egy metszést ejtett, hogy úgy tűnjön, mintha átestek volna a műtéten, de igazából nem történt beavatkozás. A betegek mozgása, mobilitása és a megszűnt fájdalom azokéhoz volt hasonló, mint akiknek az esetében valóban elvégezték a műtétet.

Még a mélyen szkeptikusok esetében is bekövetkezhet a gyógyulás csupán a gondolataik megváltoztatásával. Dr. Dawson Church emlékeztet bennünket:

"Nincs semmi vesztenivalója, ha valaki lelkesen beleveti magát a folyamatba és elhagyja a múltban korlátozó gondolatokat, érzéseket és biológiai beállítási pontokat. Ha hisz abban a képességében, hogy felismerheti a lehető legmagasabb lehetőségeit és inspiráló lépéseket tesz, akkor önmaga lehet a placebó, amely boldog és egészséges jövőt teremt számára."

Könyvajánló

Génjeink csodája

Dawson Church

"A Génjeink csodája forradalmi könyv, amely feltárja, hogy a genetikai kódunk miért nem a sorsunk meghatározója. Ehelyett az elménknek, és a viselkedésünknek van különleges ellenőrző szerepe a génkifejeződésünk fölött, meghatározva ezzel egészségünk szintjét, betegségeink megelőzését, és még ennél is többet." (Market Watch)

"Nagy ritkán egy-egy széles látókörű könyv felfedi az egymástól látszólag különálló tudományterületek közötti kapcsolatokat, és ezzel brilliáns új szintézist teremt. Ez a könyv a genetika, az elektromágnesesség, az orvostudomány, és a társadalmi változások összekapcsolásával a tudomány és a képzelet hatalmas hőstette, és fantasztikus bepillantást nyújt az előttünk álló izgalmas lehetőségekbe. " (Gary Craig, az EFT módszer megalkotója)

"Ezt a könyvet minden orvosnak, pszichológusnak, pedagógusak, és mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik, el kell olvasnia. És azoknak is, akik önmagukon szeretnének segíteni. 2005 óta alkalmazzuk, tanítjuk, hirdetjük a könyvben leírt módszereket, és emberek százai tanúsíthatják, hogy ezek a módszerek valóban működnek." (Sághy András, EFT gyógyító és tréner, a magyarországi EFT központ vezetője)
Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,659,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1198,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10860,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9660,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,368,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Az elme erejével csodálatos gyógyulás érhető el, íme a bizonyíték
Az elme erejével csodálatos gyógyulás érhető el, íme a bizonyíték
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXnDwyeJfiknXdLnMsi3A_Pa4IYONsrRSRRBBBAYWILjZAe4uEBMyVsbF4Szw2rn-3A9Zu1I70RotejMTPhkJiJd3juIouuEsJBtbouybQHMOW3QryrJgewkycH3ZfUdfj6yr5qnuH0h8/s1600/joe+dispenza+elme+gy%25C3%25B3gyul%25C3%25A1s+eg%25C3%25A9szs%25C3%25A9g+betegs%25C3%25A9g+elme+ereje+k%25C3%25B6nyv+video+dokumentumfilm+tudatoss%25C3%25A1g+lelki-fejl%25C5%2591d%25C3%25A9s-%25C3%25B6nismeret-2017-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.JPG
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXnDwyeJfiknXdLnMsi3A_Pa4IYONsrRSRRBBBAYWILjZAe4uEBMyVsbF4Szw2rn-3A9Zu1I70RotejMTPhkJiJd3juIouuEsJBtbouybQHMOW3QryrJgewkycH3ZfUdfj6yr5qnuH0h8/s72-c/joe+dispenza+elme+gy%25C3%25B3gyul%25C3%25A1s+eg%25C3%25A9szs%25C3%25A9g+betegs%25C3%25A9g+elme+ereje+k%25C3%25B6nyv+video+dokumentumfilm+tudatoss%25C3%25A1g+lelki-fejl%25C5%2591d%25C3%25A9s-%25C3%25B6nismeret-2017-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.JPG
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/10/az-elme-erejevel-csodalatos-gyogyulas.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/10/az-elme-erejevel-csodalatos-gyogyulas.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy