Háborús bűnökkel vádolják Izraelt és Amos Yaron volt tábornokot - Augusztus 21-24-én tartja tárgyalásukat a Kuala Lumpuri Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság

Kuala Lumpur, 2013 július 31. (mathaba) - 2013 augusztus 21-24-én tartják Amos Yaron (nyugalmazott izraeli tábornok), valamint Izrael álla...

Kuala Lumpur, 2013 július 31. (mathaba) - 2013 augusztus 21-24-én tartják Amos Yaron (nyugalmazott izraeli tábornok), valamint Izrael állam tárgyalását, melyre Kuala Lumpurban kerül sor. A vádak az egykori parancsnok és a nemzet ellen teljes mértékben megfelelnek a helyes jogi eljárásnak.

A vádlottak ellen a Kuala Lumpuri Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság (KLWCC) nyújtotta be a vádakat a jogszerű, törvényes eljárást követően. A Bizottság, miután panaszok érkeztek az áldozatoktól Sabraból és Shatilaból, Gázából és Ciszjordániából 2012-ben, ezen panaszok vizsgálatának lefolytatása eredményezte az intézmény vádemelését a háborús bűnök elkövetése miatt a vádlottak ellen.

A palesztin emberek szenvedése már jól dokumentált az évtizedek során anélkül, hogy az bármiféle megoldást nyújtott volna számukra. Jogi akadályokat helyeztek útjukba azzal, hogy megvonták tőlük a meghallgatáshoz való jogot. A nemzetközi közösség sem ismerte fel a meghallgatásukhoz fűződő alapvető emberi jogukat.

A KLWCC-t 2008 alapították, és azért hozták létre, hogy kitöltse ezt a hiányt, és úgy járjon el az emberek kezdeményezésére, hogy utat nyit az ilyen áldozatok számára, hogy benyújthassák panaszaikat, és megjelenhessenek egy törvényes bíróság előtt.

Az első vád Amos Yaron ellen háborús bűncselekmények, emberiség elleni bűncselekmények és népirtás az alábbiak szerint:

Az alperes Amos Yaron háborús bűnöket, emberiség elleni bűntetteket és népirtást követett el izraeli tábornoki parancsnoki minőségében a Sabra és Shatila menekülttáborokban az Izrael által megszállt Libanonban 1982-ben, amikor tudatosan segítette és lehetővé tette a két tábor lakosainak lemészárlását, megsértve az 1907-es Nemzetközi Hadviselésről szóló Hágai Rendelkezéseket, az 1949-es Negyedik Genfi Egyezményt, az 1948-as Népirtásról Szóló Egyezményt, a Nürnbergi Kartát (1945), a Nürnbergi Ítéletet (1946), és a Nürnbergi Alapelveket (1950), a nemzetközi szokásjogot, "jus cogens", a háború törvényeit, és a Nemzetközi Humanitárius Törvényt.

A másik vád, amely Izrael állam ellen szól népirtás bűntette és háborús bűncselekmények miatt a következő:

1948-tól folytatólagosan napjainkig Izrael állam (a továbbiakban alperes) a palesztin nép ellen követett el cselekményeket, nevezetesen gyilkoságokat, súlyos testi sértéseket, és szándékosan hozott létre olyan életfeltételeket, melyekkel fizikai pusztításra számított.

Alperes tetteit azzal a szándékkal követte el, hogy részben vagy egészben megsemmisítse a palesztin népet. Ezeket a cselekményeket a hasonló magatartás nyilvánvaló mintázata részeként követték el a palesztin nép ellen. Ezeket a cselekményeket alperes képviselői és ügynökei megbízása révén végezte el.

Ezek a tettek a nemzetközi jog értelmében Népirtás Bűntettének minősülnek, beleértve az 1948-as Népirtás Megelőzéséről és Büntetéséről Szóló Egyezményt (a Népirtásról szóló Egyezmény), különösen annak II. cikkelye, és a büntethetőségről szóló III. cikkelye az említett egyezménynek. Ez egyben a népirtás bűntettét jelenti a Kuala Lumpuri Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság Kartája 10. cikkelyében előírtaknak megfelelően.

Alperes ezen magatartása mint megszálló hatalom szintén sérti a nemzetközi szokásjogot, melyet az 1907-es Hágai Egyezmény testesít meg, tiszteletben tartva a szárazföldi háborúról szóló törvényeket és szokásjogot, és az 1949-es Negyedik Genfi Egyezményt. Az ilyen magatartás egyben Háborús Bűnnek és Emberiség Elleni Bűncselekménynek számít a nemzetközi jog alaján.

A tárgyalásra a Kuala Lumpuri Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság előtt kerül sor, melynek tagjai kiemelkedő személyiségek, megfelelő jogi képesítéssel.

A Törvényszék bíráit Tan Sri Dato Lamin bin Haji Mohd Yunus Lamin nyugalmazott malajziai szövetségi bíró fogja vezetni, aki ügygondnok bíróként szolgált  az egykori Jugoszlávia számára a Nemzetközi Büntető Törvényszéknél. A bíróság többi bírája is figyelemre méltó nevekből áll, mint Alfred Lambremont Webre, Yale diplomás, aki több politikai könyv szerzője, Tunku Sofiah Jewa gyakorló ügyvéd, és számos nemzetközi jogról szóló publikáció szerzője, Prof. Salleh Buang, egykori Szövetségi Tanácsos Chambers Főügyésznél és kiemelkedő író, Prof. Emeritus Datuk Dr Shad Saleem Faruqi, kiemelkedő tudományos és jogi professzor, Michael Hourigan, egy nemzetközileg elismert emberi jogi ügyvéd, és Prof. Eric David, nemzetközi humanitárius jogi szakértő, aki tanácsadója volt a Nemzetközi Igazságügyi Bíróságnak és a Nemzetközi Büntető Törvényszéknek Ruandában.



A Törvényszék elbírálja és értékeli a bizonyítékokat, mint bármely bíróság. A Törvényszék bíráinak meg kell győződniük arról, hogy a vádak kétséget kizáróan bizonyíthatók, és megindokolhaó elmarasztaló ítéletet hozhatnak.

Abban az esetben, ha a bíróság elítéli bármely vádlottat, az egyetlen szankció, hogy a bűnös személy neve bekerül a Háborús Bűnösök Bizottsági Nyilvántartásába, és azt az egész világon nyilvánosságra hozza. A törvényszék a lelkiismeret törvényszéke, és a népek kezdeményezése.

A tárgyaláson a vádat Prof. Gurdial S Nijar, kiemelkedő jogi professzor és számos törvénnyel foglalkozó kiadvány szerzője, és Prof. Francis Boyle, vezető amerikai professzor, orvos és a nemzetközi jog szószólója fogja vezetni, és egy ügyvédekből álló csoport fogja segíteni.

A tárgyalás nyilvános, és 2013 augusztus 21-24-én lesz megtartva, a Kuala Lumpuri Háborús Bűnök Alapítvány (KLFCW) helyiségeiben, Kuala Lumpurban, Jalan Perdana 88 szám alatt.

További információ:

Dato’ Dr Yaacob Merican
A KLWCC titkárság főtitkára
Tel: +6012-227 8680

Ms Malkeet Kaur
A KLWCC médiaképviselője
malkeet@dbook.com.my
Tel: +6012-3737 886

ExoPolitics.com



Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,37,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,138,agy,348,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,91,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,25,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,45,állatvilág,605,allergia,14,álmatlanság,3,álom,56,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1518,aminosav,1,amishok,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,465,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,93,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,31,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,98,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,36,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,62,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,8,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,84,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autoimmun betegség,1,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,2,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,43,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,28,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,679,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,9,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,20,bőrszín,3,Brazília,84,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,38,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,8,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,9,csillagászat,296,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,328,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1100,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,24,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,796,éghajlat,177,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,105,elektromos autó,144,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,56,élővilág,59,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,30,emberáldozat,11,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,39,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,61,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,83,enzim,1,epilepszia,4,építészet,425,erdő,5,erdősítés,23,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,164,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,39,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,196,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,287,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,39,extrém időjárás,85,ezüst,7,fa,84,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,331,fekete lyuk,53,feldolgozott étel,23,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,130,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,20,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,18,film,359,filozófia,5,Finnország,37,fizika,106,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,666,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,788,földrengés,96,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,35,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,76,gáz,23,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,147,globális lehűlés,68,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyász,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,258,gyermekmunka,2,gyógyítás,347,gyógynövény,87,gyógyszeripar,156,gyorsétel,1,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,471,hacker,5,hadi fejlesztés,97,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,118,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1717,hírszerzés,3,hit,19,Hold,270,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,7,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,88,idegen lény,408,idegen technológia,305,idegsejt,11,idézet,3,idő,55,időgép,18,időhurok,1,időjárás,86,időjárás módosítás,53,időjárási fegyver,15,időkapszula,6,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,26,India,189,indián,17,indigó gyerekek,11,Indonézia,40,influenza,4,információ,11,ingyen energia,102,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,56,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,173,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,161,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,64,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,61,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,52,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,125,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,93,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,69,kiméra,3,Kína,633,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,41,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,33,kommunikáció,105,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkorszak,1,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,201,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,271,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,38,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,27,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,52,láthatatlanság,4,látomás,6,Laura Eisenhower,13,láva,3,lávacső,1,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,27,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,422,Lemúria,3,Lengyelország,58,létezés,8,Lettország,1,levegő,70,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,85,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,175,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,13,manó,1,Marokkó,4,Mars,217,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,19,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,21,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,65,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,58,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,36,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,235,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,145,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,94,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,99,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,259,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,14,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,203,napszél,20,naptár,1,NASA,395,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,3,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,87,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,65,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,198,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,28,Orionidák,1,Oroszország,753,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,2,önismeret,320,önkényuralom,2,önvezető autó,33,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,67,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,21,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,450,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,3,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,27,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,112,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,79,pénz,421,permafroszt,1,Peru,96,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,33,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,71,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,11,rákbetegség,159,rakéta,1,reaktor,2,régészet,947,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,692,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,224,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,19,robot,29,robotok,152,ródium,1,Római Birodalom,82,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,50,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,22,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,18,sötét energia,5,Spanyolország,108,spiritualitás,373,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,59,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,68,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,70,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,59,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,13,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,12,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,3,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,58,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,147,távolbalátás,31,technológia,1336,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,25,tengervíz,245,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,3,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,98,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1185,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,786,tudomány,1212,túlnépesedés,9,túlvilág,146,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,892,UFO felfedés,103,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,403,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10956,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,88,ultrahang,9,Univerzum,255,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,10,utazás,7,űrállomás,45,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,668,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,12,űrtechnológia,234,űrutazás,165,űrverseny,10,üstökös,21,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,261,valóság,46,vámpír,5,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,69,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,30,vér,43,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9750,videojáték,17,Vietnam,18,viking,17,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,372,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,14,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,12,vulkánkitörés,88,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,61,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Háborús bűnökkel vádolják Izraelt és Amos Yaron volt tábornokot - Augusztus 21-24-én tartja tárgyalásukat a Kuala Lumpuri Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság
Háborús bűnökkel vádolják Izraelt és Amos Yaron volt tábornokot - Augusztus 21-24-én tartja tárgyalásukat a Kuala Lumpuri Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottság
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8IcxBt_ROaFBSQUsKr4uh9rr0zzM8CrgPSkpRCpspm4yvOU4GHscyg-cEca3K07TywYBhRIM08Ux1dS0yFqVLbLpPRSrj7__URyZyVqyhNtAqQLx1lAGJEbkMdOmwLZ82EDgo1PViFj8/s1600/izrael+h%C3%A1bor%C3%BAs+b%C5%B1n%C3%B6s+emberis%C3%A9g+ellene+elk%C3%B6vetett+b%C5%B1ncselekm%C3%A9ny-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi8IcxBt_ROaFBSQUsKr4uh9rr0zzM8CrgPSkpRCpspm4yvOU4GHscyg-cEca3K07TywYBhRIM08Ux1dS0yFqVLbLpPRSrj7__URyZyVqyhNtAqQLx1lAGJEbkMdOmwLZ82EDgo1PViFj8/s72-c/izrael+h%C3%A1bor%C3%BAs+b%C5%B1n%C3%B6s+emberis%C3%A9g+ellene+elk%C3%B6vetett+b%C5%B1ncselekm%C3%A9ny-%C3%BAj+vil%C3%A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/08/haborus-bunokkel-vadoljak-izraelt-es.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2013/08/haborus-bunokkel-vadoljak-izraelt-es.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy