Ezek lehetnek a világon az első kutyákról készült képek, ráadásul pórázzal ábrázolták őket 8000 évvel ezelőtt

Az Arab-sivatagban egy régmúlt folyó szélén egy homokkő sziklájába vésve egy férfi feszíti ki az íját, miközben éppen vadászik. A vadász ...


Az Arab-sivatagban egy régmúlt folyó szélén egy homokkő sziklájába vésve egy férfi feszíti ki az íját, miközben éppen vadászik. A vadász 13 kutya kíséretében látható, mindegyiknek saját jelzése van, és két állatnak a nyakától vonalak futnak a férfi derekáig.

A vésetek valószínűleg több mint 8000 évre nyúlnak vissza, ami a kutyák legkorábbi ábrázolását jelenti. És ezek a vonalak valószínűleg pórázok, ami azt sugallja, hogy az emberek évezredekkel korábban elsajátították a kutyák idomításának és irányításának a művészetét, mint azt eddig gondoltuk.

"Ez egy igazán elképesztő dolog," - mondja Melinda Zeder, a Smithsonian Intézet Nemzeti Természettudományi Múzeumának archeozoológusa Washingtonban. "Ez az egyetlen igazi ábrázolása az embernek, aki az ősi kutyákat vadászatra használta." Ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy több munkára van szükség ahhoz, hogy megerősítsék mind a ábrázolás korát, mind a jelentését.



A vadászatot bemutató jelenet Shuwaymis-ből származik, egy északnyugati dombvidékről Szaúd-Arábiában, ahol az évszakos esőzések során folyók jöttek létre, amely lehetővé tette, hogy sűrű növényzet alakuljon ki. Az elmúlt 3 évben Maria Guagnin, a jénai Max Planck Humántörténeti Tudományos Intézet régésze Németországban - a szaúdi turisztikai és nemzeti örökséggel foglalkozó bizottsággal együttműködve - segített több mint 1400 sziklaművet katalógusba gyűjteni, amelyek közel 7000 állat és ember ábrázolást tartalmaznak Shuwaymis-ben és Jubbah-ban, amely egykor kilátással rendelkezett mintegy 200 kilométerre északra, amit egyszer tavak tarkítottak. (1)

Körülbelül 10000 évvel ezelőtt vadászó-gyűjtögetők érkeztek - vagy talán visszatértek - a régióba. A legrégebbinek tűnő képek, melyek ebből az időből származnak, formás nőket ábrázolnak. Aztán kb. 7000-8000 évvel ezelőtt az emberek pásztorok lettek, amit a Jubbah-nál talált állati csontok bizonyítanak; ez valószínűleg akkor volt, amikor a szarvasmarhákról, juhokról és kecskékről készült ábrázolások kezdtek megjelenni a képeken. Közöttük pedig - a nők fölött és az állatállomány alatt a kőbe faragva - láthatók az ősi vadászkutya ábrázolások: 156 Shuwaymis-ben és 193 Jubbah-ban.


Mindegyik közepes méretű, fülét hegyező, rövid orrú és kunkorodó farkú, melyek a háziasított kutyák jellemzői. Bizonyos jelenetekben a kutyák vad szamarakkal néznek szembe. Más ábrázolásokban kőszáli kecskék és gazellák nyakát és hasát harapják. És több ábrázolás esetén egy olyan emberhez vannak kötve, aki íjjal és nyíllal van felszerelkezve.

A kutatók nem tudták közvetlenül meghatározni a képek korát, de a faragás sorrendje, a sziklák eróziója és a pásztorkodásra történt áttérés alapján "a kutya ábrázolások kora legalább 8000 és 9000 év között van," - mondja Guagnin. Ezek talán még régebbiek lehetnek azoknál a kutya ábrázolásoknál, melyeket a mintegy 8000 évvel ezelőtt készült iráni fazekas festményeken találtak és amelyeket eddig a legidősebbnek véltek. (2)


"Amikor Maria megmutatta a szikla ábrázolásokról készült képeket és megkérdezte tőlem, hogy jelentenek-e valamit, akkor elvesztettem a fejemet," - mondja Angela Perri társszerző, a németországi Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet állatgyógyász-kutatója Lipcsében. Perri világszerte tanulmányozta az ősi kutyák csontjait és azzal érvel, hogy a korai kutyák rendkívüli fontossággal bírtak a vadászatok során. "Egymillió csont sem fogja elárulni, amit ezek a képek mutatnak nekem," - mondja. "Ez egy YouTube videóhoz áll a legközelebb."

Az ábrázolások nagyon hasonlítanak a mai kánaán kutyákra, mondja Perri, egy többnyire elvadult fajtára, amely a Közel-Kelet sivatagait járta. Ez azt jelezheti, hogy ezek az ősi emberek olyan kutyákat tenyésztettek, amelyek alkalmazkodtak a sivatagi vadászathoz, jelentette a kutató csapat az Antropológiai Régészet című folyóiratban megjelent tanulmányban. Vagy az emberek akár az arab farkasoktól függetlenül is háziasíthatták ezeket a kutyákat, miután másutt már háziasították, ami valószínűleg 15000 és 30000 évvel ezelőtt történt. (3)


Bár Melinda Zeder megjegyzi, hogy a metszetek nem lehetnek olyan régiek, mint amilyennek tűnnek. A kronológia megerősítéséhez a tudósoknak össze kell kapcsolniuk a képeket egy korban jól meghatározott régészeti lelőhellyel - ez egy kihívás, mert "a régészeti feljegyzések ebben a régióban eléggé hiányosak".

Paul Tacon, a Gold Coast-i Griffith Egyetem régésze Ausztráliában egyetért azzal, hogy "a szikla ábrázolások korának meghatározása jobbára csak becslés." De az ilyen képek közel négy évtizeden át tartó tanulmányozása alapján azt állítja: "A kronológiájuk elég megbízható".


Még ha a művészeti ábrázolás fiatalabb is, ahogy azt Guagnin és munkatársai gondolják, a pórázok bemutatása messze a legidősebb. Eddig a legkorábbi bizonyíték a kutyák pórázon tartására egy egyiptomi falfestmény, amely körülbelül 5500 éves, mondja Perri. Az arab vadászok arra használhatták a pórázokat, hogy az értékes házi kutyákat közel tartsák és védjék őket, vagy új kutyákat idomítottak. A vadász derekához kötött kutyák szabadon hagyták a vadász kezét, aki így könnyen kezelhette az íjat és a nyilakat.


Tacon ugyanakkor figyelmeztet, hogy a metszetek vonalai akár szimbolikusak is lehetnek. "Lehet, hogy csak egy köteléket ábrázolnak". Mindenesetre azt mondja, hogy az emberek és a kutyák közti kapcsolat egyértelműen erős volt, mivel a művészek úgy tűnik, hogy olyan kutyákat ábrázoltak, amelyeket valóban ismertek, és különös mintákkal jelölték őket, bemutatva az állásukat és a nemüket. "Ezek a lények nagyon fontosak voltak, kedvelt társaik."

Egy ilyen kapcsolat létfontosságú ahhoz, hogy az emberek képesek legyenek túlélni egy kemény környezetben. A kutyák elég gyorsan el tudták kapni a gazellákat és a kőszáli kecskéket az ember számára. A képek részletei arról is árulkodnak, hogy az ősi vadászok a tájra szabott stratégia alapján vadásztak, mondja Zeder. (4)

(1) - http://saudi-archaeology.com/sites/shuwaymis/
(2) - http://www.persee.fr/doc/paleo_0153-9345_2007_num_33_1_5213
(3) - http://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0278416517301174?via%3Dihub
(4) - http://www.sciencemag.org/news/2017/11/these-may-be-world-s-first-images-dogs



Név

3D nyomtató,50,432 Hz,1,51-es körzet,36,52-es körzet,1,5d,1,5G,1,6 órás munkanap,2,911,24,Aaron Swartz,1,Ábrahám,2,acél,5,adattárolás,11,adósság,21,Afganisztán,27,Afrika,137,agy,345,agykontroll,28,ájulás,1,Akasa-krónika,4,akkumulátor,89,alagút,1,alakváltó,1,alapjövedelem,24,Alaszka,26,Albánia,1,albínó,1,Alekszej Navalnij,3,Alex Jones,22,alga,3,Algéria,3,aligátor,1,alkímia,4,alkohol,7,állati tudatosság,42,állatvilág,597,allergia,14,álmatlanság,3,álom,55,alumínium,7,alvás,60,alvási paralízis,2,Amazonas,8,Amerika,1505,aminosav,1,amputáció,1,anarchia,1,Andrew Basiago,8,Anglia,463,angyal,11,animációs film,7,Anonymous,5,Antarktisz,92,antenna,1,antianyag,4,antibiotikum,9,antigravitáció,30,Antikrisztus,5,antioxidáns,1,Antonio Urzi,2,Anunnaki,25,anyagtudomány,97,anyaméh,3,anyatej,1,Apollo,7,arany,134,aranymetszés,2,árapály,3,arcfelismerés,8,arcolvasás,1,arcvakság,1,Argentína,35,Arisztotelész,1,árja faj,2,arkhónok,1,árnyékember,3,árnyember,3,árvíz,14,Asgardia,1,ASMR,1,ásvány,9,Asszíria,3,aszteroida,61,asztma,1,asztráltest,21,asztrológia,7,ateizmus,1,Atlantisz,39,átok,5,atombomba,95,atomenergia,83,atomok,6,átverés,1,aura,11,Ausztrália,197,Ausztria,30,autizmus,18,autó,36,autokrácia,1,avarok,2,azbeszt,1,Azerbajdzsán,3,Aztékok,29,Ázsia,48,Bábel tornya,2,babona,3,Bahama-szigetek,1,Bahrein,2,Bajkál-tó,1,baktérium,49,baleset,34,Balti-tenger,1,balzsamozás,1,Banglades,1,Bankrendszer,296,bányászat,36,barlang,41,barlangfestmény,7,barlangrajz,6,bázisugrás,1,Belgium,27,Belize,3,belső hang,7,Benedek pápa,27,bennszülött,1,bénulás,2,Bermuda-háromszög,6,beszéd,10,betegség,676,beton,1,Bhután,3,Biblia,96,Bilderberg,13,Bill Gates,19,bilokáció,1,biofegyver,1,biofoton,10,biogáz,2,biokerámia,1,biológia,2,biológiai fegyver,5,biológiai kor,2,biológiai memória,2,biológiai ritmus,5,bioprinter,2,biorobot,10,bioüzemanyag,9,blossom goodchild,6,Bob Dean,4,Bob Lazar,12,boldogság,25,Bolívia,22,bolygómérnökség,8,bor,3,Bosznia-Hercegovina,3,boszorkányság,10,Botswana,3,böjtölés,11,bölcsek köve,1,bőr,19,bőrszín,3,Brazília,83,Brbados,1,BRICS nemzetek,35,bronzkor,1,Buddha,18,buddhizmus,18,Bulgária,9,bunker,4,bűnözés,1,cannabis,83,Carl Sagan,17,Carrie Fisher,1,cenzúra,2,Ceres,1,cetfélék,1,Charlie Chaplin,1,chemtrail,14,Chile,37,chip,1,CIA,151,Ciprus,5,Costa Rica,7,cukor,20,cukorbetegség,20,csakra,7,család,1,családfakutatás,1,csapadék,2,Csecsenföld,2,Csehország,11,csend,1,Csernobil,8,csillagászat,286,csillagkapu,3,csillagkép,6,Csillaggyermek,3,csoda,8,csont,4,csontritkulás,2,Dagesztán,2,Dalai láma,12,Dánia,44,DARPA,18,Darwin,11,David Icke,12,David Wilcock,26,deepfake,6,déjà vu,1,Dél-Afrika,36,Dél-Amerika,1,Dél-Korea,42,demokrácia,7,démon,10,depresszió,30,diagnosztizálás,2,digitális pénz,78,digitális társadalom,12,diktátor,8,diktatúra,18,dimenziók,64,Dimitrij Medvegyev,2,dinoszauruszok,33,DNS,327,dogonok,1,dohányzás,18,dokumentumfilm,1089,dolmen,1,Donald Trump,121,döntés,2,drágakő,9,drón,63,druidák,1,dűne,1,Dzsibuti,2,dzsinn,1,Ebola,3,ébredés,3,Eckhart Tolle,5,Ecuador,23,édesítőszer,1,Edgar Mitchell,12,Edison,6,Edward Snowden,13,Egely György,6,egészség,794,éghajlat,174,ego,1,egyedüllét,3,Egyesült Arab Emírségek,16,Egyiptom,283,Einstein,85,ékírás,6,Eldorádó,1,elektromos áram,103,elektromos autó,143,elektromos hajó,4,elektromos impulzus,3,elektromos kerékpár,6,elektromos közlekedés,20,elektromos motor,14,elektromos repülőgép,6,elektromos roller,1,elektromos út,1,elektromos vonat,9,elektroszmog,44,élelmiszer,210,élet a halál után,159,életcél,7,elhízás,4,elme,2,elme kontroll,75,elmezavar,5,Elon Musk,55,élővilág,57,előző élet,15,elveszett nyelv,5,ember állat hibrid,5,ember idegen hibrid,29,emberáldozat,10,emberi faj,6,emberi jogok,3,emberi nyelv,38,emberi öngyulladás,2,emberi rekord,5,emberiség,216,emberkereskedelem,2,emlékezet,60,empátia,15,Enceladus,1,energia,113,energiafegyver,7,ENSZ,82,enzim,1,epilepszia,4,építészet,424,erdő,4,erdősítés,22,erdőtűz,3,ereklye,2,Erich Von Däniken,3,erkölcs,1,érrendszer,5,érzékelés,28,érzelmek,161,érzéstelenítés,1,Erzsébet királynő,5,ESA,37,esküvői ruha,1,esőerdő,20,Észak-Korea,35,északi fény,2,Északi-sark,16,Észtország,10,étel,194,Etiópia,14,Etruszkok,3,Eurázsia,6,Európa,285,Európai Űrügynökség,7,eurózóna,7,eutanázia,1,evolúció,112,évszakok,2,exobolygó,38,extrém időjárás,84,ezüst,7,fa,82,Facebook,4,fájdalom,33,fakír,1,FBI,53,FED,42,fegyver,39,fehér lyuk,1,fehérje,6,Fehéroroszország,6,fejlődés,330,fekete lyuk,52,feldolgozott étel,22,félelem,116,felemelkedés,1,fém,28,feminizmus,1,fenntartható gazdaság,16,fény,129,fényevés,1,fénygömb,5,fényjelenség,5,fénysebesség,19,fényterápia,10,fénytest,11,féregjárat,8,Ferenc Pápa,43,ferrofluid,1,fertőzés,2,fiatalság elixírje,17,film,358,filozófia,5,Finnország,37,fizika,104,fluorid,4,fóbia,5,fog,3,fogamzásgátló,1,fogyás,1,fokhagyma,2,folyadékmembrán,1,fosszília,4,fosszilis tüzelőanyag,39,fotó,74,foton,12,fotoszintézis,2,Föld,658,föld alatti város,10,földalatti bázis,44,földalatti tó,1,földcsuszamlás,3,földgáz,11,földönkívüliek,783,földrengés,95,Fönícia,1,Franciaország,200,frekvencia,34,frigyláda,1,furcsa hangok világszerte,24,fúzió,2,fúziós reaktor,26,függőség,11,Fülöp-szigetek,16,gabonakör,25,galaktikus föderáció,53,galaxis,75,gáz,22,genetika,238,génmanipuláció,19,génszerkesztés,4,geoglifa,10,George Orwell,2,geotermikus energia,4,gerinc,4,Ghána,3,giroszkóp,1,Gladio,1,gleccser,20,glifozát,5,Globális Fedezeti Számlák,2,globális felmelegedés,145,globális lehűlés,67,GMO,27,gnoszticizmus,1,gomba,28,gondolatátvitel,1,gondolatolvasás,15,gondolkodás,1,gonosz,15,gömbvillám,4,Görögország,67,grafén,11,gravitáció,39,gravitációs hullám,8,Grönland,19,Grúzia,2,Guatemala,17,Günther Wiechmann,1,gyémánt,20,gyermekfejlődés,255,gyermekmunka,2,gyógyítás,346,gyógynövény,86,gyógyszeripar,156,gyulladás,1,gyulladáscsökkentő,5,HAARP,19,háború,469,hacker,5,hadi fejlesztés,95,haj,5,hajó,2,hajóroncs,29,hajszín,4,halak,2,halál,117,halálközeli élmény,48,halhatatlanság,14,hallás,15,Halley -üstökös,1,hallucináció,16,hang,56,hangszer,1,hangterápia,6,harcművészet,11,harmadik szem,10,hatodik érzék,6,Hawaii,31,házasság,1,hazugság,4,hibernálás,8,hibrid faj,7,hidegháború,32,hidrogén,14,hidroponika,1,hieroglifa,12,higany,3,Himalája,9,hipnózis,11,hírek,1712,hírszerzés,3,hit,18,Hold,268,holdbázis,24,holdfogyatkozás,5,holdjáró,16,Hollandia,81,holografikus univerzum,29,hologram,15,Holt-tenger,4,homeopátia,1,Honduras,6,Hongkong,5,hormon,15,horpaszizom,1,Horvátország,12,humor,3,hunok,6,húrelmélet,4,hurrikán,7,húsevés,11,Húsvét-sziget,5,hüllő,21,Hüperborea,1,idegen elrablás,86,idegen lény,404,idegen technológia,302,idegsejt,10,idézet,3,idő,54,időgép,18,időhurok,1,időjárás,85,időjárás módosítás,52,időjárási fegyver,15,időkapszula,5,időkristály,1,időszámítás,2,időutazás,59,igazságszérum,1,III. Richárd,1,iker,2,ikerláng,3,ikrek,1,illat,12,illóolaj,6,illúzió,10,immunrendszer,46,immunterápia,1,implantátum,25,India,189,indián,16,indigó gyerekek,11,Indonézia,38,influenza,4,információ,11,ingyen energia,101,Inkák,17,inkarnáció,2,intelligencia,55,internet,71,intuíció,7,invázió,1,ionhajtómű,4,Irak,87,Iraki Kurdisztán,2,Irán,125,írás,7,irídium,1,Írország,20,iskola,62,ISON üstökös,1,ISS,58,Isten,172,Iszlám,7,ital,2,ITCCS,7,Izland,26,ízlelés,1,izom,1,Izrael,160,James Tyberonn,1,Japán,270,járvány,356,játék,6,jég,63,jéghegy,1,jégkorszak,22,Jemen,10,Jézus,60,jezsuita,1,jód,1,Joe Biden,32,jóga,5,jógi,2,Jordánia,15,jóslat,50,jövőbelátás,42,Jugoszlávia,2,Jupiter,37,kalóz,1,Kambodzsa,10,Kamerun,2,Kanada,129,Kanári-szigetek,3,kannibalizmus,1,káosz,2,kapcsolat,37,kapitalizmus,1,karma,8,karmikus kapcsolat,3,Kasmír,1,Katar,8,katonai technológia,123,kávé,1,Kazahsztán,6,Kazárok,1,Kelták,4,kémkedés,16,kemoterápia,6,kender,77,Kenya,10,kerámia,2,Kereszténység,92,Keshe Alapítvány,5,KGB,8,kiberháború,8,kibernetika,2,kiborg,4,kihalt faj,68,kiméra,3,Kína,630,kincs,16,kiropraktika,1,kísérlet,40,kísértet,12,kiterjesztett valóság,4,klímaváltozás,44,klónozás,21,kobold,1,Kobra,35,Kolumbia,32,kommunikáció,104,kondenzátor,1,Kongó,2,konkréció,1,koponya módosítás,1,korall,8,Koszovó,2,kőkör,1,könyv,618,környezetszennyezés,242,környezetvédelem,200,Közép-Amerika,4,középkor,2,közlekedés,268,közösség,4,kráter,11,kreativitás,10,kreditrendszer,1,Kréta,1,Krím,4,kriogenika,1,kriptid,1,kriptovaluta,45,kristály,37,kristály gyerekek,9,kristálykoponya,6,kromoszóma,9,Kuba,9,kultúra,26,Kung-fu,1,kungfu,1,kutatás,79,Kuvait,8,kvantumfizika,161,kvazár,2,labirintus,2,Laosz,3,lapos Föld,4,látás,51,láthatatlanság,4,látomás,5,Laura Eisenhower,13,láva,3,láz,1,lebegésterápia,1,LED,8,léggömb,4,léghajó,6,légkör,25,légzés,13,lélek,123,lélekcsoport,2,lélektárs,1,lélekvándorlás,12,lelki fejlődés,421,Lemúria,3,Lengyelország,57,létezés,8,Lettország,1,levegő,69,levitáció,7,lézer,54,Li-Fi,1,Libanon,13,Líbia,22,lítium,1,Litvánia,1,Livánia,1,Lukács Béla,1,Luxemburg,5,Madagaszkár,1,madár,23,magány,13,mágia,8,mágnes,2,mágneses mező,82,mágneses portál,1,mágus,1,Magyarország,174,magyarság eredete,9,Maja leletek,50,maja naptár,5,májbetegség,2,majom,1,Malajzia,12,Mali,1,Málta,5,mamut,10,Mandela effektus,4,manipuláció,12,manó,1,Marokkó,3,Mars,216,Mars Curiosity,21,Marshall-szigetek,2,marsjáró,19,masszázs,1,matematika,18,mátrix,10,Matthew Ward,4,Mauritánia,1,Mauritius,3,meddőség,1,média,75,meditáció,131,médium,4,megalit,37,megfigyelés,40,megnyúlt koponyák,20,megtermékenyítés,7,megújuló energia,161,megvilágosodás,15,méhek,12,memória,63,menedék,2,mentális betegség,42,mennyország,57,méregtelenítés,7,mérés,3,mérgezés,35,Merkúr,14,messiás,2,mesterséges anyaméh,2,mesterséges intelligencia,228,metaanyag,2,meteor,67,meteor Kuba,2,meteor oroszországban,5,Mexikó,143,mezoamerika,8,Mezopotámia,12,Mianmar,2,mike quinsey,10,mikroba,3,mikrohullám,4,Minósz,1,mitológia,4,mítosz,6,mkultra,17,Mongólia,4,Monsanto,27,Mooji,10,morgellon,2,multiverzum,26,múmia,92,munka,30,mutáció,12,műanyag,95,műhold,97,műtét,5,művészet,208,nagylábú,7,Namíbia,1,nanotechnológia,38,Nap,255,napciklus,6,napelem,53,napenergia,164,napfény,106,napfogyatkozás,11,napfolt,11,napkitörés,10,Naprendszer,201,napszél,19,naptár,1,NASA,393,NATO,65,Nazca-kultúra,2,Nazca-vonalak,15,Nefilim,5,nehézfém,6,Neil Keenan,3,nemesfém,13,Németország,348,nemiség,3,Nepál,8,Neptunusz,13,népvándorlás,5,NESARA,3,neuron,5,neutrínó,1,nevetés,2,Niels Bohr,1,Nigéria,10,Nissan,1,nitrogén,1,Norvégia,50,Nostradamus,11,növények,276,növényvédőszer,41,NSA,28,nukleáris energia,58,nullponti energia,1,nyersétel,14,nyomtató,3,Obama,51,obeliszk,1,obszervatórium,5,óceán,86,okkultizmus,5,okostelefon,41,oktatás,64,olaj,62,olajfüggőség,31,Olaszország,196,Olmékok,5,oltás,178,Omán,3,omniverzum,1,online tv,5,OPPT,4,optikai csalódás,1,orákulum,1,organikus,1,orgon energia,3,óriások,27,Orionidák,1,Oroszország,751,oxigén terápia,1,ózonréteg,5,önbecsülés,3,önellátás,1,önismeret,317,önkényuralom,2,önvezető autó,32,önvezető motor,1,őrangyal,1,ördög,8,ördögűzés,8,öregedés,66,Örményország,5,örök élet,9,örök fiatalság,20,öröklés,1,öröklődés,31,ősi civilizációk,448,ősi gyógyítók,5,ősi szöveg,71,ősi technológia,189,ősi viselet,2,őslakos,20,ősrobbanás,22,őssejt,23,összeesküvés-elmélet,1,ötvözet,1,özönvíz,8,Pakisztán,16,Palesztina,26,Panama,5,Pangea,1,pánpszichizmus,3,pánspermia,2,papír,6,Pápua Új-Guinea,6,paradoxon,1,Paraguay,1,paranormális,111,parazita,1,pareidolia,1,párhuzamos univerzum,34,Paul T. Hellyer,4,Pentagon,78,pénz,419,permafroszt,1,Peru,95,perzsák,2,Phobos,3,pihenés,1,piramis,123,platina,4,plazma,10,Plejádok,4,Plútó,3,pokol,10,polgárháború,2,Polinézia,3,politika,2,poltergeist,3,pólusváltás,14,Popper Péter,1,porördög,1,portál,1,Portugália,23,prekogníció,4,prófécia,32,propaganda,10,protézis,1,Proxima Centauri,2,pszichiátria,8,pszichikai erő,14,pszichokinézis,7,pszichológia,67,Puerto Rico,10,pulzár,1,rabszolgaság,9,radioaktív,10,rákbetegség,158,rakéta,1,reaktor,2,régészet,935,reiki,1,reinkarnáció,35,rejtélyek,685,rémálom,1,rendőrállam,75,replikátor,1,reptilián,17,repülés,222,repülő autó,6,repülő humanoid,2,rezgés,18,robot,28,robotok,151,ródium,1,Római Birodalom,81,Románia,18,Roswell,39,rovarok,3,rovarölő,8,rovásírás,4,röntgenlátás,1,Rudolf Steiner,1,Rúmí,1,rúnaírás,2,Rupert Sheldrake,1,Russell Brand,1,ruténium,1,Sabrina Pasterski,1,Salamon király,2,Salvador,3,sámánok,10,sárkányok,2,sarki fény,12,Sátán,16,sav,1,schumnann frekvencia,6,sci-fi,216,sellő,7,shaolin,1,sheldan nidle,13,shelley young,1,Shogun Amona,1,sírkamrák,8,sivatag,48,Skandinávia,1,skizofrénia,3,Skócia,21,smaragd,1,só,21,sors,2,sótalanítás,9,sötét anyag,17,sötét energia,4,Spanyolország,107,spiritualitás,372,sport,39,Srí Lanka,3,Star Trek,13,Star Wars,8,Stephen Bassett,5,Stephen Hawking,16,Steve Quayle,1,Stonehenge,12,stressz,44,sugárzás,58,sumérok,14,suttogás,1,suzanne lie,2,Svájc,59,Svédország,67,szabad akarat,7,szabadkőműves,1,szabadság,8,szag,12,szaglás,4,számítástechnika,175,számmisztika,1,szamuráj,2,szaporodás,6,szarkofág,12,Szaturnusz,33,Szaúd-Arábia,69,szavak,1,szegénység,14,szekta,5,Szelei Magdolna,6,szélenergia,61,szellem,11,szellemek,86,szellemváros,1,szem,58,szembetegség,25,személyiség,1,személyiségteszt,9,személyiségzavar,1,szén,1,szén-dioxid,18,szent geometria,1,Szerbia,12,szerelem,12,szeretet,58,szerotonin,1,szertartás,2,szerv implantátum,9,szerzetes,1,szfinx,10,sziámi iker,1,sziámi ikrek,2,Szibéria,56,Szicília,3,sziget,4,sziklarajz,11,szimbiózis,1,Szingapúr,25,szinkronicitás,5,színlátás,2,színpszichológia,2,színterápia,2,szintetikus üzemanyag,11,Szíria,187,szív,56,szkíták,9,Szlovákia,3,Szlovénia,4,szoftver,2,Szomália,2,szorongás,17,Szovjetunió,88,szökőár,12,Szudán,7,szuperkontinens,10,szupernóva,6,szülés,10,születés,41,Tádzsikisztán,1,Tajvan,17,találmány,42,táltos,1,tanítások,38,tanulás,57,Tanzánia,3,táplálkozás,97,tarot,1,társadalom,146,távolbalátás,31,technológia,1328,tej,5,tektonikus lemez,4,telekinézis,4,telepátia,49,teleportálás,15,teleszkóp,37,telomer,9,temetkezés,2,tengeralattjáró,24,tengervíz,244,teremtés,42,terhesség,4,téridő,19,térkép,6,térmeghajtás,2,természet,462,természetfeletti,59,természetvédelem,61,terraformálás,1,terrorcsoport,12,tervezett elavulás,2,Tesla,97,testbeszéd,1,testelhagyás,6,testen kívüli élmény,19,testhőmérséklet,4,testmódosítás,4,testmozgás,12,testsúly,1,tetoválás,6,Thaiföld,20,Tibet,22,Timbuktu,1,Titán,1,titkos tanítások,2,titkos társaságok,265,titkos űrprogram,134,tó,1,tobozmirigy,9,Toltékok,2,Tonga,1,torinói lepel,2,tornádó,9,torpedó,1,tömegmédia,65,Törökország,121,történelem,1174,törzs,1,transzhumanizmus,9,transzplantáció,1,Trianon,4,tudat,114,tudatalatti,79,tudatmódosítás,20,tudatos álom,28,tudatosság,782,tudomány,1197,túlnépesedés,9,túlvilág,144,Tunézia,1,tüdőbetegség,20,tündérek,1,Türkmenisztán,2,tűz,5,tűzönjárás,1,ufo,885,UFO felfedés,102,UFO vadászok,7,ufo-afrika,4,ufo-amerika,399,ufo-ausztrália,7,ufo-ázsia,29,ufo-budapest,1,ufo-cikkek,2,ufo-egyéb,20,ufo-európa,113,ufo-fotók,9,ufo-magyar,6,ufo-oroszország,20,Uganda,1,új,10859,új pénzügyi rendszer,174,Új-Zéland,37,újrahasznosítás,65,Ukrajna,87,ultrahang,9,Univerzum,253,Uránusz,11,Uri Geller,1,Uriel,1,Uruguay,5,uso,9,utazás,7,űrállomás,43,űrbányászat,3,Üreges Föld,28,űrfegyver,5,űrháború,12,űrhaderő,2,űrkutatás,660,űrlift,2,űrsikló,2,űrszemét,10,űrtechnológia,234,űrutazás,163,űrverseny,10,üstökös,20,üveg,14,üzenetek,63,vakcina,180,vakság,4,választás,2,Valiant Thor,1,vallás,258,valóság,46,vámpír,4,Vatikán,95,vécé,1,vécépapír,2,vegetáriánus,12,végítélet,3,Végjáték,26,végtelen,1,vegyi anyag,68,vegyi fegyver,13,véletlen,1,Venezuela,43,Vénusz,29,vér,41,vércsoport,5,vertikális gazdálkodás,2,veszélyeztetett faj,7,vezeték nélküli áram,2,videó,9659,videojáték,17,Vietnam,18,viking,16,Világgazdasági Fórum,11,világítás,1,világkormány,2,világvége,15,villám,28,virtuális valóság,14,vírus,241,vitamin,20,víz,367,vízenergia,13,vízesés,1,víznyelő,13,Vlagyimir Putyin,26,vonat,9,vulkán,11,vulkánkitörés,87,Wi-Fi,16,WikiLeaks,33,x-akták,21,zaj,5,Zambia,1,zene,60,zeneipar,4,Zimbabwe,4,Zsidóság,24,
ltr
item
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel: Ezek lehetnek a világon az első kutyákról készült képek, ráadásul pórázzal ábrázolták őket 8000 évvel ezelőtt
Ezek lehetnek a világon az első kutyákról készült képek, ráadásul pórázzal ábrázolták őket 8000 évvel ezelőtt
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVVB9aVYlw8Zpp88jg0e1zL4sJGM88ZZPn_Gsf51H2xq72EXdKCZkd2rGjxYItN1zihoG6R2tSIkFpv4p9D5xAT_SUc5_8zETeVBuntGNYctA7dWu3huyyZe3rISjS5lwSRP8uzQWnF5U/s1600/shuwaymis+sza%25C3%25BAd+ar%25C3%25A1bia+kutya+%25C3%25A1br%25C3%25A1zol%25C3%25A1s+p%25C3%25B3r%25C3%25A1z+vad%25C3%25A1sz+szikla+rajz+v%25C3%25A9set+video+8000+%25C3%25A9ves+r%25C3%25A9g%25C3%25A9szet-t%25C3%25B6rt%25C3%25A9nelem-2017-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhVVB9aVYlw8Zpp88jg0e1zL4sJGM88ZZPn_Gsf51H2xq72EXdKCZkd2rGjxYItN1zihoG6R2tSIkFpv4p9D5xAT_SUc5_8zETeVBuntGNYctA7dWu3huyyZe3rISjS5lwSRP8uzQWnF5U/s72-c/shuwaymis+sza%25C3%25BAd+ar%25C3%25A1bia+kutya+%25C3%25A1br%25C3%25A1zol%25C3%25A1s+p%25C3%25B3r%25C3%25A1z+vad%25C3%25A1sz+szikla+rajz+v%25C3%25A9set+video+8000+%25C3%25A9ves+r%25C3%25A9g%25C3%25A9szet-t%25C3%25B6rt%25C3%25A9nelem-2017-%25C3%25BAj+vil%25C3%25A1gtudat.jpg
Új Világtudat | Az Élet Más Szemmel
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/11/ezek-lehetnek-vilagon-az-elso-kutyakrol.html
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/
https://ujvilagtudat.blogspot.com/2017/11/ezek-lehetnek-vilagon-az-elso-kutyakrol.html
true
6773355663696938213
UTF-8
Loaded All Posts Nincs ilyen bejegyzés MEGNÉZEM Tovább Válasz Válasz elvetése Törlés By Kezdőlap OLDALAK BEJEGYZÉSEK Mindet megnézem TOVÁBBI CIKKEK CÍMKE ARCHÍV KERESÉS MINDEN BEJEGYZÉS Nincs ilyen bejegyzés Vissza a kezdőlapra Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Vas Hét Ke Sze Csüt Pén Szo Január Február Marcius Aprilis Május Június Július Augusztus Szeptember Október November December Jan Feb Már Ápr Máj Jún Júl Aug Szep Okt Nov Dec éppen most 1 perce $$1$$ perce 1 órával ezelőtt $$1$$ órával ezelőtt Tegnap $$1$$ nappal ezelőtt $$1$$ héttel ezelőtt több mint 5 hete Követők Követés THIS CONTENT IS PREMIUM Please share to unlock Copy All Code Select All Code All codes were copied to your clipboard Can not copy the codes / texts, please press [CTRL]+[C] (or CMD+C with Mac) to copy